A reformáció dunántúli centruma

„Nádasdy biztosította, hogy a magyarországi reformáció egyik fontos centruma jöjjön létre itt.”
„A reformáció Sárvárott 1534 tavaszán Sylvester János megérkezésével kezdődik, akit a budai városbíró és egy pápai tanító ajánlottak Nádasdynak.” – „A külföldi humanisták között ismert orvosok is többször megfordultak Sárváron, és a magyarországi irodalom jeles alakjainak: Sylvester Jánosnak, Dévai Mátyásnak, Tinódi Sebestyénnek működése is részben ide kapcsolódott.” Sylvester itt elemi iskolások tanítója volt. De – ahogy akkor nevezték – Újszigeten téglából iskolát épített. Ezért Melanchthon Fülöp 1537-ben írt levelében elismerését fejezte ki. Hamarosan nyomda is létrejött Strutius, majd Abádi Benedek vezetésével, és 1539-ben megjelent a Grammatica Hungarolatina, olyan nyelvkönyv, amely a magyar nyelvet tanítja. „Erdősi Sylvester János, aki csudálta a magyar nép elméjének ékes voltát a lelésben, vagyis magyar poézisban, aki a virágénekeket sem vetette meg, s aki Krisztus feltámadásáról egyházi éneket is írt, midőn a bibliafordításához csatolt mértékes magyar párverseit Nádasdy Tamásnak megküldte, ezt írta: »Akkor szépek ezek igazán, ha lantkísérettel éneklik.« Mondhatjuk, vele indult a magyar nyelv tanítása. Nyelvtankönyvét fiának ajánlotta:
„Újholdkor született kicsiny fiamnak
Nyújtom mostan ez új s szerény írásom,
Ő forgassa, s azok, kik új tudásra
Szomjaznak...”
„Úgy látszott nekem Tivadar (eredetiben Theodor) fiam, hogy hasznos dolog előbb, még mielőtt az Új Testamentum, az én művem, a mai hazai nyelvünkön az emberek kezébe jutna, ezt a propaideumatá-t (görög szó: alapvetés) név szerint neked ajánlani.” Fia még nem járt iskolába, amikor az édesapa ezt írta.

Ennél is nagyobb szolgálata volt az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv, az Újszövetség kiadása 1541-ben. Híres és szép bevezető és ajánló időmértékes verse, melynek első két sorát idézzük:
„Próféták által szólt rígen níked az Isten,
Az, kit igírt ímé, végre megadta Fiát.”

Az eredetiről készült másolat a sárvári templom oltárán található, és a magyar népnek írt szép verse a sárvári Thermal Hotel előcsarnokában egy nagyméretű falikárpiton olvasható. Az akkor használatos „ősnyomda” működőképes rekonstrukciója a helyi múzeum egyik kiállítótermének fő darabja.

Dévai Mátyás is élt és dolgozott itt. Már előzőleg írt a „Szentek aluvásáról” egy könyvet, és 52 reformátori tételét is megfogalmazta, de csak kéziratban, amiért megtámadták. Ezért itt Sárváron ezt a két művét sajtó alá rendezte, s innen írt szép levelet a katolikus papból áttért és megnősült Bebek Imrének 1535-ben. Mindezért együtt sokáig Sárvárt „magyar Wittenberg” néven is emlegették.

A már többször idézett Sárvár monográfiája több olyan diákról tesz említést, akik ebben vagy a későbbi időben a sárvári iskola tanulói voltak (pl. Pesti Makarius József, aki Nádasdy Ferenc nevelője lett), és innen mentek külföldre, éppen Wittenbergbe, és visszatérve tanítók, lelkészek, írók lettek, vagy a Nádasdyak segítették őket itthoni és külföldi tanulásban.

„Szegedi Máté 1550-ben ajánlotta fel szolgálatait Nádasdy Tamásnak, 1555-ben már biztosan Sárváron élt mint udvari lelkész, s mint ilyen a kis Nádasdy Ferenc első nevelője is volt. 1576-ban a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület első püspökének választotta. Sárvárott halt meg 1585-ben.” Vannak, akik Endericus Máté korábbi kálmáncsehi tanítóval azonosítják, innen került Csepregre, majd Sárvárra. 1

Sárvári Pál prédikátor 1557-ben élt itt, aki botanikai munkájáról is nevezetes volt. Szegedi Máté lelkész utódja Szalárdi Mihály volt, akit Samarjai Vidos Lénárd követett, 1596-ban a sárvári gyülekezet vezető lelkésze volt.

Beythe István Nádasdy Ferenc sárvári nevelője volt 1564-ban, majd németújvári lelkész, később dunántúli püspök lett, aki később a kálvini irányba hajlott. Több tanító és hitvitázó könyve mellett érdemes megemlíteni a „Stirpium nomenclator Pannonicus” (A magyar növények névmutatója) címmel egy németalföldi tudóssal együtt írt könyvét, amely a nyugati régió növényvilágát mutatja be.

