A tapolcai leányegyház

Tapolca Veszprém megye délnyugati részén, Keszthelytől északkeletre, 27 kilométer távolságra fekvő város.

Az 1909-ben Tapolcán megjelent „A Zalai Ág. Hitvall. Evang. Egyházmegye múltja és az egyházmegyebeli gyülekezetek története” című könyvben Turniczai Balázs tapolcai lelkészségéről is megemlékezett Fenyves Ede. Payr Sándor (1924) és a közelmúltban elhunyt id. Magassy Sándor adatai szerint azonban Turniczai Balázst nem Tapolcáról, hanem a Győr megyei Felpéc községből idézték meg a pozsonyi vértörvényszék elé.
Ugyanakkor ismeretes, hogy a Tapolcától csupán néhány kilométerre lévő Hegymagasra 1635-ben Sartoris Miklóst, 1642-ben pedig Némethi Jánost avatták evangélikus lelkésszé. Továbbá Musay Gergely püspök 1661-ben még a zalai anyagyülekezetek között említi Hegymagast. Következésképpen: Tapolca környékén már a 17. század első felében volt evangélikus gyülekezet, és Tapolcán is élhettek evangélikusok, akiket elsöpört az ellenreformáció vihara.

A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület 1875. évi névtárában Tapolca a zalai esperességhez tartozó Kapolcs anyagyülekezetének szórványaként szerepel 4 evangélikus lélekkel. Harmincöt évvel később − az 1910. évi névtár szerint − már 49 evangélikus élt Tapolcán.

Magyari Miklós esperes − Hugyecz András gondnok segítségével − 1920-ban fiókegyházzá szervezte a kis közösséget.

A Zalai Evangélikus Egyházmegye 1926. július 25-én Szentantalfán tartott közgyűlésén hagyták jóvá a Keszthely−Tapolca−Sümeg Önálló Missziói Gyülekezet létrehozását. Tapolcán akkor 120 evangélikus élt. A környező falvak evangélikusaival együtt 163 lélek tartozott a tapolcai körzethez. Istentisztelet minden hónapban egy vasárnap és a nagyünnepek másodnapján volt. Bibliaórát heti egy alkalommal tartottak. Az összejövetelek helyéül a polgári iskola szolgált.

A templom utáni vágy azonban a lelkekben élt, s az asszonyhívek gyűjtögették hozzá az alapot. A vágy 1935 februárjában erősödött fel, amikor újraéledt a már 1923-ban megalakult nőegylet. Az asszonyok lelkesedése magával ragadta a kis közösség minden tagját. A presbitérium felismerte, hogy a gyülekezet teherbíró képessége önálló evangélikus templom építését nem teszi lehetővé, ezért az azonos helyzetben lévő református testvérekkel való közös templom építését határozta el. A Szeghalmy Bálint műépítész tervei alapján felépült templomot 1936. október 4-én avatta fel Kapi Béla evangélikus és Medgyaszay Vince református püspök. Az oltárképet Frimmel Gyula rajztanár készítette. A dr. Kovács Lajosné vezetésével működő nőegylet úrvacsorai kancsót és keresztelési edényeket adományozott, dr. Szívós Lajos arannyal hímzett plüss oltárterítőt adott. Közadakozásból hamarosan harangot vásároltak. Az 500 kg-os harangot 1937 pünkösd vasárnapján Jónás Lajos evangélikus esperes áldotta meg. A harangra a testvérfelekezetek egy-egy jelmondata és jelképe került. Egyik oldalára a Luther-rózsa köré írva: „Erős vár a mi Istenünk”, a másik oldalra a kehely köré írva: „Soli Deo Gloria”.

Hugyecz András és felesége hagyatékából 1941-ben egy lakóház és egy telek került a gyülekezet tulajdonába.

A háború alatt − 1945 márciusában − a templom tornya megsérült, ablakai, cserepei eltörtek, a gyülekezet tulajdonát képező lakóház lakhatatlanná vált. A templom oltárterítői, szőnyegei eltűntek, a gyülekezet okmányai megsemmisültek.

Kapi Béla püspök 1946 decemberében Bokkon Lajost − tapolcai szolgálati hellyel − kinevezte a keszthelyi missziói gyülekezet segédlelkészévé. Feladata a Tapolca és Sümeg környéki területen élő 334 evangélikus lelkigondozása volt. Ebből Tapolcán 180-an, a környező 12 községben 46-an éltek. Kezdetben a segédlelkész − mivel a gyülekezet tulajdonában lévő ház romos volt − bérelt lakásban lakott, és a gyülekezet tagjainál ősi szokás szerint „sorétkezett”.

Bokkon Lajost 1948 elején Mitykó Zoltán váltotta fel. Őt − a Badacsony-vidékre kiterjedő missziói feladatok elvégzésével is megbízva − Horváth József (1950−1951), Kiss János (1951−1953), Dóka Zoltán (1953−1954) és Németh Ferenc (1954−1955) követte, rövid időre.

Riesz György segédlelkész 1955 és 1959 között szolgált a missziói gyülekezetben, s közben, rövid ideig − 1956-ban − ellátta a balatonszárszói missziói körzet vezetését is.

Riesz Györgyöt 1959 júliusában a bőnyrétalapi gyülekezet lelkészéül választotta. Távozásával a kerület püspöke a segédlelkészi állást megszüntette. A Badacsony-vidéki szórványgyülekezeteket visszacsatolták Kővágóörshöz. A tapolcai és a sümegi gyülekezet és a hozzájuk tartozó szórványok lelkigondozására Hering János Gyenesdiáson lakó nyugalmazott lelkész kapott megbízást. Az 1960-as évek végétől Bácsi Sándor − Győrben lakó, a nyarat Szigligeten töltő − nyugalmazott lelkész végezte a lelkipásztori szolgálatot kora nyártól késő őszig.

A 80-as évek elejétől a lelkigondozás a Keszthelyen lakó lelkészek feladata lett.

A két gyülekezet 2002-ben felújította templomának tornyát, 2006-ban pedig a templomot és a hozzá tartozó építményeket. Mindkét alkalommal közös ünnepi istentiszteleten adtak hálát az Úrnak püspökeik − Ittzés János evangélikus és Márkus Mihály református − szolgálatával.