A kezdetek

A reformáció hazai előretörésével az evangélikussá váló gyülekezetek egyre nagyobb számmal szakadtak el a katolicizmustól. A szolgálati eljárások egységesítése, az egymás támogatása, a szükséges felügyelet és rend igénye egy idő után megkívánta, hogy ezen közösségek saját testületet alkossanak, amelyből rövid időn belül kifejlődött a „senioratus". Payr Sándor egyháztörténész előbbi szabadon idézett gondolatait folytatva: így alakult meg régiónkban is több egyházmegye a régi katolikus esperesség határai között vagy a patrónus uradalmában, a természetes határokkal bíró vidéken (pl. Fertőmellék, Rábaköz, Kemenesalja) vagy éppen az egész vármegye területén. A patrónus védelme alatt az egy területen működő lelkészek összegyülekeztek, és megválasztották egyik tekintélyes társukat szeniornak (esperesnek). A nagy kiterjedésű Nádasdy-uradalom területén több fő- és alesperesre is szükség volt, pl. Csepreg, Kapuvár központtal. A legrégibb kánongyűjtemények szerint az esperességek alakulása megelőzte a kerületét, olyannyira, hogy a Dunántúlon 1576 előtt csak az esperesek igazgatták az egyházkerületet, majd a kálvinizmusba áthajló Beythe Istvánnal való szakítás idején ismét a főesperesek vizitálták és kormányozták az egyházakat, sőt a lelkészavatást is ők végezték. Tudjuk pl., hogy a mai egyházmegyénk területén működő Reczés János csepregi esperes püspöki jogkört magáénak tudva avatta fel 1590 körül Csánigon László Benedeket és Ruber János széplaki lelkészt.

Ennyi bevezetést követően a teljesség igénye nélkül tekintsük végig most, hogy milyen esperességek működtek területünkön:

1.A csepregi esperességről több helyen is olvasunk. Kezdve azzal, hogy az 1540-es években elindul a „csepregi akadémia" is, ahonnan Sopron, Zala és Vas megye sok kiváló tanítót és lelkészt kapott. A vasi egyházmegye hívőserege talán nem sértődik meg, ha Csepreggel mi is büszkélkedünk, bár a település egyházi szempontból a Vasi Egyházmegye része volt, Szakony által jelenleg mégis a mi egyházmegyénkhez tartozik. A már említett Reczés János († 1599) csepregi lelkész régi esperese volt a kerületnek, aki már Szegedi Máté püspök idejében (1576–1585), az 1591-es csepregi kollokviumban és az 1596-os „megénekelt csepregi zsinatban" is komoly szerepet játszott. Csepregi lelkésztársa, Thokoich György pedig alesperes lehetett mellette. Magyari István és Kőszegi Balázs esperes az újkéri zsinaton 1602-ben mint régebbi időre hivatkoznak Reczés és Thokoich esperesek korára. Esperesek voltak még Kőszegi Balázs (1600–1607), Zvonarics Imre (1607–1621) és Lethenyei István (1621–1643) csepregi lelkészek is. Hogy mennyire nem tűntek élesnek a határvonalak, azt az is mutatja, hogy több esperes együtt látogatta a gyülekezeteket, pl. Kőszegi Balázs 1603-ban Muraközi György középpulyai esperes társaságában vizitálta több észak-vasi közösség mellett a mi Soprontól délre és délnyugatra fekvő gyülekezeteinket is, Lethenyei István csepregi esperességéhez pedig 1631-ben biztosan hozzátartozott Szakony és vidéke. Nádasdy Ferenc 1643-as hitehagyása és Csepregnek elveszte után ennek az esperességnek központja Kőszegre került át. A zsinatokat is ezután már nem Csepregen, hanem Meszlenben, Nemeskéren, Szakonyban, Bükön vagy Lövőn tartják.

2. A fertőmelléki esperességnek központja Fertőszentmiklós volt. Híres esperese volt a horvát eredetű Klaszekovics István, aki 1598-ban Reczés, Thokoich és Vidos esperesekkel együtt adta ki az agendát, a kánonokat és az Egyesség Könyvét. Soós János lozsi lelkész 1598-ban a „senior cis lacum Fertő” (esperes a Fertő-tón innen) címmel nevezi. (Külön téma lehetne, hogy a török elől északra húzódó horvátok más nemzetiségűekkel együtt hogyan lettek magyarok és gazdagították a reformáció történetét is.) Utóda (1622–1634) Galgóczi Miklós szentmiklósi lelkész lett. Az 1603-as vizitációkból kiderül, hogy ebben az időszakban e körzethez tartozott: Csapod, Iván, Himód, Czirák, Ság, Újkér, Egyházasfalu, Horpács, Lövő, Kövesd, Lozs, Pereszteg, Czenk, Pinnye, Röjtök, Hidegség, Széplak, Söjtör (Süttör) és Szentmiklós.