Szegedi Máté 10 évi püspöksége után Beythe István németújvári lelkész lett egy évtizedre a Dunántúli Egyházkerület második püspöke. 1595-ben viszont lemondott tisztéről, mert a helvét irányzathoz csatlakozott. Egy időre betöltetlen maradt a püspöki szék. Előbb Reczés János csepregi esperes, majd 1599-től 1605-ig Magyari István sárvári lelkész látta el a püspöki jogokat gyakorló „supremas senior” (főesperes) tisztet.

Magyari István Nádasdy Ferenc tábori lelkésze is volt. 1594-ben Esztergom ostrománál is szolgált, 1599-től már állandó sárvári lelkészként dolgozott. 1605 végén vagy 1606 elején halt meg. Ebben a nehéz időben sokszor hallotta a katolikusok vádját: az ország romlásának az „új hit” az oka. Ezért írta – válaszként és Pázmány Péterrel való vitájaként – főművét: „Az országokban való sok romlásnak okairól” címmel. Ez a könyv egyébként nemcsak a hitvitázó irodalom jeles darabja, hanem az első magyar nyelven kiadott katonai tárgyú „hadászati” könyvként is számon tartják. Könyvét Manlius János nyomdájában adta ki 1602-ben Sárváron.

Zvonarics Mihály szegény sorsú sárvári varga fia (testvére, Imre csepregi lelkész volt). 1605–1625 között volt a sárvári gyülekezet vezetője. Később esperes, 1620-ban pedig dunántúli püspök. Jellemző a reformáció terjedésére és a sárvári kisugárzásra is, hogy ötéves püspöksége alatt 45 lelkészjelöltet avatott fel. Zvonarics Nádasdy Pál nevelője is volt. Fiai is nevelők, lelkészek voltak, akik apjuk prédikációit Magyar Posztilla néven adták ki Csepregben 1627-től.

Ákosházi Sárkány György tiszttartó volt a várban. Kis könyvecskét írt: Az idvösséges kimúláshoz való készületnek tudománya címen. Írását Samarjai Vidos Lénárd lelkész „jobbította” és rendezte nyomda alá 1584-ben.

Sibolti Demeter 1567-ben Nádasdy Ferenc nevelője volt, két könyvecskét adott ki. „Lelki Hartz” és „Vigasztaló” címen (1584). Több német írótól fordította ezeket, s a fordítók között ott volt Balassi Bálint, Bornemisza Péter és Heltai Gáspár is.

Lethenyei István nevét sem szabad kihagyni, bár ő Csepregben volt lelkész, de itt is tanított az iskolában. Zvonarics veje volt. Híres, keresett könyveit itt adta ki.

Az utolsó a 16. századból ismertek között Kis Bertalan volt. Először Csepregen tanított, majd szakonyi lelkészként szolgált. Nádasdy Pál 1619-ben hívta meg Sárvárra. 1625-ben lett püspöke a dunántúli kerületnek. Amikor azonban Nádasdy (III.) Ferenc áttért katolikusnak, menekülnie kellett neki is, Répceszentgyörgyre költözött.

Az ellenreformáció vihara Sárvárt sem kerülte el. Ezen a vidéken ennek első jele az említett Nádasdy rekatolizációja volt 1643-ban. Eddig Sárvár valóságos központtá vált, az iskolából főiskola lett, nyomdája is országosan ismert volt, és az első három dunántúli püspök is itt működött lelkészként. „1644-től az ellenreformáció vette át az egyházi élet irányítását, és nagy kegyetlenséggel léptek fel az ellenszegülőkkel szemben. A Wesselényi-összeesküvés következtében a magyar krőzusnak is nevezett III. Nádasdy Ferencet is fej- és vagyonvesztésre ítélték. Az 1671 és 1681 közötti gyászévtized alatt a protestáns egyházakhoz tartozókat lázadóknak mondták, és több mint 700 lelkészt, valamint tanítót a pozsonyi vésztörvényszék elé idéztek. A leghűségesebbek gályarabságot is szenvedtek. 1675–76 folyamán több mint egy évet szenvedett a sárvári vár börtönében 8 evangélikus és 7 református lelkész. A kínzások következtében Svetzki András Nyitra megyei evangélikus lelkész itt halt meg, itt is temették el. A Sárváron fogva tartottakat idővel elhajtották az Adriáig, és a gályákra való behajózást a Bukkari börtönben várták. Végül időjárási okok miatt nem tudták őket továbbszállítani. Szenvedéseikből egy részük innét szabadulhatott meg 1676. április 13-án. A sárvári vár belső udvarán emléktábla őrzi hithőseink emlékét. A 2006. évi nagyszabású várrekonstrukció feltárásai során bizonyítást nyert, hogy az I-es bástyában volt a vár- börtön. Reméljük, ennek bemutatása és látogathatósága is elérkezik. Még számos adat további kutatásra és tisztázásra vár e szomorú időből, mivel úgy tűnik, hogy az említetteken kívül mások is mártíriumot szenvedtek e falak között. Minden üldözés ellenére a környező községekben jelentős számú evangélikus tovább gyakorolta vallását. A következő száz éven át vármegyénként csupán két helyen engedték a nyilvános istentiszteletet és templomba járást. Vas megyében Nemescsóban és Nemesdömölkön volt erre lehetőség”

Az 1700-as évek elején Sárvár városi tanácsa megtiltotta evangélikusok letelepedését. Csak a környező falvakban vehettek telket: a Várkerületben, Tizenháromvárosban, Péntekfaluban és Sáriban. Ezek a közeli települések idővel a város részévé váltak. A legtöbb ide került német iparos evangélikus volt.

