Az első zalai gyülekezetek

Az első zalai gyülekezetek főként a reformációt pártoló vagy hívévé vált földesurak birtokain, a várakban, a városokban és a környékükön alakultak ki. Ilyen volt: Alsólendva és környéke, a Muraköz, Nagykanizsa és vidéke, Szentgrót és vidéke, valamint a Balatonmellék.

Alsólendva és környéke

Alsólendva és a környékén fekvő Bagonya, Dobronok, Lenti, Resznek, Szécsisziget, Tófej és Zebecke lakói korán evangélikussá lettek, és gyülekezetet alakítottak. A települések közül Alsólendva, Bagonya és Dobronok ma – Trianon következményeként – Szlovéniához tartozik. Az itthoniak közül csak Lentiben él viszonylag nagyobb számban (40) evangélikus.

Alsólendván és környékének legtöbb helységében a Bánffy család nevéhez fűződik a reformáció elterjedése, megszilárdulása, de a protestáns „világ” felbomlása is. Virágkorát Bánffy István és Bánffy László (Zala megyei főispán) alatt élte. A két Bánffy unokatestvér volt. István 1522 és 1568 között élt. A feleségek is buzgó evangélikusok voltak. Bánffy László és neje, Somi Borbála nagy pártfogója volt Bornemisza Péter (1535–1585) püspöknek, aki prédikációskönyvének II. kötetét nekik ajánlotta. Ebből az időből ismert Alsólendva első evangélikus lelkésze, Tőke Ferenc is, akinek szolgálati idejét pontosan nem tudjuk, de már 1553 előtt Alsólendván volt, és ott írta (1553 és 1556 között) irodalmi műveit. Ezek közül „Az Istennek rettenetes haragjáról” szóló, valamint a „Historia obsidionis Insulae Sziget 1556.” (A szigetvári sziget megszállásának története) históriás ének a legkiemelkedőbb. Ismeretes, hogy 1559 és 1564 között Beythe István tanítóként, majd – egyévi sárvári nevelősködés után – közel kilenc évig (1565–1574) lelkészként szolgált Alsólendván. (Később soproni, illetve németújvári lelkész, majd a dunántúli egyházkerület püspöke 1585 és 1595 között). Utódja, Kulcsár György kezdetben (1573) Beythe mellett tanítóként, majd az ő távozása után prédikátorként működött 1577-ben bekövetkezett haláláig. Utódai közül Beythe Ferenc neve maradt fenn, aki 1595-ben mint alsólendvai lelkész hunyt el.

Alsólendva ebben az időben kiváló irodalmi központ volt, nyomdával is rendelkezett. Itt írta Ráskay Gáspár (nógrádi, majd temesi főispán, a Bánffy család rokona) a „Vitéz Francesco”-ról szóló históriát 1552-ben. Kulcsár György pedig még elődjénél is jelentősebb irodalmi munkát végzett. Legelismertebb műve a „Postilla, azaz evangéliumoknak, melyeket esztendő által keresztyének gyülekezeteibe szoktak olvasni és hirdetni, praedikátzió szerint való magyarázatja”. A virágkor azonban hamar véget ért. A katolikus Esterházy Miklós fiatal evangélikus feleségével Alsólendvára költözött, és hittérítés céljából magával hozta Hajnal Gábor jezsuita prédikátort is. A térítés sikerült, nemcsak a feleség, hanem Bánffy Kristóf is katolizált. 1614-ben már Hajnal Gábor volt Alsólendva papja.

