Az ászári társegyház

Ászár község a kistérség központjaként ismert Kisbér város tőszomszédja. A múlt század második felében (1977. április 1-jétől) a Kisbér−Ete−Hánta közös tanácsú nagyközséghez csatolták, majd 1986. január 1-jétől Kisbér városrésze lett. A település lakossága 1999. november 7-én – népszavazáson – döntött a Kisbértől történő leválás mellett. A 2002. október 20-i önkormányzati választások óta ismét önálló önkormányzata van. Lakóinak száma 1732 fő (2006. január 1.)

A község Árpád-kori település, de már a csiszolt kőkorban, majd a bronzkorban s a késői vaskorban is lakott település volt. Területén közép-avarkori leleteket is találtak. A római korban jelentős település, a hadi úthálózat egyik fontos csomópontja. Nevével – amely valószínűleg az Azarius személynév rövidülése – 1239-ben találkozunk először, amikor a Zách nemzetségből származó Péter részt ad a mosoni várjobbágyok volt szőlőiből a hántai prépostságnak. Később egy 1268-ból származó oklevél is említi. 1489-ben Rozgonyi István a település ura, aki ezt szintén a hántai prépostságnak adományozta. Az adományozó oklevélen Azar a neve. A török idők kezdetén (1532) ez a település is elpusztult, majd újratelepült. 1581-ben már ismét jelentős település. Temploma a török hódoltság alatt a reformátusoké volt, majd a 18. század elejétől ismét a katolikusok használják. Mai református temploma 1793-ban épült.

A 18. században (1712-től) az Eszterházy család birtoka, csákvári uradalmának mintaszőlészete, zamatos, fehér boráról nevezetes hely. 1848-ban már 1515 lakója volt: 715 katolikus, 604 református, 190 evangélikus és 6 zsidó. 1896-ban Schwarzenberg Alajos itt hozta létre telivérló-tenyészetét, amely 1937-ig fennmaradt. A múlt században a településnek tégla- és keményítőgyára is volt. Híres szülötte Jászai Mari (1850–1926), a klasszikus és antik tragédiák hősnőinek alakítója.

A falu evangélikusainak múltjáról annyit tudunk, hogy a bakonyszombathelyi egyházközséghez tartoztak fennállása (1654?) óta. Annak anyakönyveiben (a születési anyakönyvet 1712-től vezetik) szerepel minden ászári evangélikusra vonatkozó bejegyzés a későbbi – az 1960-as évek elejétől fennálló – társulás létrejöttéig. A 19. század elejéig a gyermekek is Bakonyszombathelyre jártak iskolába. Csak esetenként fordult elő, hogy némelyek az ászári reformátusok iskoláját látogatták. Ebben az időben az egyedüli istentiszteleti hely is Bakonyszombathelyen volt.

A feltehetően már korábban fiókegyházba szerveződött hívek 1809-ben elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy leánygyülekezetté alakuljanak. Ezért fordultak gróf Eszterházy Miklóshoz, hogy területet kérjenek templom és ház építésére, amit meg is kaptak. Még abban az évben felépítették a tanítói lakást, ami abban a formájában 85 évig állt. 1810-ben a gyülekezet engedélyt kért az egyházkerülettől, hogy tanítót foglalkoztasson, ezt az engedélyt az 1810. július 10-én Farádon tartott kerületi közgyűlésen meg is kapta. A legelső tanító Karsay Sándor volt, Téthi Karsay Sándor püspök édesapja.

A következő évben – 1811-ben – 56 fontos harangot öntettek Győrben, de templomuk még nem volt. Tíz éven keresztül az egyetlen tanítói szobában tartották az istentiszteleteket. 1821-ben kaptak engedélyt adományok gyűjtésére, amit szüret után meg is kezdtek, s három éven keresztül járták a dunántúli kerületet. Már 1822-ben – vízkereszt ünnepén – elhatározták, hogy a vidéken és helyben addig összegyűlt adományokból még abban az évben megkezdik az építkezést. 1822. március 20-án rakták le a fundamentumot, de vélhetőleg anyagi gondok miatt csak 9 év múlva készült el a templom, amit 1831-ben Kis János szuperintendens szentelt fel. A templom előtt fából ácsolt harangláb állt, majd később épült hozzá a torony.

Az 1875. évi névtárban 130 lélekkel és 16 tanulóval szerepel Ászár. A leányegyház tanítója Nagy Sándor volt.

1895-ben a tanítói lakást szinte teljesen újjáépítették, s ez ma is abban a formában áll. Az épületet államosították 1948-ban, a gyülekezet komoly értékvesztés után az 1990-es években kapta vissza.

A monarchia békés évei alatt a leányegyház lélekszáma emelkedett, 1910-ben elérte a 155-öt. 24 gyermek koptatta az iskolapadokat. Az első világháború, majd a gazdasági világválság évei hatással voltak a kis közösségre is. A második világháború kezdetén (1940. évi névtár adata) 145 lélek tartozott a filiához. A tanulói létszám 21-re csökkent. A tanító Horváth Imre volt.

A második világháború, majd a fordulat évét (1948) követő változások hatása minden korábbinál jelentősebben érintette a gyülekezetet. Az iskola államosításával a vallásos élet a templomfalak közé szorult. A gyülekezeti munka új szerveződést igényelt. Az egyház akkori vezetői eredetileg missziói gyülekezet (egyházközség) létrehozását tervezték Ászár−Kisbér−Vérteskethely filiák evangélikusainak összefogására. Ilyen céllal érkezett Ászárra 1952 szeptemberében Bohus Imre lelkész, s egy magánházban lakott több mint fél évig. Iskolájában Horváth Ferenc tanító 38 gyermeket oktatott. Ez a szerveződés végül jött létre, de 1953. május 9-én megalakult a Hánta−Ászár−Kisbéri Társult Evangélikus Egyházközség. A társulással Ászár státusa megváltozott, s elvált Bakonyszombathelytől. Hánta addigi filiája, Kisbér is új státust kapott. Az egyházközség első lelkésze Bohus Imre (1953–1963) lett hántai székhellyel. A szolgálattevők sora: Puskás János (1963–1970), Rezessy Miklós segédlelkész (1971–1972), Lehel László segédlelkész (1973), Magyar László helyettes lelkész Szákról (1974–1975), Asbóth László (1975–1979), Balogh András helyettes lelkész Szákról (1979–1980), majd a mindenkori bakonyszombathelyi lelkészek.

A 20. század második felében a társadalmi változásokig (1990) – mivel a gyülekezetnek a templomon kívül más épülete nem maradt – csak házi hitoktatásra és bibliaórákra volt lehetőség.

Jelenleg a kis közösség azt tervezi, hogy – a kárpótlás során visszakapott régi iskolaépület eladása után, szükségletének megfelelő méretben – egy kis gyülekezeti házat épít a templom közelében, amely a bibliaóráknak és egyéb egyházi alkalmaknak lehetne otthona.