Az első somogyi gyülekezetek

Somogy vármegye lakossága hamar a reformáció híve lett. A gyülekezetek nagyobb része azonban korán a helvét ág követőjévé vált, és csak elszórtan maradt meg az ágostai hitvallás mellett. Számukat a török hadjárat is csökkentette. Somogy jelentős része török hódoltság alá került, s a háború a feldúlt falvak sorának teljes pusztulását okozta. Gyülekezeteink főképp a megye nyugati részén és északkeleti területén állták ki a lelki és fizikai megpróbáltatásokat.

Somogyban a végvárak – Szigetvár, Barcs, Babócsa, Somogyvár, Csurgó, Zákány és a Zala megyénél már tárgyalt Légrád – voltak a reformáció első központjai. Ezek földesurai és várkapitányai vették pártfogásba az ide érkező prédikátorokat. Őket követve települések egész sorában alakultak protestáns gyülekezetek.

A török hódoltság idején a hitélet gyakorlása a török bégek és basák kénye-kedvétől függött, de általában nem akadályozták annak vallásos formában való megélését egyik felekezet esetében sem. Az igazán nehéz időszak – az ellenreformáció nyílt támadása – a hódoltság utáni Habsburg-uralommal vette kezdetét.

A várak nyújtotta biztonság mellett patrónusokra is szükség volt. A legkiválóbbak közé Enyingi Török Bálint és neje, Pemflinger Katalin, a „leona Lutherana” (lutheránus nőstényoroszlán) tartozott, akinek többek között Szigetváron, Somogyváron és Csurgón voltak birtokai. Csurgó később Zrínyi-birtok lett. Nádasdy Tamás ugyancsak több birtok – pl. Zákány, Iharos, Böhönye – ura volt.

Ezen a vidéken is komoly evangéliumi munka folyt. Művelői közül feltétlenül említést érdemel Kálmáncsehi Sánta Márton, Melius Juhász Péter, Somogyi Péter, Szegedi Kis István és a szomszédos Tolnából Sztárai Mihály.

Szigetvárnak a reformáció korában Enyingi Török Bálint a birtokosa, aki 1531-től az 1541-ben történt elfogatásáig feleségével és gyermekeivel itt élt. Családja még két évet töltött Szigetváron. Gyermekei nevelője 1534 és 1543 közt Tinódi Lantos Sebestyén volt. Később elköltözött a család, s birtokait – mivel gyermekei a töröktől nem tudták volna megvédeni – átadták Ferdinánd királynak. Az e korban élő várkapitányai (Dersffy Farkas és Kerecsényi László) a Nádasdyakhoz való viszonyuk alapján evangélikusok lehettek. Horváth Márk (1555–1561) bizonyosan az volt. Szigetvár első ostroma alatt (1556) evangélikus lelkészek hirdették az igét, amint Tőke Ferenc alsólendvai lelkésznek még abban az évben megírt históriás énekéből ismert. Szigetvár Zrínyi Miklós idejében is protestáns maradt. Szigetvár elestével (1566) azonban nyoma veszett a reformációnak.

Babócsa korán a reformáció fellegvára lett. Minden valószínűség szerint kezdetben a lutheránusok hatása alatt állt. 1558-ban Perneszi Farkas volt a babócsai kapitány, aki buzgó pártfogója volt az evangélikusból reformátussá vált Szegedi Kis Istvánnak is. Gyülekezeteinek alakulásáról nincs konkrét adatunk.

Somogyvár és a Szent László által 1091-ben alapított apátsága Somogy megye egyházi életének legnagyobb központja volt. Szent László királyt is itt temették el, és csak később vitték hamvait Nagyváradra. A reformáció kezdeti szakaszában (1520–1530) Enyingi Török Bálint volt a vár ura, s így feltehetően evangélikus prédikátorai is voltak. Változó helyzetét jelzi az a forrás, amely szerint az evangélikusok 1634-ben elhódították a reformátusoktól.

