A szeretetház

„A győri evangélikus egyházközségünkből természetszerűleg fejlődött ki a Szeretetház, itt ősidőktől fogva együtt járt a hithűség az áldozatkész szeretettel. Az egyház rendszeresen gondoskodott mindig a házi szegényekről, a templom ajtajánál perselyeket tartott a városi szegények javára, az úgynevezett alumnistákat (szegény sorsú gimnáziumi tanulók) egyes családok egész éven át élelmezték.” (Pálmai Lajos) A gyülekezeti diakóniai szolgálatot tehát már régtől gyakorolták.

Először Karsay Sándor lelkészben, dunántúli püspökben fogalmazódott meg egy szeretetintézmény gondolata. 1883 októberében püspöki körlevelében felhívást intézett a győri gyülekezethez, hogy egy jótékony intézmény állításával állítson emléket Luther Márton születése 400 éves évfordulójának. Decemberben megszületett a határozat, hogy alapuljon „munkaképtelenné lett és becsületben elaggott gyülekezeti férfi és nőtagok és árvák részére egy menhely”. Megindult a gyűjtés, és a gyülekezet házat kapott Nádorvárosban, a Kálvária utcában Martiny Júliától és Ráth Teréziától. Mindketten áldozatos életű gyülekezeti tagok voltak, házuk lett a szegény- és árvaintézet első otthona. A házat renoválták, megkezdődtek az előkészületek a megnyitásra.

A házat 1885. december 8-án adták át rendeltetésének, két munkaképtelen idős férfi és négy árva gyermek voltak az első lakók. A két idős férfi után két újabb gyermeket vettek fel. Egy tanító foglalkozott velük, egy orvos pedig díjazás nélkül ellátta őket. Volt gazdasszonyuk, aki a háztartást vezette. 1900-ban választották vezetővé Borsody Lajos tanítót, aki itt kapott lakást is. Ekkor már 4 idős férfi és 8 fiatal lakott az otthonban. Isó Vince akkori győri lelkész és Grünwald József gondnok sokat foglalkoztak a gyermekekkel, áhítatokat és egyéb alkalmakat tartottak részükre.

1902-ben meghalt Karsay Sándor lelkész, püspök, az intézet irányítója. Utóda a gyülekezetben és a szeretetház irányításában Pálmai Lajos. Ő lett az árvaház lelkipásztora is. Ekkorra az intézet egyre kisebbnek bizonyult, a munka pedig terebélyesedett, megalakult a Belmissziói Bizottság. „Elodázhatatlan volt egy új árvaház építése” – írta Pálmai Lajos. Szaporodtak az adományok és alapítványok is a diakóniai célra, ez azt jelezte, hogy a gyülekezet folytatni és erősíteni szeretné szeretetszolgálatát.
A szervezés és a munka lassabban ment, mint képzelték, ugyanakkor az új hajlék megépítése egyre sürgetőbbé vált. Végül Bálint Mihály, egy hűséges gyülekezeti tag csodálatos adománya révén megvalósulhatott az álom, a lelkészek pedig a Rába partján fekvő kertjüket ajánlották fel teleknek. Ezen a szép, csendes helyen épült az új, akkor modern, nagy, méltóságteljes, emeletes, ma is álló épület.

A Belmissziói Bizottság közben egyesületté növekedett. Ennek választmányában érlelődött a gondolat, hogy az árvaházi gyerekek és elaggottak gondozására a belmissziói előadásokból megismert diakonissza nővéreket kellene alkalmazni, akik egész életüket a szeretetszolgálatra szentelik. A pozsonyi anyaháztól kértek két diakonisszát, Huber Etelka és Frühwirth Auguszta nővérek 1910. február 9-én érkeztek meg Győrbe.

