A kapuvári fiókegyház

A város az egykori gyepű vonalában, Soprontól 40, Győrtől 50 kilométernyire fekszik. Nevét határőri szerepéről kapta: a Hanság mocsarai között ezen a helyen vezetett az út az ország közepe felé, amelyet az itteni várban állomásozó katonaság ellenőrzött. A vár első ismert parancsnoka Héderváry Dezső volt a 14. század elején.

Kapuvár nevét 1162-ben olvashatjuk elsőként egy oklevélben, „Capuu” formában. Ekkor minden bizonnyal királyi birtok volt, majd 1350-től a Kanizsai család kezébe került. A család férfiágának kihalása után, 1536-ban a Nádasdyak lettek az új birtokosok. Tőlük 1671-ben a Wesselényi-összeesküvés következményeként kobozta el a várost az udvar, majd az Esterházyaknak adományozta. A vár 1709-ben, a Rákóczi-szabadságharc viharos eseményei során elpusztult: a kurucok felrobbantották. Kapuvár 1871-ben mezővárosból nagyközség lett, majd 1969-ben ismét várossá nyilvánították.

Kapuváron jóval több adatunk van a gyülekezet kezdeteiről, mint az anyagyülekezetben. A vár körül kialakuló kis mezőváros, Nádasdy-birtok lévén, hamar evangélikussá vált. A várban szolgálatot teljesítő katonák a polgári lakossággal együtt igényelték a lutheri szellemű lelkigondozást. Már 1547-ből ismerjük Kapuy Mihály lelkész nevét, akinek előneve minden bizonnyal hosszabb kapuvári működésére utal. 1550-ben pedig már biztosan volt iskola is a településen, amelyben evangélikus tanító szolgált. A későbbi időkből a szűkös forrásokból Laurentiades János (1616), Szitás István (1630–1631), Szombathelyi András (1632), Lakosi Gergely (1633–1634) és Lőrinczfy Pál (1635-től) kapuvári lelkészek neve maradt fenn.

A kapuvári gyülekezet sorsa akkor fordult mostohára, amikor Nádasdy Ferenc – Eszterházy lányának kedvéért és a nádorság reményében – 1643-ban áttért a katolikus hitre. A templomot 1646-ban foglalta le a katolikus egyház, amelynek ekkor még gyakorlatilag nem volt gyülekezete, csupán lelkésze a városkában. Tudomásunk van ebből az időből arról, hogy egy Babóton működő evangélikus lelkész Babót filiájaként gondozta a kapuvári gyülekezetet. Evangélikus lelkész azonban 1646 után nem tehette be a lábát Kapuvárra. „Az 1655. és 1662. évi országgyűlésen panaszolják a kapuváriak, hogy a nép akarata ellenére vitték be hozzájuk a plébánust, és Nádasdy csapatosként fogta össze a kapuváriakat, hogy ott átgyóntassák őket” – írja Payr az 1910-ben megjelent munkájában. Ezt követően börtöne, fenyítőháza lett a protestáns üldözötteknek. Itt szenvedtek a későbbi gályarabok is. Így a gyülekezet lassan megsemmisült, és 1679-ben már önálló katolikus egyházközség létesült a városban.

Csakúgy, mint Csornán, Kapuváron is a modern kori ipari fejlődés következtében jelentek meg újra az evangélikusok, akik először a vadosfai gyülekezetben élték lelki életüket. A dualizmus kezdetén (1875. évi adat) mindössze 25 lelket tartottak nyilván a szórványként jegyzett településen. A vadosfai templom bejáratánál az első világháborúban elesett hősi halottak tiszteletére emelt emléktábla kapuvári neveket is tartalmaz.

Kapuvár jótevőjeként tartják számon azt a Németországból ideszármazott Berg Gusztáv bárót, aki evangélikus vallású volt. Ő volt a város fejlődésének egyik legjelentősebb előmozdítója, illetve mecénása. 1893-ban Berg Gusztáv evangélikus kápolnát rendezett be abban a kapuvári várban, amelyben a 17. században a gályarabságra ítélt evangélikus és református lelkészek is eltöltöttek egy keserves éjszakát Itália felé vonulásuk közben. Ebben a kápolnában a vadosfai lelkészek szolgáltak. Nem sokkal később felmerült az önálló templom építésének gondolata is – már konkrét tervek is születtek –, amit azonban az első világháború gazdasági és lelki megrázkódtatásai, illetve az utána következő viharos események hamarosan háttérbe szorítottak.