A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye története

A második világháború után az ország politikai berendezkedése is megváltozott, és ez különösen 1948-at követően meghatározta az egyházak életterét is. Döntött anyagi helyzetükről, új ideológiát dolgozott ki megítélésükre, s beleszólt elöljáróik kiválasztásába.

Ilyen körülmények között alkotta meg a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a Magyar Népköztársaság Kormánya engedélyével 1948. évben Budapesten összehívott zsinata 1952. május 20. napján megnyílt ülésén „A Magyarországi Evangélikus Egyház területi beosztásának újjárendezéséről” szóló 1952. évi I. egyházi törvénycikket, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház addigi egyházmegyei beosztását és elnevezését megszüntette, és az egyházközségeknek az egyházmegyékbe való beosztásánál az államigazgatási megyék határait vette figyelembe. Az egyházmegyéket úgy osztotta egyházkerületekbe, hogy azokban az egyházmegyék száma egyenlő, az egyházközségi rendes lelkészi állások száma pedig megközelítően egyenlő legyen.

A zsinat 16 egyházmegye létrehozásáról döntött, s ebben több megye összevontan, több önállóan, ugyanakkor – a legnagyobb lélekszámú evangélikust tömörítő – Békés megye két egyházmegyeként (Kelet-Békési és Nyugat-Békési) szerepel. Somogy és Zala megye 24 egyházközsége egy egyházmegyébe került, és a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyét alkotta.

Somogy megyei egyházközségek és lelkészeik:

Balatonszárszó (Szakál Árpád), Barcs (Molnár Lajos), Bábonymegyer (Schád Ottó), Csurgó (Szekeres Elemér), Ecseny (Berkényi Ede), Gyékényes (Horváth Lajos, Halasy Endre), Iharosberény (Hegyháti János), Kaposvár (Dubovay Géza), Kötcse (Szende Sándor), Porrogszentkirály (Lágler Béla), Siófok (Buthy Dénes), Somogydöröcske (Szerdahelyi Pál), Somogyvámos (Schöck Gyula), Tab–Torvaj (Jakus Imre, Németh Zoltán), Vése (Lakatos György).

Zala megyei egyházközségek és lelkészeik:

Barlahida (Feller Ádám), Nagykanizsa (Fónyad Pál), Nemespátró (Szomjas Károly), Pusztaszentlászló (Loós János), Sand (Teke Zsigmond), Surd (Zámolyi Gyula), Szepetnek (Weiler Henrik), Zalaegerszeg (Nagy Miklós), Zalaistvánd (Kutas Elek).

A zsinat egyidejűleg az egyházkerületek eddigi beosztását, továbbá a Dunántúli Evangélikus Egyházkerületet és a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerületet megszüntette. Az eddigi négy egyházkerület helyett kettő lett, új néven: Északi Evangélikus Egyházkerület és Déli Evangélikus Egyházkerület. A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye a Déli Evangélikus Egyházkerülethez került. Az egyházkerületbe nyolc egyházmegye tartozott 155 egyházközséggel.

A törvény 1952. évi június hó elsején, pünkösd vasárnapján lépett hatályba, és lényegében a benne szereplő kettős szerkezetű kerületi beosztás maradt meg – az egyházmegyék területi beosztásának kisebb-nagyobb módosításával – 2000. október 16-ig.

Az egyházkerületek határa 1952 és 2000 között kétszer változott. Az egyik érintette egyházmegyénket is. Az 1979-ben végzett államigazgatási területrendezés következtében ugyanis Veszprém megyétől Zala megyéhez csatolták vissza Keszthelyt és környékét. A visszacsatolt terület, valamint Tapolca és Sümeg környéke (1980-tól) a Somogy-Zalai Egyházmegyéhez került, és a Déli Egyházkerület része lett. Ezzel a döntéssel egyházmegyénk a Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközséggel bővült, amelyet a keszthelyi anyaegyház, valamint a tapolcai, a sümegi és az 1994-ben alakult hévízi leányegyház alkot.
Az 1991 és 1997 között ülésező VI. zsinat 1997-ben döntött az egyházkerületek hármas szerkezetéről. Az egyes kerületek területi beosztása azonban csak az 1998 és 2001 között ülésező VII. zsinat döntése alapján nyerte el mai formáját.

