A bővítés évei

A gyülekezet ebben az időben csak Gecse községben élt. Az anyakönyvben azonban van nyoma annak, hogy a szomszéd községből, Vaszarról is hoztak gyermekeket keresztelésre. 1903. szept. 8-án pedig már Szerecsenyből való gyermeket kereszteltek itt. Ekkor arra gondoltak a szerecsenyi hívek, hogy a téti gyülekezet messze van, inkább az alig 3 km-re levő Gecséhez szeretnének tartozni. Ez a tervük megvalósulhatott, és az 1905-ös jegyzőkönyv szerint kölcsönösen megállapodtak a csatlakozásról. Bolla Viktor szerecsenyi gondnok aláírásával készült jegyzőkönyv szerint: „A közgyűlés kölcsönös megegyezés folytán (...) a szerecsenyi fiókgyülekezet a gecsei anyagyülekezet számára az alábbi járandóságot fizeti: A lelkésznek fizetik az évi 10 koronát, a közös kiadásokból a reájuk eső részt, amely a jelenben 5 korona, a gyülekezet javára fél pár 1/8, egész pár 1/4 pozsonyi mérő rozsot évenként.” A jegyzőkönyv felhívja a szerecsenyi gondnokot, hogy december 15-ig szolgáltassa át a fenti járandóságot. ,,A csatlakozás számban növelte a gyülekezet lélekszámát, de lelki kapcsolata csak akkor javult, amikor a szerecsenyi gyülekezet templomot épített 1948-ban. Eddig a hívek – vegyes házasok lévén reformátusokkal – a református gyülekezetben éltek, gyermekeik ott jártak iskolába, sőt ott konfirmáltak is. Egyházi adót is a református gyülekezetnek fizettek, sőt a temetéseket igen sokszor a református tanító végezte el. Jakab Sándor lelkész hetenkénti átjárással, családlátogatással és hittanórák tartásával ébresztette önálló evangélikus gyülekezeti életre az alig 120 lelket. De növekedett a gyülekezet lélekszáma a nagyrészt Újmalomsokról a vaszari határban letelepedett evangélikus családokkal, szám szerint 17-tel. Ők az ún. Remény-telepen éltek.

Az l892-ben épült lelkészlakás és a vele egy fedél alatti iskolaterem még jó állapotban álltak, de a zsúpfedeles melléképületek már összedőlőben voltak. 1907. ápr. 2-án egy akarattal kezdtek hozzá a romok eltakarításához, és egy cseréptetős hátsó részt alakítottak ki, amelyben lelkészi irodát, kamrát, magtárt, ezek alá pincét, majd hátrább istállót, kocsiszínt és sertésólakat építettek, 3500 korona értékben. Kézi és igás napszámmal is szívesen vették ki részüket a hívek a munkából Kalmár Ferenc és Kiss János gondnokok vezetésével. Míg a férfiak az épületek felújításán munkálkodtak, a nőegylet tagjai „a régi rézből készült úrvacsorai edények megbecsülése mellett új, ezüstből való edényeket vásárolnak”. Az oltár körüli zsámolyt bordó plüssel vonják be.

Az 1908. ápr. 26-i közgyűlésen határozták el, hogy a már évekkel előbb felügyelői tisztéről lemondott Relle Sándor helyett Mihályi Sándor evangélikus hitben élő, egyházi ügyekben járatos nagydémi földbirtokost kérik fel felügyelőnek, aki elfogadta a felkérést. Tisztségét csak négy évig tudta lelkiismeretesen vállalni, egészségi állapota megromlása miatt 1912. okt. 20-án elköszönt a hívektől. Utódjául dr. Kovacsics Sándor téti járási orvost kérik fel, aki szívesen vállalta is a szolgálatot. 1912. okt. 20-án tartott ünnepi beiktatásakor hitet erősítő beszéddel kezdte felügyelői tisztét, és 20 koronás ajándékkal buzdított a gyülekezet anyagi életének erősítésére. Később Győrbe költözött, s mint városi nyugalmazott tiszti főorvos és egyetemi magántanár is rendszeresen megjelent a gyülekezetben, és gyakorolta elnöktársi tisztségét.