Dobronokon a reformáció kezdetén mindhárom felekezetnek lehettek hívei. Itt volt református lelkész Csillagh Dávid, aki az 1631. évi csepregi zsinaton tért vissza az evangélikus egyházba – amelyben született –, majd Gelse papja, sőt (1632-től) a zalai maradékgyülekezetek alesperese lett. Musay Gergely püspök 1661. évi jegyzékében már a megszűnt evangélikus gyülekezetek között szerepel Dobronok.
Szécsisziget Széchy Margit birtokaként evangélikus volt, majd 1570-ben reformátussá lett. 1619-ben már evangélikus lelkésze is volt Farkasdy Márton személyében. 1627-ben Smidelius Andrást, 1631-ben pedig Sinka Györgyöt avatták fel Szécsiszigetre evangélikus lelkésznek. Lentiben Molitoris György (1632), Zebeckén Kanizsai György (1636), Tófejen Csököli István (1630) lelkész működéséről tudunk. Musay püspök 1661. évi jegyzékében1 már egyik község nevét sem találjuk a meglévő gyülekezetek között.

Bagonya ismert lelkésze Csernyevich István, Reszneké Borsos István volt. Mindkettőjüket az 1646. évi büki zsinaton avatták lelkésszé. Musay Gergely 1661-ben kiadott jegyzékében még mindkét gyülekezet a muraszombati esperességnél szerepelt.

Muraköz

A Muraközben – főképp a Zrínyiek pártfogása következtében – már korán elterjedt és megszilárdult a reformáció. De tény az is, hogy a Zrínyi család egyik későbbi tagjának rekatolizálása később a gyülekezetek nagy részének elpusztítását okozta.

Zrínyi Miklós, a szigetvári hős (1510–1566) nemcsak támogatója volt a reformációnak, hanem maga is evangélikus vallásra tért. Cseh történetírók is „mint kétségtelen dolgot említik, hogy Zrínyi evangélikus volt, s emiatt kellett Rosenberg Évának is áttérni”. Rosenberg Éva Zrínyi második felesége volt, akivel 1564-ben kötött házasságot. Zrínyi birtokain már 1551-től protestáns könyveket terjesztettek. Hősi halálát a protestáns lelkészek sora örökítette meg. Hősiessége mellett Krisztus ügye iránti buzgalmát emlegették „hitrokoni” szeretettel.

Zrínyi Miklós halála után György fia (1549–1603) lett a család feje és a protestánsok patrónusa. Hatására már 1569-ben protestánssá lett a Muraköz. Zrínyi György mint buzgó lutheránus 1570-ben nyomdát alapított a Csáktornya melletti Nedőcén. Többek között itt adták ki Buchich (Bucsics) Mihály belicai evangélikus lelkész horvát nyelven írt munkáit. Később (1586) a nyomdát Varasdra helyezték.
A muraközi reformáció terjedésének nagy támogatója volt Zrínyi György barátja és bizalmasa, id. Mallekóczy Miklós (†1603), valamint annak fia (ifjabb Mallekóczy Miklós) is, aki Zrínyi György Miklós nevű fiának özvegyét – az ugyancsak lutheránus Széchy Erzsébetet – vette feleségül. A protestáns Zrínyi György Miklós nevű fia 1625-ben evangélikusként hunyt el. Kisebbik fia, György – aki apja halálakor 5 éves volt – az evangélikus Thurzó Imre gyámsága alá került, majd annak korai halála után Bécsbe vitték. Az udvarban élő ifjút Pázmány Péter hamar megnyerte a katolikus egyház számára. 1618-ban még tiltakozott ugyan a horvát országgyűlésben a protestáns papokat kitiltó határozat ellen, de 1622-ben áttért, majd megkezdte a protestánsok üldözését. A pozsonyi prímási palotában hunyt el 1626-ban.
Felesége továbbra is (1646-ig) protestáns maradt, és evangélikus szellemben próbálta nevelni gyermekeit, Pétert és Miklóst is, de II. Ferdinánd elrendelte, hogy a gyermekek nevelését a jezsuitákra kell bízni. Az igazi nevelőnő azonban az evangélikus Batthyány Ferenc özvegye – a buzgó lutheránus és igen művelt nagyasszony –, Lobkovicz Poppel Éva volt. Nevelése nem volt hatástalan a költő és hadvezér Zrínyi Miklósra (1620−1664). Az ellenreformáció által szított vallási türelmetlenség éveiben ő volt az egyetlen katolikus főúr, aki a protestánsok mellett kiállt. Természetes volt, hogy azokon a birtokokon, amelyeken apja túlkapásai miatt nem szűnt meg a gyülekezet – ilyen volt Légrád –, bántalmazás nélkül élhettek az evangélikusok. Öccse, Zrínyi Péter nem volt ilyen szabadelvű.

