A kapolcsi gyülekezet

Kapolcs a hosszú múlttal rendelkező gyülekezetek közé tartozik. A középkorban, a 14. században Pál nevű papjáról tudunk. Azt nem tudjuk pontosan megmondani, hogyan történt, hogy „a reformáció során a falu lakosságának nagyobb része a lutheri hitre tért át.” Musay Gergely püspök 1661-ben az anyagyülekezetek között említette. Már 1640-ben Verbói János volt a kapolcsi lelkész, kérdéses, milyen hitvallással, mert róla azt írja Payr, hogy részt vett a reformátusok köveskúti zsinatán. 1657-ben Musay püspök Nováki Jánost avatta fel kapolcsi lelkésznek. 1692 és 1695 között Kerman János végezte a pásztori munkát. 1695-ben Asbóth János kemenesaljai esperes egyházlátogatása alkalmával nem volt lelkészük, hanem tanítójuk: Fábri István.

1706-ban Reguli András lelkészről tudunk, őt Rotarides Sámuel és Gyurcsek János követték a szolgálatban. 1725-ben Hegyfalusi György került ide. Aztán 1734-ben az Ostffyasszonyfáról elűzött Iványi Sándor volt a gyülekezet lelkipásztora. 1741-től vannak anyakönyvek. Ezek tanúsága szerint Horváth István, majd 1750-től Szalay Ferenc volt a lelkészük. Ekkoriban már imaházuk is volt, amit 1771-ben renováltak. Petend volt filiájuk, ahol Gazdag Ferenc volt a tanító, de ezt a falut Esterházy Ferenc földesúr elvette tőlük.
Lelkészei: Verbói János (1637–1640), Nováki János (1657–1658), Krmann (Kermann) János (1692–1645), Hegyfalusi György (1696–1697), Reguli András (1700–1706), Rotarides Sámuel (1708–1714), Gyurtsek János (1714–1716), Horváth János (1741–1748)

1747-ben Padányi Bíró Márton elvéteti a templomot. 1749-ben egy, az evangélikus templomhoz vezetett körmenet kapcsán „protestáns fellépés” történik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a katolikus körmenet csak „megcélozta” a templomot, de azt még az evangélikusok használták.

A lelkészek ezután: Szalay Ferenc (1748–1756), Vajda Ferenc (1756–1777), Bótz Ferenc (1777–1779), Wilfinger János Ernő (1779–1791), Lakos Ádám (1791–1812),Lágler György (1812−1861), Lájpczig János (1861–1888, nyugdíjasként 1864-től 1882-ig), Magyary Miklós (1882–1930), Kovács Mihály (1930–1932 helyettes) Kovács Mihály (1932–1934 megválasztott), Németh Zoltán (1934 helyettes) dr. Bányai (Bauer) Béla (1934 helyettes), Mészáros Sándor (1934–1937 segédlelkészként helyettesít), Halász Béla (1936 helyettes), Loós János (1937), Halász Béla (1937–1953), Kiss János (1953–2000), Szabóné Piri Zsuzsanna (2000–2001, kővágóörsi lelkészként kap megbízást a helyettesítésre a kapolcsi anya-, a taliándörögdi leánygyülekezetekben) Veress István Kálmán (2001. május 1-jétől megbízottként, 2005-től beiktatott lelkészként)

Tanítók: Fábri István (1695–1697), Reguli András (1697–1700), Kalinka Márton (1705−1706) Rotarides Sámuel (1706–1708), Szalai Ferenc (1738), Illés Sándor (1744–1750), Pongyelok Márton (1750–1754), Takács János (1760–1761), Garab János (1761–1775), Sebestyén András (1770–1780), Németh Mihály (1775–1778), Farnyik (Farnek) Sámuel (1781–1783), Fürst György (1783–1786), Szabó Ádám (1788–1810), Kárlótzy Ferenc (1810–1820), Lájpczig János (1810–1819), Szabó András (1820–1855), Gáspár Dániel (1823–1826), Stoller Ferenc (1832–1835), Rühl János (1854–1855), Balogh István (1855–1869), Gselmann Mátyás (1887–1888), Bázler Béla (1906–1912), Zábolyi Gyula (1912–1938), Vörös József (1937), Kiss István (1938–1948)

Talán az olvasónak is feltűnt, hogy a lelkészek és a tanítók neve időnként megegyezik. Ez jelentheti, hogy tanítókat felszentelhettek, és jelentheti, hogy olykor a lelkész helyettesítette a tanítót.

Taliándörögd régi, már a rómaiak idejében lakott hely volt. Valójában négy kis településből állt össze. A 13. századi első okleveles említése „Drugd”, és megjegyzi, hogy nemesek lakják. Egy régebbi krónika még a mintegy másfél ezer lakosú faluból több mint 300 evangélikust számlál. Később csatlakozhatott Kapolcshoz, mert a 16. és 17. századi jegyzőkönyvekben még nem fordul elő.

Veress István