Hofbauer Pál esperes 1911. április hó 26-án tartott hivatalos látogatásán örömének adott kifejezést, hogy „a gyülekezet körében minden tekintetben virul az egyházi élet”, az istentiszteletek látogatása, az iskolában folyó munka, lelkész és tanító példás kapcsolattartása a híveket is áldozatkészségre és egyházhűségre serkenti. Nemcsak a helyben lakók, de még az idegenbe jutottak is adományaikkal tartják kapcsolatukat régi gyülekezetükkel. Sokan költöztek ki ugyanis ebben az időben Amerikába, akik a nagybirtokok miatt itthon földhöz nem juthattak. Voltak, akik egy-két évi munkálkodás után verítékkel szerzett dollárjaikat hazahozva földet tudtak vásárolni.

A jobb élet reményét azonban összezúzta a közeledő háború vihara. Így örökíti ezt meg a lelkészi napló: „1914. aug. 1-jén éjszaka, talán még sohasem történt meg, dobpergés ébresztette fel a község lakosságát. Másnap a déli vonattal községünk és gyülekezetünk minden katonaviselt tagja, 42 éves korig, elhagyta községét és kis családját, hogy sokan közülük soha viszont ne lássák. Nemsokára jönnek a szomorú tudósítások a hősi halottakról, akikről a templomban megemlékeztünk név szerint is. Majd a rekvirálás következik, alig marad a családnak kenyérgabona. Sokan zokognak panaszkodva, mások keresik imádságban, istentiszteleti közösségben a lelki békességet. Reménységgel várnak hazaérkezőket, békességet, nyugalmas munkálkodást. A háború gyomra telhetetlen” – írja Jakab Sándor lelkész. A vihar elvitt „testről ruhát, asztalról kenyeret, szívekből békességet. Betört a templomba is és elvitte a nagyharangot, amely 1915. okt. 9-én hívta templomba utoljára a híveket.”

A gyülekezet élete is szegényesebbé vált, sokan elfordultak Istentől, mivel ezt a szörnyű vérontást megengedte. 1918. okt. 31-én jött a forradalom híre, majd 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Egyháztól, vallástól elfordultak többen, fogyatkoztak a templomos hívek, a gyülekezet közel 75%-a elmaradt.

1920. október 7-e „feledhetetlen szép ünnepe volt a gyülekezetnek.” Első püspöki látogatásra jött Kapi Béla püspök László Miklós titkárral, akiket Takács Elek esperes valamint Szabó Ferenc vanyolai lelkész kísért. A Vanyola felől érkező vendégeket du. 2 órakor lovas bandérium fogadta, harangok – még a katolikus templomiak is – zúgása közben érkeztek a templom előtti díszkapu elé, ahol a gyülekezet elnöksége fogadta őket a hívek seregével. Az ifjúság sorfala között vonultak a templomba. Az „Isten felséges adománya” kezdetű énekkel vette kezdetét az ünnepség. Esperesi oltári szolgálat után Nagy Kálmán lelkész hirdette az igét János 15,1–6 alapján, majd az oltár előtt állva Kapi püspök „mély érzéssel beszélt a hit felemelő, életújító hatalmáról.” Buzdította a híveket apáik örökségéhez, az evangéliumi vallásukhoz való ragaszkodásra. Imádság után a „tisztelgő küldöttségek” szóltak: Töreki Árpád katolikus lelkész, Kopácsy Pál körjegyző és Pap Sándorné a nőegylet nevében. A lelkész ismertette a gyülekezet történetét, majd záróima és ének után véget ért az ünnepség. A hívek a felejthetetlen szép ünnepnek emlékével távoztak az Isten házából. Özv. Mihályi Gézáné vendége volt a püspök és titkára, másnap Bakonytamásiban folytatódott az egyházlátogatás.