Muraköz első evangélikus gyülekezetei ma Horvátországban lévő települések. Közülük egyházmegyénk múltja szempontjából Légrádnak van számunkra legnagyobb jelentősége. Gyülekezetének ugyanis több lelkésze töltött be esperesi tisztséget a mai Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye jogelődjének tekintendő somogyi és zalai maradékgyülekezeteket magába foglaló légrádi esperességben. Következésképpen Légrád éveken keresztül volt esperesi székhely.

Csáktornya volt a Zrínyiek székhelye. Valószínű, hogy már a szigetvári hős idejében – az 1550-es évek körül – volt evangélikus lelkésze. Horvát források szerint Zrínyi György 1570-ben foglalta el a csáktornyai Szent Mihály-templomot az evangélikusok számára. 1598-ban Snollscheck János krajnai evangélikus lelkész rövid ideig Csáktornyán volt, majd egy évvel később Zrínyiné Stubenberg Zsófia visszahívta lelkészének, de akkor sem maradt sokáig az erős kálvinista hatás miatt. 1610-ben az evangélikus Sinkó Mátyás a csáktornyaiak papja, de 1619-ben már a református Szilágyi István az udvari lelkész. Csáktornyán egyébként mindkét protestáns felekezetnek voltak hívei, papok is kerültek ki közülük. Innen származott Lossics István, akit 1619-ben avattak evangélikus lelkésznek. Sajnos, ifjabb Zrínyi György katolikus vallásra való áttérése is Csáktornyához kötődik, és a Szent Mihály-templomban történt. Áttérése után birtokainak legtöbb községéből a protestáns lelkészeket elűzte, helyükre plébánosokat tett. Payr Sándor egyik forrása szerint azonban 1670-ben a Csáktornyán állomásozó német parancsnok oltalma alatt protestáns lelkész is szolgált, s állítólag 1688-ban árverezték el a csáktornyai lutheránus pap házát.

Légrád 1546-tól Zrínyi Miklós birtoka. 1551-ben újjáépíttette várát, amelynek védőit Csurgó, valamint Szigetvár környékéről telepített protestáns vitézekkel egészítette ki. Nem kizárt, hogy közöttük Szeremlyéni Mihály kanizsai evangélikus lelkész is hirdette az igét. Horvát történetírók szerint Zrínyi György Légrádon is 1570 körül fogott hozzá nagyobb erővel a reformálás munkájához. A város 1577 és 1600 között török megszállás alatt állt. Az első ismert légrádi evangélikus lelkész Serényi György volt (1620), aki áttérését megelőzően Szombathelyen parókusi és kanonoki hivatalt töltött be. 1624 és 1639 között Ládonyi Ferenc volt Légrád lelkésze, és ő viselte az esperesi tisztséget is. Önkényes magaviselete miatt azonban exkommunikálták, és „mint az egyházból kirekesztett halt meg 1639-ben”.
Ifj. Zrínyi Györgynek a birtokain végzett ellenreformációja Légrádon nem tette végzetessé a gyülekezet sorsát. A helyőrség nem engedte lelkészének elűzését. 1640-től Godi Imre Légrád papja, aki az evangélikus vallásra való áttérése előtt győri kanonok és archidiakonus (esperes) volt. A zágrábi püspök támadásai miatt azonban hamar (már 1641-ben) távoznia kellett. Csepregre ment, de évek múltával is kapcsolatban állt egykori híveivel. 1644 és 1650 között Semptei (Schemtei) Benedek volt a gyülekezet lelkésze, majd 1646-ban az egyházmegye esperese is. Az ő távozása után – 1650-ben – Perlaky György surdi prédikátor is itt működött. 1654-ben már Deselvics (Deselvicz) István volt a lelkész, akit hamarosan a somogyi és zalai maradékgyülekezetek esperesükké választottak. Légrádról a török veszedelem miatt költözött el 1664-ben Sopron megyébe, ahol szintén esperes lett.