Ennek megfelelően a 2000. évi XII. E. tv. 3. §-ával módosított 1997. évi II. E. tv. 99. §-ának melléklete alapján 2000. október 16. napjától egyházmegyénk a Nyugati (Dunántúli) egyházkerülethez tartozik a Fejér-Komáromi, a Győr-Soproni, a Vasi és a Veszprémi egyházmegyével. Ezen a beosztáson változtatott az egyházkerület 3/2005/K. sz. határozata, amely szerint a 2006-ban kezdődő szakasztól a Győr-Soproni egyházmegye kettéválik a Győr–Mosoni és Soproni egyházmegyére. Így egyházkerületünket 6 egyházmegye alkotja.

A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye első esperesének Kutas Elek zalaistvándi lelkészt, első felügyelőjének pedig Trimmel Henrik kötcsei felügyelőt választotta az egyházmegye közgyűlése.
Kutas Elek (1953–1957) egyházunk szempontjából politikailag nehéz időszakban, lelkiismeretesen végezte szolgálatát. Feladata a területileg új egyházmegye hű pásztori vezetése és az új követelményekhez is igazodó adminisztratív irányítása volt. Szolgálata négy évig tartott.

Lágler Béla (1957–1970) porrogszentkirályi lelkész lett az újjáalakult egyházmegye második esperese. Két cikluson keresztül állt az egyházmegye élén. Evangéliumi alapon, lelkes igehirdetéssel kívánta megtartani az egyre fogyó falusi híveket. Temetésén (1977-ben) Káldy Zoltán püspök hangsúlyozta: „Lágler Béla bölcsességgel látta el szolgálatát, és reménységgel hirdette az igét, amely megmarad örökké.”

Trimmel Henrik egyházmegyei felügyelő (1953–1970) széles látókörű, elismert gazdaként számon tartott földműves volt, aki nagy buzgalommal és vallása iránti elkötelezettséggel végezte a reá háruló feladatokat azokban a múlt századi években, amelyek mind politikai, mind egyházi vonatkozásban a legtöbb ellentmondást hordozták. Mindezeket hosszú szolgálati ideje bizonyítja, amelynek idős kora szabott határt.

Dubovay Géza kaposvári lelkész esperesi, Horváth Lajos mezőgazdász felügyelői beiktatása 1970. április 26-án volt a kaposvári templomban. A beiktatási ünnepen D. Káldy Zoltán püspök Lk 22,24–30 versei alapján tartott igehirdetésében határozottan beszélt arról a Jézusról, aki szavaival és gyógyításaival, majd golgotai kereszthalálával nemcsak egyeseknek, hanem az egész emberiségnek szolgált. A „diakóniai út” teológiájának megtalálásáról és elfogadásáról, amelyet akkori egyházi vezetőink „egyházunk és népünk jövőjéért érzett felelősséggel kimunkáltak”, a beiktatott esperes is bizonyságot tett, és annak alapul vételével hirdette meg esperesi programját székfoglaló beszédében. A 3 évenként végzett esperesi hivatalvizsgálatok során nemcsak a gyülekezetek adminisztrációját és pénzügyi helyzetét vizsgálta, hanem a mindennapok legkülönbözőbb kérdéseivel is foglalkozott. Különösen fontosnak tartotta a gyülekezetek hitéletének elemzését, jó rendjét, az imádkozást, a lelkészek folytonos tanulásának szükségességét, magánéletük tisztaságát, az igehirdetésekre való komoly felkészülést és a prédikációk szép stílusát.

Horváth Lajos két ciklusban (1970–1982) – hajdani esperes apjához méltó buzgalommal – viselte felügyelői hivatalát, de újabb egyházmegyei szolgálatot betegsége miatt nem vállalt.

