Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Keszthely

Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközség
Keszthely

A hévízi leányegyház

Hévíz Keszthelytől 6 kilométerre északnyugatra fekvő fürdőváros, gyógyvízzel.

A keszthelyi missziói körzet megalakulásakor hévízi (akkor még hévízszentandrási) lakos nem szerepelt a névjegyzékekben, de evangélikus istentiszteletet már tartottak a fürdővendégek részére vasárnaponként, 10 órai kezdettel. Helyéül a gyógyfürdő gyógyterme szolgált.

Az egyházkerület 1933-ban kiadott névtárában Hévízszentandrásnál 4, az 1940-es névtárban 6 evangélikus lelket tüntettek fel. Mindezek mellett Hévízen már az 1930-as évek elejétől gyűjtés folyt templomépítésre az ott üdülő evangélikusok és reformátusok körében. A gyülekezeti élet utáni vágy nagyságát jelzi, hogy Szeghalmy Bálint műépítész a háború előtt több változatban tervet is készített közös protestáns templom építésére, és a kivitelezéshez a Vallás- és Közoktatási Minisztérium 500 pengőt adományozott. A terv megvalósításának a háború állta útját.

Az ötvenes évek végén ismét felmerült a templomépítés igénye, és megindult a gyűjtés. 1974-ben lehetőség kínálkozott a használaton kívüli helyi zsinagóga megvásárlására, de a templomalapban lévő pénz a vételárat nem fedezte, az egyházi felsőbbség pedig nem adott hozzá segítséget. A több évtizedes vágy teljesülésére csak az 1990-es években nyílt reális lehetőség.

Hévíz képviselőtestülete 1993-ban a közös evangélikus-református templom építésére telket adományozott. 1994. február 10-én a Keszthely szórványaként nyilvántartott Hévíz 80 evangélikusa leánygyülekezetté alakult. A leányegyházzá alakulást a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 1994. április 9-i közgyűlésén fogadta el. A templomépítés elősegítése céljából a helyi reformátusokkal közös templomépítő és -fenntartó alapítványt hoztak létre.

Az 1994. május 23-án ülésező közös presbitérium elhatározta, hogy a templomot Szeghalmy Bálint régi tervének korszerűsített változatában építteti fel. A terv átdolgozását Zob Mihály építész vállalta. Az Országos Egyház a tervet túlméretezettnek tartotta, s kivitelezését nem javasolta. Az anyaegyház az építkezést támogatta, az egyházkerület jóváhagyás nélkül vette tudomásul.

Az építkezés 1997. június 16-án kezdődött. A kivitelezést Csiszár Sándor vállalkozó végezte. Az ünnepélyes alapkőletételnél Nagyné Szeker Éva evangélikus és Kuti Géza református lelkész közösen helyezte el a szokásos iratokat és tárgyakat tartalmazó urnát. Az építkezés másfél évig tartott. A templomszentelő istentisztelet 1998. december 6-án volt dr. Harmati Béla evangélikus püspök-elnök, dr. Márkus Mihály református püspök, Smidéliusz Zoltán evangélikus esperes és Császár Attila református esperes szolgálatával.

A templom az önkormányzat hozzájárulásából, a belföldi és külföldi egyházszervezetek, a Hévízre üdülni járó hívek, valamint a két gyülekezet tagjainak adományaiból épült. Az oromfalába helyezett keresztet a kivitelező fehér márványból faragtatta, és költségeit magára vállalta.

A hévízi templom 2003-ban új oltárképpel gazdagodott. A szárnyasoltár-kép Polgár Rózsa Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas kárpitművész alkotása.

Az Albert Miklós győri orgonaépítő mester által tervezett és épített orgonát dr. Márkus Mihály református és Ittzés János evangélikus püspök szentelte fel 2004-ben.

Egyházmegye
Adatok
8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 18.
Lelkész(ek): 
Honthegyi Zsolt
Felügyelő: 
Kendeh K. Gusztáv
Telefon: 
83/312-206
Email cím: 
keszthely@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
Missziói gyülekezetté alakulásának éve: 1909, önállósulásának éve: 1926
Anyakönyveit vezeti: 
1926-tól
Kapcsolódó galéria