Nedőce (Drávavásárhely) is ősi Zrínyi-birtok volt. Zrínyi György (a szigetvári hős fia) ide hozatta Hofhalter Rudolf bécsi nyomdászt Alsólendváról, és itt nyomtatták ki a Buchich (Bucsics) Mihály belicai lelkész által horvát nyelvre fordított művek egy részét (pl. a Káté, az Újtestamentum és az úrvacsoráról szóló vitairat). Ismert evangélikus lelkésze volt Gederóczi Harczán Mátyás (1615) és Dubinszki Imre (1620). A gyülekezet ifj. Zrínyi György tevékenységének áldozata lett 1626-ban.

Belica első ismert lelkésze Buchich (Bucsics) Mihály volt. A nagy műveltségű lelkész Németországban ismerkedett meg a reformáció tanaival. Fentebb (Nedőcénél) említett, 1574-ben kiadott műveit Belicán fordította horvát nyelvre. A későbbi lelkészek közül csak Suttak Mátyás nevét ismerjük. A gyülekezet 1626-ban ugyancsak az ifjú Zrínyi György által indított támadás következtében szűnt meg.

Turnisca (Bántornya) Széchy-, Batthyány-, majd Zrínyi-birtok volt. Első lelkészei lutheránusok voltak, de 1618-ban már a református esperességhez tartozott. Batthyány Ferenc özvegye, Lobkovicz Poppel Éva (1631) azonban ismét lutheránus lelkészt hívott. Többször elvették templomukat, majd időnként visszakapták. Matota János turniscai plébános zágrábi püspökségre küldött jelentése szerint az evangélikus egyház itt még 1678-ban is annyira virágzott, hogy külön lelkészt tartottak. Musay püspöknél (1661) az ifjú Zrínyi György által elfoglalt gyülekezetek közé tartozott.

Muraszentmártonban Mallekóczy Miklósék pártfogása alatt szilárdult meg a reformáció. Első ismert lelkésze Fabricius Péter volt, 1615-ben pedig Dravecz Ferencet avatták fel a gyülekezet lelkészének. Horvát források szerint 1649-ben még sok volt itt a protestáns, és lutheránus pap is közreműködött egy esketésnél. Az ifjabb Mallekóczy Miklós is minden erőszak és fenyegetés ellenére kitartott hite mellett. A gyülekezet sorsa azonban az ismert körülmények hatására megpecsételődött.

A többi gyülekezetről kevesebbet tudunk. Muraszerdahelyről Reöytöky András (1596), Vinniczay János (1620) és Musich Pál (1628); Szentmihályról Kottár Mihály (1612) és Szilágyi György (1620); Perlakról Keysznik (Küsznich) Tamás (1612) és Baláskovich Tamás (1615); Stridóról Forgách Mátyás (1612) és Gederocinus János (1616); Szentgyörgyről Makrocs Sebestyén (1612); Kotoriból Lenthi Imre (1616) és Horváth János (1620); Szentvidről Jansa Ambrus (1616) evangélikus lelkész neve maradt fenn.
Vinnicza (Vinice), Szobotica és Szentmária gyülekezeteinek lelkészeiről még ennyi adatunk sincs. Megszűnésük okában és módjában azonban osztoztak az előbbiekkel. Musay püspök (1661) jegyzékében is így szerepelnek.

Nagykanizsa és környéke

Nagykanizsának már a 16. században volt evangélikus gyülekezete, és ebből az időből három lelkész neve ismert. Az 1600-ban kezdődő 90 éves török megszállás idején sem szűnt meg a gyülekezeti élet, de a török kiűzése után, az ellenreformáció nyílt fellépése idején már nem volt szervezett evangélikus vallásgyakorlat. Becsehely (Becse) nevét Musay püspök 1661-ben az anyaegyházaknál említette.
Eszteregnye (Eszterény) első ismert evangélikus lelkésze az 1652-ben ide felavatott – korábban római katolikus – Szegi Gergely volt. Musay püspök 1661-ben készített jegyzékében az anyagyülekezetek között szerepelt.