A háború utáni időszak pénzromlása és gazdasági nehézségei sem vették kedvét a hittel tervezgető híveknek, lelkesedéssel adakoztak, majd rendeltek az elrekvirált harang helyett újat. Seltenhoffer harangöntő készítette a 273 kg-os harangot. Ünnepélyes szállítása a helyi állomásról hat ökör által vont, virágokkal és koszorúkkal díszített szekéren történt. Felavatására 1923. jún. 24-én a közelről és távolból érkező hívek örvendező seregében került sor. Takács Elek esperes, Tatay Lajos bakonytamási és Mesterházy László pápai lelkészek szolgálatával adott hálát a gyülekezet. Az új harang a szállítási költségeken kívül 628 koronába került. Jegyzőkönyvi határozattal adtak nevet is az új harangnak: „Hőseink Emlékére”.

1924-ben a földreform kapcsán lelkészi és kántori javadalmi földet akart venni az egyházközség vezetősége, de a jobb módú gazdák nem vállalták a kitűzött vételárat, annak részletekben való térítését, így a gyülekezet nem kapott ingatlanokat.

Az 1928. február 6-án tartott közgyűlésen elhatározták egy új orgona vételét, mert az 1902-ben vásárolt használt orgona már zavaróan szólalt meg. Száz mázsa magtári gabona értékével és pénzbeli adakozással megrendelték Pécsett Angster József orgonaépítőnél az új orgonát. A 4300 pengőbe került orgona elkészült év végére, és december 9-én ünnepélyesen avatták fel Takács Elek esperes, Mód Aladár nagysimonyi és Kovács Béla pápai hitoktató lelkészek szolgálatával.

Az 1936. június hó 28-án tartott rendkívüli közgyűlésen Bárdosi Aladár tanító lemondott, nyugdíjazását kérte. 37 éven át hűséggel munkálkodott evangélikus gyülekezetekben, ebből 34 évet a gecsei gyülekezetben. Egyházi szolgálata mellett a község javára is eredményesen munkálkodott. A népművelés vezetőjeként is tevékenykedett, s a lelkésszel együtt Hangya szövetkezetet hoztak létre, amelynek ügyvezetője lett. Községi képviselő és közgyám tisztsége mellett 16 éven át vezette a helyi Posta Ügynökséget. Nemcsak a gyülekezet és a község népe búcsúzott a hűséges, példás családi életet élő tanítótól, elismerő oklevéllel tüntette ki Kapi Béla püspök és a kultuszminiszter is. A búcsúzó tanító 1879-ben született Várpalotán, középiskoláit a soproni líceumban és tanítóképzőben végezte. Felesége Fadgyas Ilona, két gyermeke: Sándor tanár (soproni líceum), Jenő lelkész (Csögle, sopronkőhidai fegyház és Dabrony). Bakonytamásin másodtanító volt 1899−1902 között, Gecsén pedig 1902-től 1936-ig tevékenykedett. Erdélyi Sándor tényői tanítót választották utódjául, aki mind az iskolai-templomi, mind a különböző társadalmi munkában megbecsült vezetője lett a gyülekezetnek és a községnek.

1936. szept. 20-át így örökíti meg Nagy Kálmán lelkész naplójában: „Ezen a napon ünnepelte a gyülekezet temploma fennállásának 150 éves évfordulóját. Igét hirdetett Takács Elek esperes, jelen volt Kolozsváry László országgyűlési képviselő. A gyülekezet lelkésze ismertette a gyülekezet történetét.” 1936. nov. 22-én elhatározzák, hogy megújítják a tanítólakást színielőadások bevételéből és egyéb adományokból.

Ezekben az években számban és lelkiekben gazdagodnak az ifjúság tagjai és a KIE által rendezett körzeti konferenciák résztvevői is. 1936. dec. 1-jén Erdélyi Sándor tanító és Nagy Ilona tanítónő – Nagy Kálmán lelkész leánya – vezetésével színdarabot rendeznek. Nagy Kálmán ebben az időben már sokszor gyengélkedik, így segédlelkészeket igényel a gyülekezet. Előbb Zámolyi Gyula, majd Szalay Kálmán segédlelkészek szolgálnak. 1938. szept. 25-én Nagy Kálmán lelkész nyugalomba vonult. Az önállóvá lett gyülekezet első lelkésze 46 éven át munkálkodott. Nov. 6-án búcsúzott el tőle gyülekezete, és imádságos áldással kísérte Pápára családjával.