A határon túlra került gyülekezetek helyzete Trianon után

A franciaországi Versailles melletti Trianon palotában megkötött békediktátum – 1920. június 4-én írták alá, életbe lépett 1921. július 26-án – következtében az országgal együtt „megcsonkultak” az egyházkerületek és az esperességek is. A döntés súlyosan érintette a somogyi és a kemenesaljai egyházmegyét. Határainkon túlra került a magyar nyelvű légrádi egyházközség is. Elkerültek a somogyi egyházmegye bábáskodásával létrejött Pozsega megyei vegyes anyanyelvű gyülekezetek, valamint a Zágráb köré csoportosuló – ugyancsak többnyelvű – evangélikus közösségek. A Kemenesaljához tartozó magyar nemzetiségű Alsólendva és szórványainak fele ugyancsak átkerült a határ túlsó oldalára.

Légrád evangélikus gyülekezetét ifj. Zrínyi György ellenreformációs tevékenysége nem tudta megtörni, sőt, meghatározó szerepet töltött be az egyházmegye életében lelkészein keresztül. Ismeretes, hogy több esperest is adott Somogy-Zala evangélikusainak. Történelmének alakulásában nagy szerepe volt annak, hogy 1571 és 1664 között nagy többségben magyar evangélikusok lakták a várost. Végvára a gyászévtized (1671–1681) idején, 1675-ben „külön vallásszabadsági engedélyt nyert” I. Lipóttól. A zaklatások és az üldözések ellen azonban így sem kaptak védelmet. Papjaikat és tanítóikat elűzték – utolsóként Rajczi András lelkészt és Perlaky János tanítót, 1687-ben –, majd újabb és újabb intézkedésekkel akadályozták meg visszatelepülésüket. A horvát nyelvű lakosság az üldözések hatására katolizált, a magyar nyelvű a „hamu alatt parázslott”. Kitartásának köszönhető, hogy a türelmi rendelet megjelenése (1781) után újraéledt, gyülekezetté szerveződött és Surd filiája lett. 1792-től Artner Mihály a tanítója. 1804-től Horváth József lelkész-tanító vezette a gyülekezetet. 1807-ben templomot épített. 1810-ben anyagyülekezetté alakult. 1841-ben új templomot emelt, amelyet 1889-ben kibővített. 1908-ban új iskolával és tanítólakással gazdagodott. 1917-ben 415 lélek tartozott az egyházközséghez. Mind az iskolában, mind az egyházi szolgálatban kizárólag a magyar nyelvet használták. Trianon következtében a község a határ túlsó oldalára került. 1941 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. Ekkor (1941. október 18-án) látogatta meg a gyülekezetet D. Kapi Béla püspök. Abban az időben Liska Endre volt a gyülekezet lelkésze. 1945-től nincs magyar oktatás. Az asszimiláció mind az evangélikus hívek, mind a velük azonosítható magyarság vonatkozásában nagyon gyorsan folyik. Az egykor erős evangélikus egyház mára 140-150 hívőre zsugorodott. A 60-as években a hitoktatás még magyarul folyt, később két nyelven, ma már csak horvátul. A gyülekezet utolsó, magyar nyelven prédikáló lelkésze Szántó Imre volt, aki a kilencvenes évek végéig szolgált a hívek között. Napjainkban Marian Sporsics személyében horvát nyelvű pásztora van a kis közösségnek. A gyülekezet hajdani jelentőségét jól jelzi az a névsor, amely ismert lelkészeiről és tanítóiról fennmaradt.

Lelkészek: Serényi György (1620), Ládonyi Ferenc (1624–1639), Kálmáncsehi Balázs (1639?), Godi Imre (1640–1641), Hidegkuti András (1641–?), Semptei (Schemtei) Benedek (1644–1650), Perlaky György (1650), Deselvics (Deselvicz) István (1654–1664), Rakicsányi István (1664–1671), Szanai (1674), Karuffa (1677–1678), Barakonyi Ádám (1687), Rajczi András (1687), (!), Horváth József lelkész-tanító (1804–1813), Csengető (Tsengető) Mihály (1814–1821), Czipott György (1821), Fichtner Ferenc (1822–1827), Kovács Mihály (1827–1830), Pataki Pál (1830–1836), Mernyi Sámuel (1836–1837), Hutter Zsigmond (1837–1839), Andorka János (1839–1843), Neusinger János (1843–1881), Szilvágyi Gyula (1881–1901), Bors György (1901–1912), Horváth Olivér (1912–1920), (!), Liska Endre (?–1942–?), Szántó Imre (a 20. század utolsó évtizedeiben), Marian Sporsics (?)

Tanítók: Perlaky János (1687), (!), Artner Mihály (1792), Famelitzi (1795–1801), Laki József (1801–1804), Horváth József lelkész-tanító (1804–1810), (!), Töskés Sámuel (1810–?), Pécsek János (1858), Gring János (1859), Amtmann János (1860–1887), Mikler Győző (1887–?).