Gelse (Gerse), mint Kanizsához tartozó Nádasdy-birtok, már a reformáció kezdetén lutheránus lett. Az 1620 körüli évektől egy ideig felváltva volt református és evangélikus lelkésze. Az 1630-as évek elején Csillagh Dávid volt evangélikus prédikátora, akit a somogyi és zalai maradékgyülekezetek alesperesüknek is megválasztottak. 1648-ban Vajda János az evangélikus pap. Musay püspök 1661. évi jegyzékében az anyagyülekezetek között szerepelt. A későbbi időből (1706-ból) Rossiár (Rozár) Dániel tanító neve maradt fenn.

Hahót sorsa Gelséhez hasonló. A reformáció kezdetén evangélikus gyülekezete lehetett. Az 1620 körüli évekből református lelkészek neve maradt fenn. 1631-ben Károly István Hahót evangélikus lelkészeként írta alá hitvallási könyveinket. 1651-ben Thomas István hahóti evangélikus lelkészként vett részt a szakonyi zsinaton. Musay püspöknél (1661) is az anyagyülekezetek között szerepelt.

Letenyére 1647. június 25-én Köveskuti Gergelyt avatták fel lelkésznek, továbbá innen származott Lethenyey István csepregi és kőszegi esperes, kiváló író.

Nemesapáti evangélikus lelkésze az 1599. évi adójegyzék szerint 50 dénár adót fizetett. Musay püspök 1661-ben az anyagyülekezetek közé sorolta. 1696. március 5-én Asbóth János egyházlátogatást tartott a gyülekezetben, akkor Laki János volt a lelkész. Gyülekezete 1727-ben az ellenreformáció áldozata lett.
Pacsa Musay püspök jegyzéke szerint 1661-ben anyagyülekezet volt.

Rajk (Alsó- és Felsőrajk) a 16. században Nádasdy Tamás mellett a Rajky és Csányi családnak volt birtoka. A Rajky család tagjai közül többen tevékenykedtek Enyingi Török Bálint és Nádasdy Tamás udvarában, mint a „főember szolgái”. Nem véletlen, hogy már a reformáció kezdetén az evangélikus egyház buzgó hívévé váltak. Lányaik közül az Ostffyak, a Wittnyédiek és más evangélikus családok fiai választottak feleséget. Lelkészek is kerültek ki a családból: Rajczi (Rajczy, Rajki, Rajky) András (1681–1687) surdi, majd (1687) légrádi lelkész, és Rajki János (1695), aki Magyargencsen működött. A család tehetősebb tagjai később elhagyták vallásukat. A kevésbé tehetősek az üldözések elől Egyedre mentek. Az 1744-ben Tolna megyéből (Zombáról) Orosházára vándorló evangélikusok vezetője – Rajki Pál – ebből a családból származott.

Gyülekezeti életéről csupán annyit tudunk, hogy 1599-ben evangélikus lelkésze volt, aki 50 dénár adót fizetett. A 17. századból Doktorics István neve ismert, aki rajki lelkészként (1643) írta alá hitvallási könyveinket. A török háború és az ellenreformáció vetett véget a rajki protestáns világnak a 19. század második feléig.

Sárkánysziget (a 13. században Buzádsziget) Hahót szomszédos helysége volt a reformáció idején, de a török háborúk alatt pusztává vált. Ma is pusztaság. Földesura – a 16. század második felében élő Sárkány Antal – evangélikus volt, aki Nádasdy Tamással rokoni, Dévai Bíró Mátyással bizalmi kapcsolatban állt. A 17. század első évtizedeiben itt élő oldalági leszármazottja a kiskomáromi református gyülekezetet pártfogolta.

