A szerecsenyi leányegyház története a templom építéséig

A szerecsenyi gyülekezet reformációjáról nem rendelkezünk adattal. Minden valószínűség szerint kezdetének időpontját Pápa és környéke reformációjának megindulásával egy időbe, tehát az 1500-as évek végére tehetjük. Története egybefonódik a téti gyülekezet történetével, amelyhez 1903-ig tartoztak. 1903-tól viszont a nem sokkal korábban önállósult (1895) Gecse filiája lett. A gecsei lelkész rendszeresen átjárt ugyan Szerecsenybe, de nem sok eredménnyel. A szerecsenyiek ugyanis a református testvérekkel együtt gyülekezeti közösségben éltek. Ez azonban mégsem jelentette az evangélikus identitás feladását. 1940-ben aztán megtörtént a Gecséhez való kapcsolódás. Ettől kezdve nem járultak hozzá a szerecsenyi református egyház anyagi fenntartásához. A különválástól kezdve a kis gyülekezetben egyre erősödött a templom utáni vágy, bár ennek akkor még anyagi feltételei egyáltalán nem voltak meg.

Havonként egy alkalommal tartottak istentiszteletet magánházaknál (legtöbbször a Makker, Bolla, Tamás, Varga családoknál). Később aztán a gyülekezet megerősödve bérbe vett helyiségben tartotta az istentiszteleteket és a hitoktatást is. 1944-ben a bérbe vett helyiséget lakás céljára igénybe vették. Menekülteket telepítettek oda. A háború után lehetetlen volt a bérleményt visszaszerezni. Ettől kezdve a református iskolában volt a hitoktatás, az istentiszteletek pedig a református templomban voltak.

1945-ben a földosztáskor a szerecsenyi gyülekezet négyszáz négyszögöl területhez jutott. Ezzel együtt felerősödött a templomépítés gondolata. Egyelőre azonban nem foghattak az építkezéshez az anyagiak hiánya, valamint a telken lévő rossz istállóépület miatt, melynek tulajdonosa, a helybeli szövetkezet, nem kapott engedélyt a lebontásra. Hosszú keserves utánjárással csak 1949 szeptemberében kerülhetett sor a lebontásra. Az építés előkészületei már az 1948. november 14-én megtartott gyülekezeti közgyűlésen megindultak.

Az építkezés 1949 tavaszán kezdődött. A terveket Kalmár Zoltán gecsei származású nagykanizsai építőmester ingyen készítette el. Ennek alapján nyújtották be költségvetésüket Csite Sándor és Fal János kőművesmesterek, amely 49 ezer forintot tett ki. Mi sem mutatja jobban az építkezésre való készséget, mint az a tény, hogy a gyülekezet kasszájában ekkor mindössze 67 Ft készpénz volt. A költségek fedezésére a lelkész a környező gyülekezetektől, valamint a veszprémi, győri, kemenesaljai, soproni egyházmegyék testvéreitől kér segítséget. A gyülekezeteknek küldött gyűjtőívekre érkeztek az adományok: a veszprémi egyházmegye 28 gyülekezetéből kereken 3600 Ft, a győri egyházmegye 10 gyülekezetéből mintegy 4000 Ft, a kemenesaljai egyházmegye 9 gyülekezetéből majdnem 2000 Ft. A fentieken kívül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól kapott a gyülekezet 8000 forint államsegélyt, a Dunántúli Egyházkerület 3000 forint segélyt küldött. Az egyházkerületi gyámintézettől 600 forint segély érkezett. 1950. május 22-én Hering János esperes értesítette a gyülekezetet, hogy Szerecseny a megyei gyülekezeti segélyből 700 forintot kapott.

Az összefogás eredményeképpen Jakab Sándor lelkész 1950. október 29-én ezt jelenti: „Az építkezés 1949. november 10-én megkezdődött. Ez év ádvent első vasárnapján, november 27-én az egy méter magasra emelkedett falak között megtarthattuk az alapkőletételt istentisztelet keretében. Az anyagok helyszínre szállításában segítségünkre volt vallásfelekezetre való tekintet nélkül az egész falu és a gecsei hittestvéreink. A templom karácsonyra tető alá került.” 1950 tavaszán folytatódik az építkezés, de hamarosan abbamarad anyaghiány miatt. Őszre sikerül még valamelyes anyagot szerezniük, részben hivatalos kiutalás révén, részben egyes személyektől adományképpen.

Tétről három kőművesmester jött el pár napi munkát végezni ingyen. A kőművesek mellé segédmunkásnak Kajárról és Gecséről is többen érkeztek. Ajándékba készítette Horváth Kálmán téti asztalosmester a templomajtót és nagyon jutányosan a karzatot. A templom festését a hozzá való anyaggal Horváth József győri festő, a templomajtó vasalását díszes kilincsekkel Bauer László győri lakatos, az üvegezést Páll Károly végezte adományképpen. A csillárt Bácsi Sándor pápai lelkész, a templomi Bibliát Bolla József, a gyertyatartókat pedig a gecsei gyülekezet adományozta. Az oltárterítőt az evangélikus asszonyok gyűjtéséből szerezték be, és Mészáros Ida varrta ki.