Dr. Blázy Árpád egyházmegyei felügyelő (1982–1994) zalaegerszegi szakgyógyszerész beiktatása 1982. november 7-én volt Nagykanizsán. Székfoglaló beszédének alapgondolatát Józsué könyve 24,15-ből választotta: „én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” Bátor bizonyságtételt jelentettek akkor még ezek a mondatok egy gyógyszertárvezető ajkáról. Az Úr szolgálata melletti elkötelezettségének még számtalanszor tanújelét adta, amikor felügyelőként Somogy és Zala gyülekezeteiben megjelent, vagy országos, illetve gyülekezeti presbiterként tevékenykedett. Nem véletlen, hogy fia a lelkészi hivatást választotta.

Dubovay Géza (1970–1991) hűséges, példás rendben végzett szolgálata választási ciklus közben ért véget lemondásával. Helyére Smidéliusz Zoltánt (1991–2000), Nemespátró és Gyékényes lelkészét választották. Beiktatása 1991. április 7-én volt a nemespátrói templomban. Fő céljának azt tekintette, hogy ebben a szórványsorsú egyházmegyében a lelkészek és a gyülekezetek szeretetteljes közösséget alkossanak. Ennek érdekében szorgalmazta a gyülekezetekben már megszokott szeretetvendégségeket és új lehetőségként a különféle egyházmegyei alkalmak (ifjúsági, presbiteri, réteg- és csendesnapok, valamint ifjúsági táborok) rendezvényeit. Ilyen céllal indult el a Kapernaum c. időszaki lap is. Egyidejűleg fontos feladatának tartotta az államosított egyházi ingatlanok visszaigénylésének vagy kárpótlásának gyors, a gyülekezetek érdekeit szolgáló elintézését. Esperesi szolgálata mellett aktív résztvevője volt a zsinati munkának, és szorgalmazója az új rendszerű egyházkerületek megszervezésének. Ő volt a Nyugati (Dunántúi) Evangélikus Egyházkerület első püspökhelyettese (2000–2006), egy ideig a zsinat lelkészi elnöke is.

Dr. Blázy Árpád tisztességgel viselt 12 évi egyházmegyei szolgálatból való elköszönése után Nagybocskai Tamás (1994–2006) nagyatádi mezőgazdasági mérnök, szakmérnök felé fordult a gyülekezetek bizalma. Felügyelői beiktatása 1994. november 5-én volt a gyékényesi templomban. Szolgálatát lelkiismeretesen, testvéri együttműködéssel és papi családi házból hozott alázattal végezte két cikluson át. Azon munkálkodott, hogy „az ige mindenkihez eljusson” ebben a szórványsorsú egyházmegyében is. Támogatója és résztvevője volt az egyházmegyei alkalmaknak, s elhivatott vigyázója a rábízott nyájnak. Kezdeményezte és fáradhatatlanul szorgalmazta, hogy egyházmegyénk jelképe, a Magyarországi Evangélikus Egyház első egyházmegyei címere (1995) elkészüljön. A címert elképzelései alapján készítette el Deák Varga József heraldikus. Az újabb cíklusra egészségi állapotának megfelelőbb egyházi szolgálatot vállalt.

Szemerei János kaposvári lelkész az esperes 2000-től. Beiktatása Kaposváron volt 2000. május 27-én dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. Az ünnepi eseményen részt vett az akkor még alakulóban lévő Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott püspöke, Ittzés János is. Az új esperes székfoglalójában elhangzott egyik mondata sokatmondóan fejezi ki el nem felejtendő feladataként: „az egyházban minden programnak és rendezvénynek, minden intézkedésnek és szabálynak a ránk bízottak javát, üdvösségét kell szolgálni.” Fáradozásait elismerve választották 2006-ban újabb hat évre esperesüknek az egyházmegye gyülekezetei.