Söjtör története Gelse és Hahót sorsához hasonlóan alakult. A reformáció korában evangélikus gyülekezete és evangélikus lelkészei voltak. 1627-ből református lelkész neve maradt fenn. 1635-ben a csepregi zsinaton Hercegszöllősi Jánost Söjtörre avatták fel evangélikus lelkésznek. Musay püspök 1661-ben az anyagyülekezetek között tartotta nyilván.

Szentgyörgyvár a reformáció korában evangélikus gyülekezet volt, amelyet Musay Gergely 1661-ben is az anyagyülekezetek közé sorolt.

Szepetnek 1557-ben Nádasdy Tamás birtoka volt. Valószínű, hogy a reformáció korában itt is alakult evangélikus gyülekezet, de lelkészéről nincsenek ismereteink. Bizonyos, hogy a Nagykanizsán és vidékén dúlt gyakori háborúk nagy pusztítást okoztak itt is, s a lakosság nagy része elmenekült. Kanizsa várának felszabadítása után (1690) Szepetnek újranépesítésére került sor. 1695-től magyar és horvát nemzetiségű, római katolikus vallású települők alkották lakosságát. Gróf Batthyány Lajos nádor 1757-ben Vas megye nyugati részéből – ma Burgenland – hívott Szepetnekre német ajkú telepeseket, akik nagyobb részben ágostai hitvallású evangélikusok voltak. Az onnan érkezőkkel kezdődik a mai szepetneki evangélikusok története.

Pusztaszentlászló, Barlahida és Kerecseny 16–17. századi egyházi életéről nem maradt fenn adat, annyit azonban tudunk, hogy Zalában egy Szentlászló nevű településnek 1599-ben evangélikus lelkésze volt.

Szentgrót és környéke

Szentgróton a reformáció tana már a 16. században gyökeret vert a Hagymássyak oltalma alatt. Első ismert lelkészei (1615-ig) reformátusok voltak. A lutheránusok korai jelenlétét bizonyítja, hogy a kor két evangélikus lelkésze szentgróti születésű volt. (Szentgróti Benedek, akit 1623-ban és Orsich György, akit 1636-ban avattak lelkésszé). Lelkészei közül Deselvics István (1641–1650) neve ismertebb. A korai gyülekezeti élet 1725-ig állt fenn, majd a környező községek gyülekezeteihez hasonlóan az ellenreformáció áldozata lett. 1784-ben újraéledt. Egervár Vas vármegyéhez tartozott a reformáció idején. Földrajzi elhelyezkedése és a mai Zala megyéhez való tartozása (12 kilométerre van Zalaegerszegtől) azonban azt indokolja, hogy itt emlékezzünk meg róla. A reformáció idején a Nádasdy család birtoka volt. Nádasdy Tamás Egerváron – útban Sárvár felé – halt meg 1562. június 2-án. Ismert evangélikus lelkésze volt Ságodi Gergely (1598), Lasnár Gergely (1642), valamint egy Ferenc nevű 1601-ből. Musay Gergely püspök 1646. évi úti naplójában az olvasható, hogy az Egervár környéki gyülekezetek neveit távolságuk miatt nem ismeri. Ebből Egervár gyülekezetének akkori fennállása feltételezhető, de az 1661-ben kiadott jegyzékben neve nem található sem a közelmúltban megszűnt, sem a még fennálló gyülekezetek között.

Nagygörbőn Pápay János (1628), Kisgörbőn Bellusi Pál (1646) evangélikus lelkész működéséről tudunk. Musay Gergely püspök 1661-ben készített jegyzékében mindkét falut az anyagyülekezetek között találjuk. Ismeretes, hogy Hetyei András görbői lelkész 1674-ben megjelent a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt. Asbóth János kemenesaljai esperes 1696-ban tartott egyházlátogatása során Nagygörbőn szomorúan tapasztalta, hogy a lakosság nagyobb része katolizált. Ugyanakkor Kisgörbőn 16 házban laktak evangélikusok, és pap küldését kérték esperesüktől. Tanítójuk Mensatoris Mátyás volt, akit 1706-ban Pusztai Pál követett, de ő később a katolikus vallásra tért. Kisgörbőt 1725-ben még a kemenesaljai esperességhez tartozó anyagyülekezetek között jegyezték.