3. A már említett Muraközi György középpulyai lelkész is esperes volt, legalábbis 1603-ban bizonyosan. Az általa vezetett egyházmegye területe főképpen a lánzséri és kaboldi urodalmakra terjedt ki. Itt azonban gyülekezeteink nagyon korán megszűntek, és így maga az egyházmegye is feloszlott.

4. Valamivel később alakult meg a rábaközi esperesség, mert pl. Szil mezőváros gyülekezetét 1595-ben még Reczés csepregi esperes vizitálta, Beledet 1603-ban pedig még Magyari sárvári esperes. Az első ismert rábaközi esperes (1628–1635) Kőrösi Imre szili lelkész volt. (Bár Payr szerint lehet, hogy már Kola János is, aki 1608-ban szentandrási lelkész volt, és akit 1625-ben mint esperest említik, itt a Rábaközben volt szenior.) Kőrösi esperességéből az 1631-es csepregi zsinaton jelenlegi területünkről többek között a kapuvári, a mihályi, a beledi, a bogyoszlói, a szentandrási lelkészek voltak jelen; de a rábaközi esperességhez tartoztak akkor a Győr megyei és Veszprém megyei gyülekezetek is. Egy ideig a kemenesaljai esperesség is a rábaközivel volt egyesítve, amikor 1635-ben Rábaköznek csak alesperese volt Ferrarius András bogyoszlói lelkész személyében.

5. Kemenesalja mint külön egyházmegye viszonylag későn alakult meg. A kemenesaljai gyülekezetek e néven az 1603-as iváni zsinaton említtetnek először. És hogy mi közünk ehhez a régióhoz? Az, hogy az előbb már említett Ferrarius András bogyoszlói lelkész idejében a Rábaközt és a Kemenesalját egy esperességben egyesítették, és a valódi különválás csak 1641-ben történt meg.

6. A német ajkú egyházközségeknek a kőszegi mellett a soproni volt a másik egyházmegyéje. Létrejöttét minden bizonnyal fokozta a soproni iskola kibővítése és a reformáció szellemében való átszervezése, amelyet − bár hosszabb folyamat volt − az 1557-es évhez kötünk. Az egyházmegyének később aztán 1602–1617 között Pythiraeus Gergely németkeresztúri lelkész volt a szeniora. Németkeresztúron a kor számos hitvitájának anyagát kiadó híres nyomda működött, ahogyan a kor komoly kultúrvárosának lehetett tartani Sopronlövőt is. Pythiraeus utódául az iváni zsinat 1619. febr. 26-án Fuchsjäger István soproni lelkészt választotta meg esperesnek. Klaszekovics István püspök ezt külön levélben közölte Sopron város tanácsával, amely levelet Kis Bertalan nagycenki lelkész, későbbi püspök által küldték el azzal a kéréssel Sopronba, hogy Fuchsjäger megválasztásához járuljanak hozzá, és támogassák hivatalában. Ezután is soproni lelkészek voltak itt az esperesek, ezzel is kifejezve a szabad királyi város függetlenségét: a jeles, püspöknek kétszer is jelölt Schubert Pál (1624–1649), majd fia, Schubert János (1649–1664). Hogy ez a függetlenség mennyire erős volt, az is mutatja, hogy az első püspöki vizitációra Sopronban csak Haubner Máté idejében kerülhetett sor 1861-ben, akkor is nagy könyörgések árán. Az egyházmegyéhez egyébként a 17. században a következő német nyelvű gyülekezetek tartoztak: Sopron, Ágfalva, Somfalva (Schattendorf), Borbolya (Waldersdorf), Rusz (Rust), Meggyes (Mörbisch), Balf, Harka, Felsőpéterfa (Oberpetersdorf), Veperd (Veppersdorf), Csáva (Stob), Kőhalom (Reps), Bónya (Piringsdorf), Rőtfalva (Rattersdorf), Pergelin (Pilgersdorf), Léka (Lockenhausen), sőt a Fertőn túl Ilmic (Illmitz), Pomogy (Pamhagen) és más német gyülekezetek is egész Köpcsényig (Kittsee), amelyeknek egy része 1647-től a pozsonyi esperességhez csatlakozott.