A bonnyai leányegyház

Bonnya Ecsenytől északkeletre, 6 kilométer távolságra fekvő község. Országúton 34 kilométer a két település közötti távolság.

Bonnyán 1716-tól ismertek a német eredetű evangélikusok. Gyülekezetté szerveződésük éve 1757. Első ismert tanítójukat Sinkhofen Hersennek hívták, aki 1769-ig volt a gyülekezetben. Feltehetően őt Ritzel (Ritzl) Gáspár követte, de biztos adatunk egyelőre csak 1771-től való működéséről van. Tanítóskodása 1806-ig tartott. Akkor a saját iskolával és imaházzal rendelkező filia a döröcskei anyaegyházhoz tartozott. Kis János szuperintendens 1820-ban végzett döröcskei canonica visitatiója idején Bonnya tanítója Polon József paksi asztalosmester volt. Utódja, Drinoty József 1827-ig töltötte be a tanítói hivatalt. Becht Henrik 1827 és 1846 közt oktatta a bonnyai gyermekeket. 1846 és 1854 között Ron József volt a tanító. Az őt követő Becht József munkássága 1854-től 1890-ig tartott. Az 1875-ben kiadott névtár adatai szerint 224 lélek tartozott a gyülekezethez, és 27 gyermek oktatását végezte Becht József. Az egyházközség lelkésze Pártai József volt. A református-evangélikus templom 1883-ban épült.
Becht Béla a lévita-tanító 1890-től. Az 1910. évről kiadott névtárban is az ő nevét találjuk a 250 lelket számláló gyülekezet helyi vezetőjeként s 27 gyermek tanítójaként. Az első világháború vihara a gyülekezetet sem kerülte el. A kis filiából 19-en haltak hősi halált.

A lélekszám a század második évtizedére sem változott. 1923-ban is 250-en voltak. A tanító id. Becht Béla és ifj. Becht Béla volt. Akkori életükbe enged bepillantani a Kapi Béla püspök egyházlátogatása alkalmából felvett jegyzőkönyv, amely 1923. október 3-án kelt. Egyebek mellett benne maradt fenn, hogy a templomban felváltva tartanak református és evangélikus istentiszteleteket a tanító közreműködésével. A lelkész évenként két alkalommal szolgál a filiában. A hívek a templomot délelőtt és délután is szorgalmasan látogatják. Az adventi és a böjti estéken vallásos alkalmak vannak a tanító vezetésével. Az iskola egyházias, s nemzeti szellemű a benne folyó oktatás, amelynek színvonala jó. Az iskolaépület a gyülekezet becsületére válik. A gyülekezetben egyházszeretet és buzgó vallásosság van, és tagjai békés viszonyban élnek a falu többségét (több mint kétharmadát) kitevő, más felekezetekhez tartozó lakókkal.

Mindezek mellett püspöki figyelmeztetést is kaptak a bonnyaiak. Szigorúan meghagyta hajdani püspökünk, hogy térjenek el attól a szokástól, amely a vegyes házasságban született lányok konfirmációjával kapcsolatban kialakult. Szokássá vált ugyanis, hogy az ilyen lányok nem jelentkeztek konfirmációra, és 18 éves korban választották meg vallásukat.

A filiában 1933-ban 321, 1940-ben 366 lelket tartottak nyilván. A Becht Béla által tanított gyermekek létszáma minden évben meghaladta a 100-at. Az egyházközség lelkésze dr. Wölfel Gyula volt. Az istentiszteletek a negyvenes évek közepéig német nyelven folytak.

A békés gyülekezet életét a hitleri eszmék zavarták meg. A gyülekezet tagjai közül többen a Volksbund és a Freide Jugend tagjai lettek. A szövetséges csapatok győzelmei következtében a kompromittáltabb családok egy része Németországba menekült. Másokat − főképp fiatalokat − a szovjetek és hazai kiszolgálóik az andocsi katolikus templomba gyűjtötték össze ecsenyi és döröcskei sorstársaikkal együtt, majd onnan 23 személyt a Szovjetunióba vittek „málenkij robotra”. Az elhurcoltak közül sokan (16-an) évek múltán, mások (7-en) sohasem tértek vissza hazájukba, mert a robot, a nélkülözések és betegségek súlya alatt megtörve, elpusztultak az idegenben. A hazatérők között voltak, akik nem találták szeretteiket, vagy nem találták egykori otthonukat, mert az új hatalom − a kollektív bűnösségre alapozott embertelen büntetéssel − kitelepítette őket házaikból, és elűzte hazájukból. A kitelepítés kegyetlen sorsa 202 személyt érintett közvetlenül. Ismét mások a dél-budai internálótáborba kerültek. A látszólag nyugalomban hagyottak közül sem maradhatott mindenki otthon. Sokakat a megélhetési gondok kényszeríthettek arra, hogy új otthont vagy − mert ilyen is volt − új hazát keressenek. Legtöbben valamelyik nagyobb, közeli településen vagy ipari centrumban találtak munkahelyet, és ott is raktak új fészket.

A második világháború 48 halálos áldozatot követelt. Nevüket emlékmű őrzi.

A „kimenekülők” helyére hamarosan „betelepülők” érkeztek, a kitelepítettek házaiba pedig a kollektív bűnösség elvének magyar áldozatai kerültek a Felvidékről. A hajdan erős gyülekezet csak nyomaiban maradt meg. Ebben a szomorú időben (1944 és 1948 között) Somogydöröcskét és filiáit segéd- és helyettes lelkészek pásztorolták. A gyülekezet utolsó tanítója Becht Béla volt, aki osztozott az internáltak sorsában.

A lévita-tanítói működés itt is megszűnt. A filia lelki gondozása az anyagyülekezet lelkészére korlátozódott. 1949 és 1970 között Szerdahelyi Pál látta el a pásztori feladatokat Somogydöröcskéről. Ő volt a nagy múltú gyülekezet utolsó parókus lelkésze. 1970 és 1973 között Somogydöröcske − immár leányegyházként − és egykori filiái Bábonymegyerhez kerültek. Gyakorlatilag azonban az egykori filiák közül Bonnya lelki gondozását Szimon János ecsenyi lelkész végezte, Gadács és Somogyszil evangélikusait Madarász István somogyvámosi lelkész pásztorolta. Hivatalosan azonban csak 1979-ben kerültek Ecsenyhez a hajdani filiák. Egyidejűleg az egykori anyagyülekezet − Somogydöröcske − a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség egyik társegyháza lett Bábonymegyerrel együtt.

A mára megfogyatkozott hívek számára evangélikus istentisztelet havi egy alkalommal van.
A közös templomért érzett felelősséget jelzi, hogy 1989-ben a Bajor Evangélikus Egyház nagy összegű segítségével újították fel.