A liszói leányegyház

Liszó Zala megye délkeleti szélén, Surdtól 10 kilométerre fekvő kisközség, ma már nagyobb arányban római katolikus lakókkal. Régen major volt.

A településen élő evangélikusok ősei Vas megyei vend telepesekként találtak itt otthonra a 18. század elején. Két csoportban érkeztek: 1718-ban 4, majd a következő évben 14 család telepedett le abban a reményben, hogy vallásukat szabadon gyakorolhatják. Hamarosan templomot (kezdetleges, fából készült kis imaházat) építettek, de azt az ellenreformáció türelmetlensége idején lerombolták. Helyére katolikus templom épült.

A gyülekezet hosszú évtizedeken keresztül oklevél nélküli tanítót alkalmazott, s bérelt házban folyt a tanítás és a hitélet. Változást az 1860. év jelentett, ekkor épült a tanítólakás és a tanterem. Itt tartották az istentiszteleteket is. Tanítójuk a Sopronban végzett Héricz Sándor lett, akit rövid, de eredményes 14 hónap múlva Takács József követett. Ő 35 évig − nyugdíjba vonulásáig − tanította a liszói gyermekeket. A jelenlegi kis templomot az ő munkálkodása alatt építették nagy áldozattal és sok fáradsággal 1867-ben. Az új tanítólakás és az iskola 1882-ben épült.

Utódjául Pohánka Gyulát választotta a gyülekezet, aki néhány év múlva állami tanítói állásba távozott. Az őt követő Molnár Sándor ugyancsak rövid ideig taníthatta a szolgálata idején 200-at meghaladó (1910-ben 223) lélekszámú filia tanulóit, mert betegsége miatt nyugdíjazását kellett kérnie.

Az új tanítót, Balikó Józsefet hivatala elfoglalása után a háború kitörése miatt hadba szólították ugyan, de onnan visszatérve, hosszú éveken át tanította a közben fogyó (1933-ban 199, 1940-ben 180 lelkes) gyülekezet 30-at is meghaladó számú tanulóját. Őt és az utána következő Pfeiffer Jánost máig is nagy tisztelettel emlegetik a gyülekezet tagjai.

A két világháború közötti években az ifjúsági egyesületbe tömörült fiatalok nagy buzgalommal vettek részt mind a körükben, mind a gyülekezetben tartott egyházi alkalmakon, és mozgatói voltak a falu kulturális életének.

A kis gyülekezet akkori életéből különösen három esemény érdemel kiemelést. Az első kettő 1929 Szentháromság vasárnapjához kötődik. Ezen a napon leplezték le azt a márványtáblát, amelyet 14 világháborús hősi halottjuk emlékére helyeztek a templom falára, és akkor avatták fel a világháború idején elrekvirált homloksípok helyett beszerzett új orgonasípokat is. A harmadik esemény 1936. október 4-én, a hetven év viharától megtépázott templom felújításának örömünnepe volt.

A 114 éves templomot − renoválás után − Káldy Zoltán püspök szentelte fel 1982-ben. Azóta kisebb-nagyobb javítások, változtatások történtek (szigetelés, festés, fűtésszerelés), s a régi oltárkép − Krisztus a Gecsemáné-kertben − dr. Zakócs József adományából, restaurálás után visszakerült a papi pad fölé.

Mindezek a változások azt mutatják, hogy templomukat szerető, áldozatkész hívek laknak itt, akik kis gyülekezetük fenntartását adományaikkal biztosítják.