A türelmi rendelet itt is új korszakot nyitott. A rendelet szerint, ahol 100 evangélikus vállalta a terheket, ott oratóriumot építhettek. Itt – egy századnyi elnyomás és tiltás után – 133 evangélikus jelentkezett. A kuruc háborúkban elnéptelenedett városba ebben az időben kezdenek beköltözni részint Vas megye nyugati részéből, részint Bajorországból. 1794-ben kezdték el templomuk építését.

A templom „teljes belső berendezése fából készült. A karzaton hatváltozatú orgona kísérte a hívek énekét. Fekvése és alapterülete minden valószínűség szerint azonos volt a jelenlegi temploméval. 1798-ban harangot vásároltak, és azt fa haranglábon helyezték el. 1800-ban kérvényezték a megyei hatóságtól, hogy önálló lelkészt választhassanak. Ebben az időben nagy tűzvész pusztított a városban. Az egyházi épületek nem károsodtak, de a hívek jelentős része nehéz anyagi körülmények közé került. Ezért csupán 1806-ban hívhattak lelkészt. 1794-től a nagysimonyi lelkész végezte a szolgálatokat felváltva magyar és német nyelven. Német nyelvűek alkották a gyülekezet 40%-át. 1824-ben olyan körülmények közé kerültek, hogy toronyépítésre gondolhattak. Ezt a munkát egy év alatt végezték el.”

Szomorú jegyzőkönyvi feljegyzés 1829-ből: „május 3-ára éjféli egy órakor oly rettenetes tűz támadott városunkban, hogy minden ellent állások mellett is néhány minuták alatt egyszerre több helyen gyulladt ki, és városunknak tetemes részét templomunkkal, prédikátori és oskolaházzal együtt elpusztította.”

A lelkésznek és a tanítónak is mennie kellett, mert a gyülekezet fizetésképtelenné vált. A lelkészlakás egyik megmaradt szobáját rendezték be iskolának és istentiszteleti helynek. Gyülekezeti tagok, de elsősorban presbiterek járták a várost és környéket, adományokat gyűjtve. Győrből és Sopronból is érkezett támogatás. 52 támogató nevét jegyezték fel a gyűjtőkönyvbe. 1834-ben újra gyűjteni kezdtek. Ekkor 65 támogatót jegyeztek fel 768 Ft-tal. Az új templom építésére Geschrey Sámuel tarcsai születésű (Tatzmandorf, Ausztria), de már Sárváron élő mestert kérték fel. Az alapkő letételének időpontját csak egy későbbi emlékezésből tudjuk: „új templomának alapkövét, hogy lerakhassa, ez történt 1834-ben.”2 A következő évben a falak következtek és a torony. „Abban az időben egy meglehetősen szűk utca síkjában épült templom keresztje szinte alig lett volna látható, ezért egy kis elfordítással oldották meg a nagyobb láthatóságot.” 1835-től már a belső munkák következtek. Az ide járó helyettes lelkészek már ekkor a templom épületében tartották az istentiszteletet. Az új templom ünnepélyes felszentelése 1836. július 17-én történt. A szolgálatot Döbrentei Lajos uraiújfalui lelkész végezte. Ekkor iktatták be az új sárvári lelkészt: Ráhner Mátét, akit 1849-ben hazafias magatartásáért és beszédéért börtönbe zártak és hivatalvesztésre ítéltek.

Később a boltíveket vonóvasakkal meg kellett erősíteni, mert a harangok mozgása miatt repedések keletkeztek. 1851-ben új orgonát vásárolt a gyülekezet. Dorner Gáspár Albert szombathelyi orgonaépítő a játszóasztalon öt, a pedálon pedig két hangszínt épített be. A gyülekezet főrangú támogatók szeretetét is élvezte: 1858 tavaszán a Sárváron tartózkodó Windischgrätzné szül. Mecklenburg-Schwerini hercegnő a ma is látható új oltárképpel ajándékozta meg a templomot. Az olajfestmény a nagypénteki eseményt ábrázolja. (Az előző oltárképet az őrimagyarósdiaknak ajándékozta a gyülekezet.)

1871-ben I. Vilmos német császár 50 birodalmi tallért küldött bécsi követsége útján templomi célra. Ennek segítségével vásárolták meg a nagy rézcsillárt. A vörös márványkő keresztelőmedence 1912-ből való.

Ráhner Máté másfél évtizedes sárvári szolgálata a szabadságharcot követően kényszerűen ért véget. Idővel Nemeskoltán újra lelkészként, majd esperesként is működhetett. Egyik leánya, Terézia – miután Rácz Mátyás evangélikus kántortanító felesége lett – visszakerült Sárvárra.