Hosztóton Szepsi István (1616), Szentmihálfalvai (Szentmihálfai) János (1629), Vajda János (1637) és Szalai Sutoris János (1646); Aranyodon Szalai Márton (1611), Szentgróti Benedek (1630) és Hajgató Gergely (1653); Olláron Joó János (1628), Fartagh János (1630) és Rohonczi Mátyás (1635); Háshágyon (ma Zalaháshágy) Mesteri Pál (1644) és Dömötör János (1647); Zalakoppányban Szentgróti Benedek (1623) és Lendvai Mihály (1659); Zalaszentgyörgyön pedig Dömötöri István (1618) volt az evangélikus gyülekezet ismert lelkésze. Ezek a gyülekezetek Musay Gergely 1661. évi jegyzékében még anyagyülekezetként szerepeltek. Hozzájuk hasonló státusa volt Ukknak és Végednek is.

Szalaszeg feltehetően Aranyod filiája volt. (Szalaszegi Mihály muraszombati lelkész Szalaszegről származott.) Vaspör Háshágyhoz tartozhatott, tanítója 1706-ban Csákányi György volt. 1708-ban Lénárt Benedek kemenesaljai esperes látogatta meg a gyülekezetet.

Galsa és Rigács neve csak később, a kuruc háborúk idején fordul elő jegyzőkönyveinkben. 1725-ben közös anyagyülekezetként szerepelnek. 1786-ban Galsa anyaegyházként a felső-veszprémi esperességhez került.
Szegvár evangélikus múltjáról a legrégebbi adat a 17. századból maradt ránk. Egy vizsgálat során azt vallotta Schibrik György jánosházi nemesember, hogy „Szegvárott prédikátor vagyon és innét Jánosházáról is körösztölnyi oda vittek”.(1680)2 Jegyzőkönyveinkben csak 1695-ben említik először anyagyülekezetként. Asbóth János esperes 1695. évi egyházlátogatásakor Kerman János volt a lelkész (aki előtte Kapolcson szolgált), és Reguli András a tanító. Az esperes Zabler Jakab püspöknek írt egyik levelében Szegvárról, mint Kapolcsnál „magasabb” (jobb) helyről ír. A gyülekezet további sorsa azonban mást mutat. Szegvár 1725-ben már a szomszédos falvakhoz hasonlóan az ellenreformáció áldozata lett.
Zalaistvánd Ollár leánygyülekezete lehetett, majd a Kemendet, Ollárt és Zalaistvándot súlyosan érintő török hadjárat (1664) után a megmaradt hívek Nemesapátihoz kapcsolódhattak annak fennállásáig (1727). Ezután csak a távoli Nemesdömölk maradhatott számukra, és a családi kör. Így várták meg a türelmi rendelet megjelenését. A ma is fennálló anyagyülekezetté 1783-ban szerveződtek.

Zalaegerszeg a 16–17. században mocsaraktól körülvett végvár. Bizonyára voltak protestáns prédikátorai is, de gyülekezetté alakulásról nincs tudomásunk. Esetleges létezése nem lehetett volna hosszú, mert olyan katolikus papjai voltak, mint Forgách Ferenc, a későbbi prímás, a hazai ellenreformáció elindítója, és Padányi Bíró Márton, akinek jelentős szerepe volt a környék rekatolizálásában.

Balatonmellék

Alsódörgicse és Felsődörgicse lakói már a reformáció magyarországi elterjedésének korai szakaszában elfogadták a lutheri tanítást. Lelkészeinek neve azonban csak a 17. század elejétől (1616) maradt fenn. Közülük a legismertebb Zsédenyi István, akit a pozsonyi rendkívüli törvényszék 1674-ben halálra ítélt. Börtön és a gályán töltött évek után 1677-ben tért vissza Dörgicsére, de egy ideig (1681) csak titokban végezhette szolgálatát. 1696-ban Kővágóörsre költözött. Rövid ideig (1726 és 1729 között) itt működött Szeniczei Bárány György is, akit a pécsi püspök és a vármegye elűzött Tolna megyéből, majd visszament előző, sárszentlőrinci szolgálati helyére. Ő kezdte meg az anyakönyv vezetését. A két Dörgicse egy gyülekezetet alkotott.