Csurgó első evangélikus gyülekezetének története a reformáció idejéig nyúlik vissza. Akkori földesurai – Török Bálint, majd a Zrínyiek is – a reformáció hívei voltak. A kálvini reformáció somogyi térhódítása következtében azonban Csurgó temploma református, majd az ellenreformáció előretörésével ismét katolikus lett. Ez idő alatt is éltek itt evangélikusok, de önálló gyülekezetté alakulni és templomot építeni nem tudtak. Zákány Nádasdy-birtok volt, s ennek köszönhetően lakói már korán megismerkedtek a reformációval. A 17. századból két evangélikus lelkész neve maradt fenn. Musay Gergely püspöknél 1661-ben Zákány még az anyagyülekezetek között szerepelt, majd eltűnt a történelem viharaiban. Eötvösön 1628 és 1634 között Laskó Máté református lelkész működött. Musay Gergely püspök 1661. évi jegyzékében az evangélikus anyagyülekezetek közé sorolta. Homokszentgyörgyöt a 16. század végén birtokló földesurak hitvallásának ismeretében feltételezhető, hogy itt is alakult evangélikus gyülekezet.

Kálmáncsa (régebbi nevén Kálmáncsehi) a somogyi reformáció egyik központja volt. Lakói már a 16. század közepén Luther Márton tanainak követői lettek. Első ismert reformátoruk Eszéki Zigerius Imre volt (1545), akit – még abban az évben – az ugyancsak kiváló Szegedi Máté (1545–1550?) követett. Szegedi Máté utóbb (1560) Sárvárra került, és a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke lett (1576–1585). Nem kizárt, hogy közvetlenül az ő utódja volt az 1558-tól itt működő Szegedi Kis István, aki később a református hitre tért, sőt, református püspök is lett már kálmáncsai lelkészként.

Nagybajom a 17. század elején evangélikus volt. 1624-ben a gyülekezet Ládonyi Ferenc Légrádon székelő esperesnek panaszt tett azért, mert református vallásról evangélikusra tért lelkészüket a kiskomáromi református püspök elmozdította. A későbbi időből csak református lelkészek működéséről tudunk, illetve arról, hogy Zalanthai Péter – akit 1631-ben avattak szentkirályi evangélikus lelkésszé – itt tért vissza (1634) a református vallásra.

Kisbajom sorsa osztozhatott Nagybajom településében. A ránk maradt adatok szerint itt már 1625-ben református lelkész működött Zalanthai Péter személyében. Ő az, aki 1631-ben tért át hozzánk, és lett Szentkirály lelkésze, majd Nagybajomban kinyilvánított hitehagyása után (1634) ismét Kisbajom református lelkészeként működött.

Segesd evangélikus múltjáról annyi maradt fenn, hogy a községet az evangélikusok 1634-ben elfoglalták a reformátusoktól. Szelna (Szenna), a szomszédos Patca és más közeli falvak felavatatlan evangélikus lelkésze volt Vodarics Mihály, aki később (1636) áttért a református hitre.

Udvarhely (Somogyudvarhely) a reformáció korában Enyingi Török János (1550), később az ugyancsak evangélikus Zrínyi György birtoka volt. Régmúltjáról nincs adatunk. 1643-ban Czeglédi Györgyöt avatta lelkészévé Kis Bertalan püspök. Musay Gergely 1661. évi jegyzékében az anyagyülekezetek között tartotta nyilván. Taranynak a reformáció idején Enyingi Török Bálint (1536) és Zrínyi György a földesura, a reformáció szabad terjedésének ezért nem volt akadálya. Két lelkész működéséről tudunk: 1631-ben Kenyeresi Istvánt, 1654-ben pedig a légrádi születésű Ivánkó Pétert avatták fel taranyi lelkésznek püspökeink. Musay Gergely püspök 1661-ben még az anyagyülekezetek közé számította. Gyékényes reformációkori múltjáról nincsenek hiteles adataink, annyi azonban biztos, hogy 1598-tól Nádasdy Ferenc birtoka volt. A hagyomány mind a 17. század elejéről, mind annak végéről őriz evangélikus lelkészek működésére vonatkozó emlékeket. A Fábri Gergely dunántúli püspök által 1750-ben készített gyülekezeti névjegyzék anyagyülekezetként említi. 1755-től – az ellenreformáció üldözése miatt a surdi „artikuláris” gyülekezet lelkésze, Kuzmics István pásztorolta a gyékényesi evangélikusokat is. Tíz évvel később lerombolták templomukat és iskolájukat. 1813-ban ismét önálló anyagyülekezet lett.