Dr. Hári Tibor nagykanizsai ügyvédet – aki egyházunk különböző munkaköreiben évek óta elkötelezetten munkálkodik – gyülekezete templomában iktatta az egyházmegyei felügyelői tisztségébe Szemerei János esperes 2006. május 13-án. Az új szolgálati útra induló felügyelő székfoglalójában két feladatot jelölt meg az egyházmegyei elnökség számára: 1.) „a Somogy-Zalában szórványban élő evangélikusság megtartása és kis gyülekezeteink fennmaradásának bíztosítása”; 2.) „.. az egyre szekularizálódó világban keresztény hitünk és egyházunk megtartása, az anyaszentegyházunkon belül pedig az aktualitását nem vesztett lutheránus egyház és protestáns hagyományaink ébren tartása.”

Az egyházmegye első évtizedei egyházi szempontból kedvezőtlen társadalmi viszonyok között teltek. A lelkészek nagy küzdelmet folytattak gyülekezeteik és a lelkek megmentéséért, de a gazdasági kényszer okozta elköltözésekkel szemben tehetetlenek voltak. Nagymúltú falusi egyházaink lélekszáma csökkent, s az ezredfordulóra több helyen fogyó, öregedő hívők közösségévé vált. Városi gyülekezeteinkben csak ritkán jelentkeztek az oda költözött fiatalok. Mindezek ellenére épültek falusi templomok és épületek. Biztató, hogy az utóbbi 20 évben új templomok építését igényelték fiatal városaink evangélikus lakói is.

Új paplak épült 1961-ben Sandon. 1967-ben templommá alakították az iharosi iskolát, Balatonszemesen imaházat építettek. 1977 és 1978 között Ecsenyben épült új paplak és gyülekezeti terem.

1987 és 1990 között – Makovecz Imre Kossuth-díjas és Ybl-díjas építész tervei szerint – templom, majd 1992-re hasonló stílusú gyülekezeti ház épült Siófokon. 1995-ben Balatonszárszó gazdagodott egy kis templommal, amelyet Ratku Mihály helyi építész tervezett. 1995 és 1999 között Nagy Tamás Ybl-díjas építész tervei alapján templomot, majd a környezethez illő gyülekezeti házat és parókiát emeltek (2000) a balatonboglári Várdombon. 1997 és 1998 között közös evangélikus-református templom épült Hévízen, 2003-ban Marcaliban. Régi parókiákat alakítottak át gyülekezeti házzá (Gyékényes, Nemespártó), és egykori ifjúsági házak kerültek ismét egyházi használatba (Pusztaszentlászló, Zalaistvánd).
Ide tartozik a szepetneki parókia helyére épített új gyülekezeti ház (1995–1997) és a nagykanizsai új parókia építése (2000), valamint a lebontásra „ítélt” nagykanizsai (1978) és a keszthelyi (1995–1997) templom megmentéséért folytatott építkezési munka is, továbbá a kaposvári (1995–1996) és a keszthelyi (2000–2001) gyülekezeti ház kialakítása, illetve parókia építése, valamint a zalaegerszegi gyülekezeti ház és parókia olyan felújítása (2001), amelynek következtében ismét a város egyik legszebb épületévé vált.

A gyülekezetek fentebb leírt átalakulása, a változó demográfiai helyzet az egyházközségek átalakulásában is megjelent. Somogyvámos és hácsi filiája 1956-ban társult egyházközséggé alakult. 1970-ben megszűnt Somogydöröcske anyagyülekezeti státusa. 1965-ben a barlahidai egyházközség Zalaegerszeghez csatlakozott. 1979-ben Tab, Bábonymegyer, Somogydöröcske, Lulla, Somogymeggyes és Torvaj gyülekezeteinek társulásával megalakult a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség. 1997-ben Iharosberény és Vése társult, majd Nagykanizsa és hajdani anyagyülekezete, Szepetnek kötött társulási szerződést.

