A bicskei társegyház

Bicske város Fejér megye északi részén, Székesfehérvártól 47 km, Budapesttől 36 km távolságra fekszik.
A település 1773-ig volt falu, 1773-tól 1871-ig mezőváros, illetve 1872. január 1-jétől nagyközség. Közben 1688-tól 1877-ig járási székhely. 1877-től 1946-ig a váli járáshoz tartozott, majd 1947-től 1983. december 31-ig, a járások megszűnéséig ismét járási székhely. A korábbi századokban Fejér megyéhez tartozott, 1647-ben Komárom megyéhez került. 1693-tól újra folyamatosan Fejér megyei terület. 1984. január 1-jétől városi jogú nagyközség, 1986. január 1-jétől város. A címerkép arany búzakalásza és ekevasa a fejlett mezőgazdaságot, a tölgyfaág az erdőgazdálkodást és állattenyésztést, a méhkas a lakosság szorgalmát, a toll pedig a tudomány, művészet és irodalom helybeli művelését jelképezi.1
Az ismert és bizonyítható adatok szerint Bicske – korabeli változatok alapján Bykche, Biccke, Bykcze, Biczke, Bitske – már 1306-ban létezett, amikor Botond fiai, illetve leszármazottai, János és Péter, bicskei birtokukon engedélyt kaptak vámszedésre. A Bykchei család adataival viszont már 1258-ban is találkozhatunk, generációik több uralkodó alatt gyarapították a család birtokait. A székesfehérvári István Király Múzeum kutatásai szerint a Bicskei-medencében, a Szent László-patak mentén már a honfoglalás előtt is voltak települések. A különböző adománylevelek bizonyítják, hogy a Bykchei család birtokaival, a terület helyzetével, változásaival, tulajdonjogával éveken át foglalkoztak. A középkori adatok között említésre méltó a Bicskei család részére 1443. június 10-én kiadott „pallosjog”, amely elismeri I. Ulászló híveinek, Bicskei János fiainak (Benedek, György, Mihály, István és János) hűségét, s a pecsétes írás felhatalmazza őket arra, hogy a birtokon törvény szerint saját maguk is eljárhassanak. A mohácsi vész után, a török hódoltság idején (1541–1686) Bicske is török uralom alá jutott. Székesfehérvár 1543. évi eleste után Bicske és vidéke Komárom megyéhez került. A zűrzavaros időkben ez a település, illetve lakossága is sokat szenvedett.

A bicskei evangélikus közösség a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikusok 1880-as névtára szerint a csabdi gyülekezet 7 szórványhelyének egyike volt, mindössze 2-3 fővel. Az 1897-ben Csabdiban tartott egyházlátogatás idején 44 lélekkel jegyezték Bicskét, és felhívták a figyelmet fiókegyházzá alakítására. Az 1903-as kiadású névtár szerint a bicskei evangélikusok száma 145-re emelkedett. Fiókegyházzá az 1924-től Csabdiban szolgáló Horváth Sándor lelkész szervezte őket.

A nagyközség 1933-ban telket adományozott a gyülekezetnek, amely gyakorlatilag egy gödör volt: a község lakói ugyanis innen vittek földet maguknak. Az akkori felügyelő, Szkok Pál malomtulajdonos volt, aki teherautóival rengeteg fuvart vállalva sokat tett a gödör feltöltéséért.

1934-ben elindulhatott a templom építése Tóth Sándor budapesti építészmérnök tervei alapján, Schádl (Sarlós) József építész vezetésével. A templomépítés gondját a Szkok, Sólyom és a Göllner családok vették magukra, de velük munkálkodott minden evangélikus. A templomépítés jellegzetessége, hogy a gödör miatt először beton kútgyűrűket helyeztek a töltésbe, és ezekre húzták fel a templom falait. Az építkezés két év alatt készült el, a templom tornyába kétmázsás harang került. A felszentelést D. Kovács Sándor dunáninneni püspök végezte 1936. október 31-én. 1939-ben sikerült a hívek adományaiból Angster orgonát vásárolni, amelyet 1939. április 7-én szenteltek fel. A csabdihoz tartozó fiókegyháznak ebben az időben (1940. évi névtári adat) 111 tagja volt.

A gyülekezet öröme nem tartott sokáig. A második világháborúban – 1944 végén vagy 1945 elején – súlyos bombatalálatot kapott a templom, amelynek következtében tetőzete leégett és beszakadt, belseje a toronysüveggel és a toronyba vezető lépcsővel, a padokkal és az orgonával együtt teljesen megsemmisült, egyedül az oltár maradt meg. A gyülekezet számára nehéz időszak következett. Az istentiszteleteket a templom helyett a polgári iskolában, a református gyülekezeti házban, majd annak államosítása után a református templomban tartották havonta két alkalommal.