Antunovác magyar, német és szlovák nyelvű evangélikus lakói 1865 és 1867 között érkeztek több felvidéki és dunántúli vármegyéből, és a gróf Jankovich-féle parcellázott birtokon települtek le. Már 1867-ben gyülekezetet alapítottak. Első tanítójuk Mártoni Márton (1868–1870) volt, akit a Nagykanizsáról meghívott Kohut Mihály lelkész-tanító követett. Utána Tanács József (1875) helyettes tanító, majd Tomásowiczky György és Bottyán István tanító vezette a gyülekezetet. Az iskolai oktatás 1877-ig egy bérelt magánházban folyt. Imaházul is szolgáló iskolát 1877-ben építettek. 1884-ben Szerényi Sándort választották lelkésznek. Templomukat 1887-ben építették. 1888 és 1896 között a tragikus sorsú Weng Gyula volt a lelkészük, majd újra Szerényi Sándor, akit Mucsfáról hívtak vissza. 1909-ben lelkészlakással és új iskolával gazdagodtak. A felekezeti iskolában azonban csak hosszú kérelmezések után kezdhette meg az oktatást Spissak Henrik tanító, mert – az 1890-től községi iskolaként működő régi intézmény mellett – a hatóság éveken át nem engedte meg az egyházi iskola működését. 1917-ben az egyházközséget 1300 lélek alkotta, az anyagyülekezetben 433, a hozzá tartozó nagy szórványterületen 867 evangélikus élt.

Hrastovác evangélikus lakói Tolna és Baranya vármegye német nyelvű községeiből érkeztek 1861–1867-ben. Lakóházaik felépítése után rögtön megépítették imaházul is szolgáló iskolájukat. Lelkészei: Péter Ádám, Beyer Teofil (1903), Seregély Béla, Dobrovoljac Milkó (1910), Plivelics Fülöp, Kettenbach Jakab (1915–1917!). Tanítói: Hass János, Spissak Henrik, Vánkos Jenő. Az egyházközséget 1917-ben 1585 lélek alkotta. Az anyaegyházban 705, a mali-bastaji filiában 398, a kapetanovopoljei filiában 265 evangélikus élt. A híres Daruvár fürdőhelyen 94 evangélikust tartottak nyilván. Szórványban 125-en laktak. A gyülekezetek német nyelvűek voltak. 1908-tól Mali-Bastaji gyülekezetét Mérnyi Ádám nyugalmazott lelkész gondozta. Imatermüket a lelkészlakásban alakították ki. Gyermekeik horvát nyelvű iskolába jártak. (Az 1910. évi névtárban anyagyülekezetként szerepel!) Kapetanovopolje saját iskolával rendelkezett. 1917-ben Venzel Mátyás volt a tanítójuk.

Pozsega az azonos nevű vármegye székhelye. A városnak és környékének evangélikusai az antunováci egyházközség fiókgyülekezeteként szerveződtek, 1912-ben imaházat építettek, majd anyagyülekezetté alakultak. Imaházukat 1913 nyarán szentelte fel Gyurátz Ferenc püspök. Lelkészük Dobrovoljac Milkó – korábban katolikus plébános – lett, aki német és horvát nyelven hirdette az igét a városban és nagy kiterjedésű szórványában. 1917-ben lélekszámuk 200 volt, 50-en a városban, 150-en a szórványban éltek.
Zágráb evangélikus gyülekezetének és filiáinak története dr. Kolatschek zágrábi lelkész nevéhez fűződik, aki az 1880-as években került a városba, és nagy buzgalommal végezte munkáját. A város által ajándékozott telken 1882-ben iskola és lelkészlakás, majd 1884-ben templom épült. 1909-ben új, kétemeletes iskolát emeltek, amelyben az elemi iskolán felül polgári fiú- és leányiskola is működött. A szépen kialakított területnek „Luther-udvar” a neve. 1917-ben Bayer György volt a gyülekezet lelkésze, aki már hosszú ideje működött zágrábi hívei között. Segédlelkészként Mártony Elek és Varga Imre neve ismert. Ők az evangélikusokhoz csatlakozó magyar református hívek érdekében magyar nyelven végezték szolgálatukat. Később Búzás másodlelkész végezte a gyülekezeten belüli gondozásukat, ugyancsak magyar nyelven. Ismert tanárok, tanítók: Czernek Gusztáv, Schuhmacher Samu, Schindler Gusztáv, Kokot Lujza, Laskarin Hermin. A Horvát- és Dalmátország területén élő valamennyi evangélikus a zágrábi egyházközséghez tartozott. Összesen 2063-an voltak, közülük Zágrábban 493-an laktak. Az egyházközségnek öt filiája volt: a mlinszkai és a kutinai német nyelvű (imaházzal, iskolával és tanítólakkal), a brsljanicai magyar, német, tót és cseh nyelvű (templommal és lelkészlakással), a srbsko selistei német nyelvű (imaházzal) és a belovári vegyes nyelvű. A leánygyülekezetek helyi vezetését Stoll Ferenc lévita-tanító (Mlinszka), Ebersold Vilmos tanító (Kutina), Zmaila Iván helyettes lelkész (Brsljanica), valamint Poglitsch lévita-tanító (Belovár) végezte. A legújabb gyülekezetnek (Srbsko Seliste) a világháború éveiben még nem volt helyben lakó „tanult” lelki vezetője. A filiák közül a legnagyobb lélekszámú a belovári volt, amelyhez 580 lélek tartozott.