A szerecsenyi templom megépülése emberileg Jakab Sándornak, a gyülekezet akkori lelkészének köszönhető. Hihetetlen tenni akarással és fáradhatatlanul dolgozott. Nemcsak szellemi irányítója volt a munkálatoknak, bár ez sem kevés, hisz beszámolójában említi, hogy az építkezéssel kapcsolatban megírt levelek száma 229, és az egy év alatt, míg a templom épült 127 napot volt távol lakásától. A fizikai munkából is bőséggel kivette részét. Ez utóbbiról Makker Sándor presbiter a templomavató közgyűlésen így számol be: „Nagyon jól tudjuk, és nem akarjuk elfelejteni, hogy Tisztelendő Urunk nemcsak az adminisztrációs munkát végezte az építkezésnél, és nemcsak irányított minket, hanem fizikai munkát is végzett oly mértékben, amely nekünk is nagy buzdítást adott. Előttünk van kedves Tisztelendő Urunk, ahogy kubikus lapáttal a kezében velünk együtt ássa a templom alapját, és lapátolja a betonkeveréket. Gyakran láttuk a falak építésénél malteroskanállal a kezében, vagy amint a téglát hordta. Nem feledjük, hogy sokszor életének veszélyeztetésével a magas állványokon az ácsokkal együtt dolgozott. Előttem van, amint sokszor sárosan és átázva sárban és hóban átjött ide Szerecsenybe azért, hogy az elkezdett munkát jelenlétével és segítségével előbbre vihessük. Kedves Tisztelendő Urunk! A templom építésében végzett szolgálatát úgy vesszük, mint szívének ajándékát.”

Elkészült hát a nagy mű, áll a templom. Legalábbis részben. Tornya ugyanis befejezetlenül maradt, és a belső berendezés is hiányzott. Harangjuk sem volt. A gyülekezet mégis úgy érzi, hogy köszönetet kell mondani Istennek. Ezért felkérték Túróczy Zoltánt, a Dunántúli Egyházkerület püspökét, hogy avassa fel a templomot. A templom avatására 1950. október 29-én a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében kerül sor. Az avató istentiszteleten jelen voltak: dr. Kovácsics Sándor egyházközségi felügyelő, egyetemi magántanár, Túróczy Zoltán, a Dunántúli Egyházkerület püspöke, Menyhár István püspöki titkár, Lukácsy Dezső téti, Bácsi Sándor pápai, Mészáros Sándor csöglei lelkészek, Varga Károly a szerecsenyi gyülekezet, Vasvári Dénes és Papp Kálmán a gecsei gyülekezet gondnokai, a szerecsenyi presbiterek, a templomépítésen dolgozó iparosok: Csite Sándor és Fal János kőművesek, Horváth József győri festő és Horváth Kálmán asztalos Tétről és még sokan mások.

A nehéz napok még ezután következtek. A templom építéséhez szükséges anyagiakat nagyobbrészt segélyként kapta a gyülekezet, de a továbbiakat immár nekik kell elvégezniük. A templomszentelés utáni idők teendőit Jakab Sándor lelkész 1952. május 22-én a következőképpen foglalja össze: „A felavatást követő hetek, téli hónapok az anyagbeszerzéssel teltek. December 6-án elkészült a torony körüli állvány, 7-én, 8-án elkészült a toronyalapot fedő betonpárkány, melyre a torony kerek folytatása épült. December 14-én a torony tetőszerkezetének elkészítéséhez fogott az ácsmester. December 27-én elkészült a torony kőművesmunkája, 1951. január 4-én pedig a torony tetőszerkezete.”

Január 16-án megtörtént a torony bádogozása és a kereszt feltétele. Ezután az építkezés rövid ideig szünetelt pénzhiány miatt. Augusztus 27-én felvágatták a faanyagot, majd megtörtént annak az asztaloshoz való szállítása. Megegyeztek a kőművessel a külső vakolásban, amely a templom alapjának kiásásától számított két éven belül – 1951. november 10-én – elkészült. November 23-án lerakták a szószék alapját. 1952. január 4-én Bolla József és Bolla István Tétről Szerecsenybe szállították a kész templompadokat. 1952. január 4-én és 5-én a padokat behelyezték. Január 10-én a templom belső ajtaját szerelte fel Horváth Kálmán téti asztalos. Március 5-én és 6-án helyére kerül a szószék is. „Március utolsó napjain Horváth József győri festő belakkozta a templom padjait, a szószéket és az ajtókat, és ezzel mostani állapotában elkészült templomunk” – írja Jakab Sándor 1952. május hó 22-i jelentésében.