Elkezdődött a pénzgyűjtés a templom felújítására: Németh Géza lelkész, akit elődje 1938-ban bekövetkezett tragikus halála után, 1939-ben iktattak be csabdi lelkészi szolgálatába, kétszer is megjárta a minisztériumot, amelynek következtében 3500 Ft-tal tért haza. Neki köszönhető a gyülekezet harmóniuma is, amely az Egyetemes Egyházban állt használatlanul. Elkérte és megkapta. Későbbi javításánál derült ki, hogy ez a harmónium 1896. okt. 26-án készült egy amerikai hangszergyárban, de időközben megjárta a pozsonyi teológiát is. Ordass Lajos püspök nyugati körútjának gyűjtéséből is jutott a gyülekezetnek. Szabó József dunáninneni püspök szintén sokat segített Bicske evangélikusainak. A templom újraszentelésére 1949. május 26-án, pünkösd ünnepén került sor, Szabó József püspök Zsolt 26,8 alapján tett bizonyságot a gyülekezet templom iránti szeretetéről: „Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.”

1955-ben az időközben megcsappant létszámú csabdi gyülekezet helyzetére való tekintettel a csabdi és bicskei evangélikus gyülekezetek társult egyházközséggé lettek, továbbra is csabdi parókusi székhellyel. 1965-ben lemondott lelkészi állásáról Németh Géza, és Balassagyarmatra költözött, ahol 1979-ben elhunyt. Őt a lelkészi szolgálatban Zászkaliczky Péter követte, aki 1979-ig gondozta a bicskei híveket a csabdiakkal, és 1969-től a csákváriakkal együtt. Zászkaliczky Péter lelkész szolgálata idején került sor a templom külső (1970), majd belső felújítására (1979), a templomfűtés bevezetésére (1974) és a templom előtti járda (1976) elkészítésére, amely feladatok elvégzésében a lelkész sokszor maga vállalta a segédmunkás szolgálatát. Mivel az ő szolgálata Bakonycsernyén folytatódott, a csabdi parókia lakója Pathóné Kepenyes Erzsébet lett, aki a bicskei templomban kötött házasságot, és két évig gondozta a gyülekezetet.

A távozása utáni évek meghatározták a gyülekezet sorsát. A lelkészhiány miatt a csabdi és bicskei evangélikusok gondozását Labossa Lajos tatabányai lelkész – később esperes és püspökhelyettes – látta el 1981-től. Csákváron az oroszlányi lelkész: Asbóth László végezte a helyettes lelkészi szolgálatokat. A társult egyházközség jogilag megmaradt, de gyakorlatilag erre az időszakra megszűnt létezni. A sok közegyházi szolgálatot végző esperes, püspökhelyettes útjai miatt a gyülekezet gyakran volt kénytelen nélkülözni szeretett és megbecsült lelkészét, s ezért ebben az időben sokszor szolgált a gyülekezet 1948 óta megválasztott felügyelője, Göllner László bicskei gyógyszerész, aki hitéről kitartó hűséggel, kompromisszumokat nem ismerve tett bizonyságot. Az istentiszteleti igehirdetéssel és kántorizálással, a gyülekezeti bibliaórák, hittanórák és konfirmációi előkészítők tartásával – de a családok látogatásával is – hatalmas szolgálatot végzett annak érdekében, hogy a gyülekezet lelki élete fellendüljön.
Változás akkor történt, amikor Albert Gábor diakónus lelkészként Csákvárra került. Szebik Imre püspök 1995. június 10-én iktatta a Csákvár–Bicske–Csabdi Társult Egyházközség lelkészévé, hogy ellássa mindhárom gyülekezetben a lelkészi feladatokat. Változás volt ez abban az értelemben is, hogy a társult egyházközség székhelye Csabdiról Csákvárra került. Albert lelkész felesége zongoratanárnő, ez nagy nyereséget jelentett a kántori szolgálatban.

Albert Gábor 2002-ben lelkészvizsgát tett, és megválasztotta őt a gödöllői gyülekezet. Utódja Szebik Károly, akit 2003-ban saját kérésére hat évre választott meg a gyülekezet, majd 2009-ben határozatlan időre megerősítették őt szolgálatában. Szolgálata alatt készült el a templom közművesítése és a gáz bevezetésével az infrasugaras fűtés.