A balatonszárszói székhellyel működő Balaton-Délvidéki Evangélikus Missziói Kör neve 1966-ban Balatonszárszói Evangélikus Gyülekezet névre változott, hogy a törvényi előírásnak megfelelően a székhely neve is megjelenjen a gyülekezet nevében. 1982-ben Balatonszárszó Siófok filiája lett, 1995-től Kötcséhez tartozik. A Balatonszárszótól keletre eső szórványok Siófokhoz, a nyugatra fekvők Balatonboglárhoz kerültek.

A Barcs székhelyű missziói kör 1996-ban megszűnt. Gyülekezetei (Barcs, Nagyatád, Somogyszob) Porrogszentkirály filiái lettek, de 2002 augusztusától Csurgóhoz tartoznak.

A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület legnagyobb területen fekvő, ugyanakkor legkisebb lélekszámú esperessége. Az egyházmegyét 18 egyházközség – benne 7 társegyház, 15 anyaegyház, 23 leányegyház, 6 fiókegyház és a legtöbb települést magába foglaló szórványhely – alkotja. Területén (Gyenesdiáson) található egyházunk Kapernaum szeretetintézménye, valamint egy evangélikus konferencia- és missziói otthon, Balatonszárszón. Az egyházmegyében a 2001. évi népszámlálás során 13 500 személy vallotta magát evangélikusnak, de némely településen a számuk nem éri el az ötöt sem. Egyházi nyilvántartásainkban 10 000 lélek szerepel. Lelkigondozásukat 18 parókus lelkész végzi, de az egyházmegyében élő nyugdíjas lelkészek is vállalnak kisegítő szolgálatot. A hívek Zala legdélibb részén, valamint Somogy északnyugati vidékén laknak „nagyobb” tömbben.

Egyházmegyénk területe majdnem teljes egészében azonos Somogy és Zala megye területével. Kisebb eltérés csupán célszerűségi okokból, a tökéletesebb lelkigondozás biztosítása céljából van. Ilyen indok alapján Somogy megyéből Csoma, Nagyberki és Szabadi a Tolna megyei Dombóvárhoz, Zala megyéből Csöde, Hagyárosbörönd, Keménfa, Ozmánbük, Vaspör, Zalacséb, Zalaháshágy, Zalalövő a Vas megyei Őrimagyarósdhoz került. Ezzel szemben kaposvári gyülekezetünkhöz tartozik a Baranya megyei Boldogasszonyfa–Antalszállás, a zalaistvándihoz pedig a Vas megyei Mikosszéplak. A Veszprém megyei Balatonkenesét és Balatonvilágost siófoki lelkészünk gondozza, míg Balatonederics, Bazsi, Gógánfa, Gyulakeszi, Hegymagas, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Nemesvita, Raposka, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Tapolca, Uzsa (Uzsabánya), Zalagyömrő és Zalahaláp evangélikusait a keszthelyi lelkész pásztorolja.

Legrégebbi gyülekezetünk a surdi és az iharosberényi. Mindkettő történelme a 17. század elejétől követhető, és mindkettő artikuláris helyet „megillető” státust kapott a török kiűzése után. Legfiatalabb gyülekezeteink városainkban – Siófok, Balatonboglár, Hévíz – találhatók.

Gyülekezeteinket a sokszínűség és a többnemzetiségű eredet jellemzi. A magyar mellett német, szlovák és vend (szlovén) gyökérből fakadó gyülekezeteink vannak. Lélekszámuk alakulásában nagy szerepet játszott a Volksbund propogandája, amely több száz német származású evangélikus „kimeneküléséhez” vezetett, fokozta a „malenkij robot”-ra hurcolás és az internálás. Betetőzte a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, amellyel több ezer evangélikust telepítettek Németországba. Az előbbiek mellett a társadalmi változások hatása, az egyén megváltozott magatartása, az „önmegvalósítás” eszméje, a népesedés csökkenése mind egy-egy okozója annak, hogy apadó lélekszámúak nagy múltú gyülekezeteink.