Az új ház építkezése 1912 márciusában véget ért. A szép épületet Gyurátz Ferenc püspök adta át az örvendező gyülekezetnek. Az igazgató Pálmai Lajos lett, vezető nővér Huber Etelka. Frühwirth Auguszta nővér hamarosan távozott, a helyére Trauer Irén diakonissza érkezett. Az árvaházban 15 gyermek élt, a menházban 4 idős nő. A fizetőképes magányos nők befogadására külön szobákat biztosítottak. Még ennek az évnek az őszén megindult a leányinternátus élete is 25 vidéki középiskolás növendékkel. Tágult tehát az ellátottak köre, szép, nagy szobákkal, hálótermekkel, fürdőszobákkal rendelkezett az épület. Egyedül a nagyterem mutatkozott kicsinek már most, mert sok alkalommal zsúfolt volt. Az adományok tovább szaporodtak, az 1914. márciusi közgyűlésen már 198 980 korona tiszta vagyont mutatott a szeretetház mérlege.

A munka folyt, bár nehezebbé tette a rájuk törő első világháború. Mindjárt az első napokban felajánlották a szeretetház nélkülözhető részeit kisegítő kórház céljára. 25 ágyat állítottak fel sebesült katonák számára.

Az internátusban élő lányok száma is növekedett. Évről évre több volt azoknak a száma, akiket helyszűke miatt nem tudtak felvenni az intézménybe. A problémát a díszterem feláldozásával oldották meg, 1917 őszén már 40 növendéket vettek fel. Ebben az évben küldték ki Pozsonyból a következő diakonissza nővért, Tarján Rózát is. Az évek során a háborúban azonban egyre nagyobb lett az élelem-, ruha- és tüzelőhiány. 1919 januárjában az internátust kénytelenek voltak beszüntetni, csak az árvaházat tartották fenn a kórházi munka mellett.

A szeretetház bekapcsolódott egy országos gyermeknyaraltatási munkába is. A ház 3 külföldi gyermek nyaraltatását, ellátását vállalta.

A Tanácsköztársaság idején megjelent a szeretetházban két politikai megbízott, és a házat köztulajdonba vette. Pálmai igazgató tartva attól, hogy mindent elvesznek, a meglévő készletet kiosztotta az idős és fiatal lakók között, és rokonokhoz, ismerősökhöz bocsátotta őket. Hamarosan az utcáról fiatalokat küldtek az otthonba, akiket egy központi konyhából élelmeztek. A többi helyiséget lefoglalták, azokból irodák, lakások lettek, az intézetben 2 idős és 10 árva maradt a diakonissza nővérek önfeláldozó támogatásával. Végül azonban a nővérek munka hiányában visszatértek anyaházukba, „árva lett az árvaház” – írta Pálmai Lajos. De még ebben a szomorú időben is folytak adományok a szeretetház részére.
1920-ban vetődött fel az újraindítás gondolata. A fokozódó drágaság és pénztelenség ennek útját állta. 1925-ben azonban az egyházközség a szeretetházat újra megnyitotta, szeptember 1-jén újra benépesültek a termek. Kellő számú növendék jelentkezett az internátusba, az idősek és árvák is elfoglalták régi helyüket, sőt újak is kerültek hozzájuk. Trianon után azonban Pozsony, s vele az evangélikus diakonisszaház is elszakadt tőlünk, a diakonisszák idegen állampolgárok lettek, sokkal körülményesebb, nehézkesebb volt megszervezni az új nővér, Mórocz Katalin érkezését a győri szeretetházba.

Ezek a nehézségek érlelték meg az elhatározást már 1925-ben, hogy a győri gyülekezetben diakonisszaképzést indítsanak el. A Harangszóban közzétett felhívásra hatan jelentkeztek, négyüket vették fel. Nehézségek árán ugyan, de sikerült megnyerni és megkapni vezető nővérnek Huber Etelkát. 1930. június 29-én nevezték ki főnöknőnek, szolgálata 1948-ig tartott. A diakonisszaképzésben az elméleti oktatást a vezető nővér végezte, a gyakorlati képzés a győri kórházban folyt. Egy esztendő múlva már négy kiképzett diakonissza nővért bocsátottak ki szolgálatra.