Kisdörgicse filiájának keletkezéséről nem tudunk. A dörgicsei anyaegyházhoz való közelsége közös múltat feltételez, de hiteles adatai csak 1821-től vannak.

Akali gyülekezete és imaháza egy régi okmány tanúsága szerint a bécsi béke idején (1606) már fennállott. Fábri Gergely feljegyzése szerint 1750-ben Gyurcsek János volt a tanítója.

Tihany a reformáció korában királyi vár volt. Gyulafy László várkapitány Dévai Bíró Mátyás hatására lett a reformáció híve. Első lelkészei bizonyára lutheránusok voltak. A későbbi várkapitányok közül Saffarics Mihály 1611-ben Zvonarics Mihály sárvári esperest kérte, hogy küldjön hozzájuk evangélikus lelkészt. Később a kálvini reformáció terjedt el, és 1621-ben református lelkésze lett.
Kővágóörs az egyik legrégebben alakult és legfolyamatosabban működő gyülekezete a vidéknek. 1555 és 1605 között már rendszeresen tartottak evangélikus istentiszteletet az ősrégi templomban. A 17. század elején református hatás alá került, de 1614-től már ismét evangélikus lelkésze volt. Anyakönyveit 1741-től vezeti.

Szepezd a reformáció korában Kővágóörs filiája lehetett. Fábri Gergely 1750. évi feljegyzésében magyar ajkú gyülekezetként szerepel, és Omoszta nevű tanítója volt.

Kapolcs reformációkori múltjáról nincsenek adataink. Első ismert evangélikus lelkésze Nováki János volt, akit 1657-ben avatott fel Musay Gergely püspök. 1692-ben Kerman János lett a lelkész. Asbóth János kemenesaljai esperes 1695. évi egyházlátogatásakor csak tanító működött a gyülekezetben. A 18. század első évtizedeiből több lelkész nevét ismerjük. Anyakönyveit 1741-től vezetik. Ma a veszprémi egyházmegye Kővágóörssel társult egyházközsége.

Petend múltjáról nem sok ismeretünk van. Asbóth János kapolcsi (1695) egyházlátogatásakor annak filiájaként jegyezték. 1725-ben is filiaként szerepelt. Utolsó ismert tanítója Gazdag Ferenc volt. 1749-ben Esterházy Ferenc zaklatására szűnt meg.

Szentantalfán korán elterjedhetett a reformáció, de a legrégebbi evangélikus vonatkozású irat csak 1720-ból maradt fenn. Ez korábbi közös evangélikus-református múltat bizonyít. A kapcsolat a későbbiekben is fennállt. Anyagyülekezetté 1784-ben alakult. Ma a veszprémi egyházmegyéhez tartozik. Nagyvázsonnyal, Mencshellyel és Zánkával alkot egyházközséget.

Zánka gyülekezetének alapítói a III. Károlytól (1731-ben) kapott „felséglevél” birtokában vándoroltak be Németországból. Előbb Tótvázsonyban telepedtek le, majd onnan másodszori települőkként (1736 körül) érkeztek Zánkára. Vallásukat a reformátusokkal közösen gyakorolták 1784-ig, akkor csatlakoztak a szentantalfai anyaegyházhoz filiaként. Külön tanítót csak 1794-től alkalmaztak. Első tanítójuk Szombati András volt.

Hegymagason már a reformáció korában alakult evangélikus gyülekezet. Lelkészei közül Sartoris Miklós (1635) és Némethi János (1646) neve ismert. Musay püspök 1661-ben még a Zala megyei anyagyülekezetek között említi a települést.