Iharosberény a reformáció korában Nádasdy Tamás birtoka volt. Itt is korán alakult evangélikus gyülekezet. Első ismert lelkészének neve a 17. század elejéről maradt fenn. Musay püspök 1661-ben az anyagyülekezetek közé sorolta. Ezt a státusát később is megtartotta, sőt a hívek helytállásának köszönhetően sikerült elérni, hogy Iharosberény artikuláris helyet „megillető” jogot kapjon. Iharos Nádasdy Tamás birtoka volt a reformáció idején, s már annak hajnalán alakult evangélikus gyülekezete is. Az ellenreformáció vihara azonban ide is elért. A 18. század közepén lelkészét elűzték, majd templomát elvették, és megszüntették a nyilvános istentisztelet tartását. A híveknek a szomszédos iharosberényi „artikuláris” hely nyújtott menedéket. Marcalinak a 17. század elején evangélikus gyülekezete volt. 1657-ben már református a település.

Nemespátró lakói már a reformáció hazai indulása idején (1540–1570) evangélikussá váltak. Ez Nádasdy Tamás birtokainak közelségéből és Surd szomszédságából szinte bizonyosra vehető. 1590-ben már állt evangélikus temploma, s önálló gyülekezetként működhetett az ellenreformáció megindulásáig. Később Surd társgyülekezete, majd filiája lett.

Porrogszentkirály és Porrog evangélikus gyülekezetének megalakulását homály fedi, azonban tény, hogy Porrogszentkirály is a lutheránus Enyingi Török Bálint birtoka volt. Ebből feltételezhető, hogy a reformáció elején már itt is voltak evangélikusok, sőt bizonyos, hogy a 17. század elejétől már nagyobb számban gyülekezetbe szerveződve éltek. Musay Gergely evangélikus püspök pedig 1661. évi jegyzékében Szentkirályt az anyagyülekezetek között sorolta fel. Az ellenreformáció azonban a töröktől visszafoglalt területeken egyre erősebb támadásba lendült, s megszüntette vagy korlátozta a gyülekezeti életet. Ez történt Szentkirállyal is. A nehéz, üldözésekkel teli időben – feltehetően 1731-től – a gyülekezetet tanítói vezették, s csak a türelmi rendelet megjelenése után két évre (1783) éledt fel újra, és vált a vele szinte összeépült Porroggal együtt anyagyülekezetté.

Somogyszobon is korán tért hódíthattak a reformáció tanai. Egy 1750-ből származó névjegyzékben Fábri Gergely evangélikus püspök „Szobot” mint evangélikus anyagyülekezetet említi.

Surd a reformáció idején a Nádasdyak birtoka volt. Nekik és az itt lakó hitvalló ősöknek köszönhető, hogy ma az egyházmegye legrégibb múltra visszatekintő gyülekezeteként tarthatjuk számon. Bizonyosra vehető, hogy már a reformáció korában anyagyülekezetté alakult. Az üldözések idején „artikuláris” helyet megillető jogokhoz jutott, és így nagy terület evangélikusságának központja lett.

Szőkedencsnek az evangélikus Véssey család volt a birtokosa. Bizonyára az ott lakók is evangélikusok voltak. A török háborúk alatt megritkult népesség pótlására a földbirtokos vend evangélikusokat hozatott. Vallásuk szabad gyakorlására azonban csak 1781 után nyílt lehetőség. Az addig „szunnyadó” hívek már 1805-ben megalapították leánygyülekezetüket.

Tab 1598-ban Nádasdy Ferenc birtokában volt. A 17. század első évtizedeiből ismert református gyülekezete, amely a kiskomáromi esperességhez tartozott. A falu 1660 után elpusztult. 1713-ban már evangélikus vallású tótok, németek és közéjük vegyült magyarok lakják. Vése a reformáció korában a Véssey család birtoka volt. A Vésseyek már a reformáció kezdetén felvették az evangélikus hitet. Bizonyos, hogy ugyanakkor Vése lakossága is evangélikus lett, de 1634-ben református volt. A török megszállás alatt a lakosság megritkult. Helyükre a földbirtokos család Vas megyei vend anyanyelvű, evangélikus telepeseket hívott. Az első idők lelkészeinek és tanítóinak nevét nem ismerjük, de tudjuk, hogy az üldözések idején is voltak tanítói.