1933-ban végre megvalósulhatott a régóta szükséges bővítés, felépült a szeretetház új szárnya, a Gusztáv Adolf Otthon. Idős, magányos nők kaptak itt helyet. A nővérek gondozták, ha kellett, ápolták őket, ebben a jelöltek is segítettek. Aki tudott, az részt vett az otthon ünnepein, alkalmain is.
Győrben 1943-ban néhány méterre a régi anyaháztól Diakonissza Otthon és Árvaház feliratú harmadik ház épült. A 10 évvel ezelőtt elkészült Gusztáv Adolf Otthon csak átmenetileg oldotta meg a helyproblémákat, hamarosan ismét szűk lett a ház. Egyre többen kérték felvételüket, az árvák lassan kiszorultak. A terv 1940-ben készült el, 1943 májusában avatták fel a házat, szeptember 1-jén meg is nyílt. Beköltöztek a panziósok, a nővérek és az árvák. Karácsonykor avatták fel a kápolnát.
Külföldi adományokból sikerült egy telket vásárolni Sopronban, a Lövérekben. 1948-ban már pihenhettek itt nővérek, de gyermekek és felnőttek üdültetésére is felhasználták a házat. Ekkor már Buthy Ella volt a vezető nővér az anyaházban.

A megszűnt internátusi és árvaházi munka helyett a ház új szolgálati területet nyert, 1950 nyarán nyílt meg a Missziói Intézet, igen nagy látogatottsággal. Rendeztek itt énekes konferenciát, gyermekbibliakör-vezetők találkozóját, szülők konferenciáját, presbiteri konferenciát és más különböző alkalmakat, például háztartási tanfolyamokat is. Ebbe a munkába is több nővér bekapcsolódott, amíg lehetett.
1951. július 30-án az Állami Egyházügyi Hivatal közölte határozatát az egyházzal: „A diakonissza anyaházak megszüntetendők.” A szomorú felszámolás 1951 augusztusától november végéig tartott. Igen komoly kérdés volt a nővérek ruhával, bútorral, pénzzel való ellátása. A szeretetintézmények tovább működhettek, a diakonisszák épületeire az állam nem tartott igényt. Minden a győri gyülekezet rendelkezése alá került, kivéve a Missziói Intézetet, annak kezelését a Dunántúli Egyházkerület vállalta át.

Egyre nagyobb teret kapott az idősek szociális elhelyezését és gondozását szolgáló gyülekezeti munka az egyházközségben. A ’70-es, ’80-as években formálódott ki lassan a győri Szeretetház mai profilja. A jelentkezők száma egyre nőtt, a lelkigondozást a győri gyülekezet lelkészei látták el. 1975-ben indult meg országos egyházi segítséggel a szeretetház teljes rekonstrukciója, a 80-as évek közepén a nővérotthont modernizálták.

További építkezésekre a rendszerváltás után volt lehetőség. 2003-ban felépült az otthonhoz egy új épületrész, a régit teljesen felújították a Széchenyi-terv keretében. Itt már minden szobához tartozik külön fürdőszoba, az egész ház akadálymentes, komfortos. Az otthonkomplexum ma 100 férőhelyes, így valósultak meg az első igazgató lelkész bővítésről szőtt álmai. 2009 szeptemberétől az intézmény − szakmai munkájának elismeréseként − a Magyarországi Evangélikus Egyház Módszertani Konzorciumának tagja. Segítséget nyújt a hozzá forduló − elsősorban a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület területén működő − evangélikus intézményeknek a mindennapi munkában felmerülő problémák megoldásában, a gyakran változó jogszabályok naprakész követésében. A vezetők: dr. Szilvásyné Peregi Eszter igazgató, az otthon lelkésze Menyesné Uram Zsuzsanna, őt jelenleg Karsay Lajos lelkész helyettesíti.
A soproni üdülő helyén az 1980-as évek végén, Tekus Ottó igazgató lelkész szervezőmunkájának köszönhetően új, 34 férőhelyes vendégház épült. Találkozókat, konferenciákat tartottak itt, valamint egyházi üdülőként is működött tovább. A 2000-es évek elejétől az épület működtetését bérbe adták, 2009 őszétől azonban ismét a győri gyülekezet felügyeli a házat.

Keveházi László