A polányi leányegyház

Polány Ecsenytől nyugatra, 10 kilométer távolságra fekvő község, amely országúton 12 kilométerre van az egyházközség központjától.

A rendelkezésre álló forrás szerint valószínű, hogy már a 18. század közepén az ezen a vidéken áthaladó, Tolna és Baranya megyébe tartó német telepesek közül néhány család Polányt választotta új otthonának. Kis János püspök 1820-ban végzett canonica visitatiója során 17 evangélikust találtak a faluban. A környék német ajkú lakóival történt kapcsolatfelvétel, illetve új családok betelepedése következtében azonban számuk olyan mértékben gyarapodott, hogy lehetővé vált gyülekezetté alakulásuk és a szükséges épületek megépítése. „Az 1839−40. években épült egy zsúptetős hajlék, mely állt egy imaházból, kis tanteremből, konyhából és egy szobából.” Később ezekhez egy pajtát és istállót is építettek. Az imaház építése idején 38 párból állhatott a gyülekezet, az ecsenyi egyházközséghez tartozott, és Barabás István volt a tanítója 3 éven át. Ezt követően 3 évig nem volt tanító a gyülekezetben. 1847-ben Roth János nevével találkozunk, de ő csak rövid ideig töltötte be a tanítói állást. Ebben az időben a gyülekezetnek orgonája is volt, amelyet 1844-ben javíttattak, de nem lehetett jó állapotban, mert 1847-ben kölcsönt vettek fel új orgona vásárlására.

Már 1847-ben meghívták tanítójuknak Hauser Henrik bányosi jegyzőt, aki 1874-ig szolgált a gyülekezetben. 1855-ben nagy kolerajárvány dühöngött a faluban. Elmúltát jegyzőkönyvben örökítették meg, elrendelve benne, hogy emlékéül minden szeptember 8-át meg kell ünnepelni. Ugyanígy ünnepelték a marhavész elmúltának napjául június 13-át.

A község katolikus és evangélikus lakossága nem tartozott azonos elbírálás alá még 1848 után sem. 1858-ban az igali járásbíróságnak kellett dönteni abban, hogy a község az evangélikus iskola számára is adjon tűzifát, amint azt a katolikus iskola számára már régtől megadta. Ugyancsak hosszú ideig kellett bort szolgáltatniuk az evangélikus híveknek a geszti plébánia részére.

Néhány család betelepülésével 1862-ben szaporodott a gyülekezet, s elhatározta, hogy nagyobb imaházat, templomot épít. A költségek fedezésére kaszálást és aratást vállaltak, és egyházi adót vetettek ki lélekszám alapján. 1867-ben a kisharang mellé egy nagyobbat vásároltak. 1871-ben téglát égettek, de az építkezéshez szükséges pénz csak lassan gyarapodott. Előteremtéséhez a szomszédos megyékben gyűjtést végeztek.

Kniesz János volt 1874 és 1876 között a tanító, akit rövid időre Schmidt József követett. A gyülekezet lélekszáma az 1875-ös névtár adatai szerint 228, a tanulók száma 34 volt.

Petter János lett 1877 decemberében a 78 párból álló, mintegy 260 lelket számláló leányegyház tanítója. Működése alatt a kis filia szépen gyarapodott, de nem kerülték el a próbatételek sem.

Tűzvész pusztított a faluban 1880. augusztus 11-én. Leégtek az egyház épületei, valamint sok lakóház a már betakarított terménnyel együtt. Rövid egy óra alatt 20 ház borult lángba, és 2 ember veszítette életét. Nagy nehezen mentették meg az orgonát, de csak rövid időre, mert a következő évben az is a lángok martaléka lett. A hívek nem tétlenkedtek. Hamarosan − nagy áldozatvállalás mellett, kölcsön igénybevételével − felépítették fatornyos imaházukat, iskolájukat a tanítólakással együtt, valamint a szükséges melléképületeket. Az épületek felépítéséig a tanítást és az istentiszteleteket Szabó János házában tartották. A tanító Lahman Mártonnál lakott.

Több család Szlavóniába vándorolt 1883 és 1892 között, de az otthon maradtak (1887-ben) harmóniumot vásároltak, majd oltárt építtettek templomukba. Közben törlesztették a kölcsönt. Isten segítségével 1904-re sikerült leróni tartozásukat.

A gyülekezetet 1910-ben 238 lélek − ebből 48 gyermek − alkotta. Hitben és anyagiakban szépen gyarapodtak. Adósságuk kifizetése után új tervet szőttek: az 1882-ben épült fatornyos templomuk elé téglából szándékoztak tornyot építeni. Ehhez már 1911-ben kiégették a téglát. Petter János tanító mérnök fia elkészítette a terveket, és 1914-re már 3500 korona is rendelkezésükre állt. A megvalósítás azonban elmaradt. Jött a világháború, és pénzük egy része hadikölcsönben maradt, másik része értéktelenné vált. 1917-ben nagyobbik harangjukat is a háborúba vitték. Fiaik közül 16-an idegen harcmezőkön veszítették életüket.

Petter János 1925 nyarán nyugalomba vonult. Utóda Schrauf Ernő (1925−1928?) bakonybánki tanító lett. 1928-ban jegyzőkönyvbe foglalt mondatai sokat segítettek a gyülekezet múltjának feltárásában.
A gyülekezet gyarapodását jelzi, hogy a 20-as évek végén renoválták templomukat, átalakították a tanítólakást, téglából tornyot építettek, harangot és harmóniumot vásároltak.

1936-ban az első világháborúban elesett 16 hősi halott tiszteletére emlékművet emeltek.

A filia lélekszáma a második világháború kezdetéig növekedett, 1940-re elérte a 251-et. Jónás István lévita-tanító 44 gyermeket tanított.

Új iskola épült 1942-ben. Felavatását október 4-én végezte dr. Schlitt Gyula alesperes. Az épületet azonban hamarosan államosították. A gyülekezet utolsó tanítója Werstroh János (1947−1948) volt. Szimon János lelkész szolgálati idején (1956−1980) élő filia volt Polányban. Kezdetben még 20 gyermek hitoktatását végezte. A gyülekezet gondnokai a több mint 100 evangélikust jól összefogták. Templomukat ebben az időben újították fel. A gyülekezet fiataljai azonban új megélhetést, munkaalkalmakat keresve, Kaposvárra és a Balaton mellé távoztak. Otthonra találva követték őket a szülők is. A gyülekezet osztozik számos egykor virágzó falusi gyülekezetünk sorsában, de az otthon maradtak igyekeznek megőrizni őseik hagyatékát. 2000-ben felújították templomuk tornyát, és elvégezték belső festését. 2004 nyarán pedig a falak külső vakolásával és festésével rendeltetéséhez méltó megjelenést adtak templomuknak.

A volt iskola épületéért az állam járulékot folyósít.