A pusztaedericsi fiókegyház

A település Pusztaszentlászlótól nyugatra (országúton 15 kilométer, földúton 5 kilométer távolságra) a dombokkal körülvett Berek-patak völgyében elhelyezkedő kisközség.

Evangélikus lakóira már az első pusztaszentlászlói gyülekezeti emlékek között találunk utalást. 1792-ben Barlahida, Oroklán és Kerecseny evangélikusaival együtt ők is Pusztaszentlászlóhoz kapcsolódtak, s részt vállaltak az „Oskola és Imádságos Ház” építéséből is. A pusztaszentlászlói templom építkezésében (1815 és 1817 között) a pusztaedericsiek is részt vettek éppen úgy, mint a fennmaradt adósság törlesztésében, valamint az 1823-ban készített oltár költségeinek fedezésében.
Az 1875. évi névtár adatai szerint Pusztaedericsen 54 evangélikus élt, közöttük 10 volt az iskoláskorú gyermek. 1910-ben 83 evangélikust tartottak nyilván. A tanulók száma 11 volt. Az evangélikus gyermekek a pusztaszentlászlói iskolába jártak. Később ebben változás történt. Amint a 92 éves (szül. 1912) − egykor pusztaedericsi − Koltai József elmondta: 1919-ben községi iskola létesült Pusztaedericsen, és Simon Emma tanítónő vezetése alatt megkezdte működését. Attól kezdve az edericsi evangélikus gyermekek a helyi községi iskola tanulói lettek, az addig Tófejre járó katolikus vallású edericsi, szompácspusztai, válickapusztai és miklósmajori társaikkal együtt. Az evangélikus gyermekek hitoktatása és konfirmációra való felkészítése Pusztaszentlászlón folyt. Az istentiszteleti alkalmakon ugyancsak az anyagyülekezetben vettek részt a gyülekezet felnőtt tagjaival együtt. Az anyagyülekezetben külön figyelmet fordítottak a távolból érkezőkre az ülőhelyek átengedésével.

Hatalmas tűzvész pusztított a községben 1924-ben, amelynek következtében a többnyire zsúppal fedett házakból álló falu fele leégett.

A kis gyülekezet 1936. február 23-án ünnepet ült: akkor avatta fel Molitórisz János kemenesaljai esperes azt az 1 mázsás harangot, amelyet a pusztaszentlászlói, barlahidai és tófeji hittestvérei segítségével vásárolt.

A harmincas évek közepéig ugyanis a falu feletti szőlőhegyről lehozott harang szolgált a község harangjaként a háborús célokra elvitt korábbi harangok helyett. 1935-ben új harangot vásárolt a falu elöljárósága, ezt azonban az evangélikus lelkész nem áldhatta meg, holott a község lakosságának 25%-a (400 lélekből 104) evangélikus volt. Ennél megdöbbentőbb, hogy „a 75%-ban más vallású község elöljárósága a minisztérium döntő határozata ellenére is megtagadta a községi iskola tantermének evangélikus istentisztelet céljára átengedését”.

Az események hatására a kis gyülekezet − Schrantz Zoltán lelkész kezdeményezésére − imaház építését tervezte, és gyűjtésbe kezdett. A kezdeményezést az egyházmegye esperese is támogatta, és felhívására az egyházmegye gyülekezetei „testvéri közösséget és anyagi kötelezettséget” vállaltak az imaház felépítésére. Az imaház egy későbbi döntés alapján mégsem épült fel. Hiánya sokáig nyomasztotta, de nem törte meg a gyülekezetet. A hajdan ellentétet szítók megbékéltek, sőt, idővel családi kapcsolatba is kerültek a korábban „kirekesztettekkel”.

Az 1940. évi névtárban a gyülekezet még 86 lélekkel szerepelt. A társadalmi hatások alól azonban nem térhettek ki. Napjainkban csupán 25-en vannak. Istentiszteletet havi egy alkalommal tartanak az egykori iskolában.

A felekezeti együttélés szép alkalmaiként tartják számon a közeli szőlőhegyen felállított kereszt felszentelésének (1999 tavasza) és a millenniumi zászló átadásának (2000. június 3.) ökumenikus istentisztelet keretében tartott eseményét.