A kezdeti idő

Vas megye területén már a középkorban is nagyon vegyes nemzetiségű lakosság élt. A határvidéken, nyugaton még a honfoglalás előtti időből éltek bajor származású németek (a hiéncek), besenyő származású határőrök, délnyugaton a vendek, az Őrségben a határ őrizetével megbízott székelyek, a Rábaközben a szlávok, akik teljesen beolvadtak a magyarságba, Kemenesalján pedig magyarok és székelyek éltek együtt.

A reformáció hatása már a 16. század 20-as, 30-as éveiben jelentkezett a vasi városokban (Sárvár, Kőszeg) és a nemesi udvarokban. A kezdeti időben egyházkormányzati szervezettségről nem lehetett beszélni, legföljebb az egyes földesúri birtokokon alakult gyülekezetek alkothattak némi szervezettséget. Ebből az időből származó írott történeti források csekély számban maradtak ránk, hiszen sok irat áldozatává lett a török dúlásainak, templomfoglalásoknak, gyakori tűzvészeknek.

A lelkészek a földesúr (patrónus) engedélyével és támogatásával gyűlhettek össze zsinatra, és szervezhettek gyülekezetlátogatásokat. A városok egyházi joghatósága kiterjedt a városhoz tartozó falvakra is. Időrendben Sopron és Pápa után Sárváron, a Nádasdyak birtokán, alakult ki a magyarországi reformáció egyik központja, valószínűleg az első szervezett esperesség is itt jött létre Vas megyében Szegedi Máté vezetésével. Hamarosan ezután a Kőszeg környéki gyülekezetek alakították meg a maguk seniorátusát (esperességét). Majd a Vas megyei főurak udvaraiból, Batthyányak, Ostffyk, Széchyk, Radók, Vidosok, Berzsenyiek, Magassyak, Sitkeyek, Takácsok családi fészkéből indult útjára hamarosan az egész Dunántúlra kiterjedő lutheri tan. A jelenlegi Vasi Evangélikus Egyházmegye déli területein az 1560-ban áttért Batthyány Boldizsár udvarából indult el a reformáció tanítása, a Hegyháton és a Rába mentén a Darabos-, Nádasdy- és Batthyány- családok hatására alakultak ki evangélikus gyülekezetek.

A sárvári lelkészek közül esperesek voltak még Vidos Lénárd, Magyari István és Zvonarics Mihály. Magyari István az 1603. évi iváni zsinat határozata értelmében felügyelte, látogatta a Sárvár környéki gyülekezetek mellett az összes kemenesaljai gyülekezetet is. Kis Bertalan püspök idejére tehető, hogy ebből a nagy kiterjedésű egyházmegyéből Ságodi Gergely hegyfalui lelkész vezetésével kivált a hegyfalui esperesség.

A Vas megye északnyugati részén alakult másik esperességnek Csepreg volt a központja, Reczés János esperessége alatt. Ebben az egyházmegyében esperesek voltak még Kőszegi Balázs, Zvonarics Imre és Lethenyei István, valamennyien csepregi lelkészek.

Nyugaton Fertőmelléki Esperesség néven alakult egyházmegye, melybe több Vas megyei település is tartozott. Esperese Soós János lozsi lelkész, majd Galgóczi Miklós szentmiklósi lelkész.

Kemenesalja külön egyházmegyeként a többihez képest néhány esztendővel később alakult meg, de 1603-ban már „ecclesiae Kemenesallyensis” néven emlegetik az itt kialakult gyülekezetek közösségét. Még ebben az esztendőben az iváni zsinat „senior primatus”-t, mai szóval esperest, nevezett ki az egyházmegye élére. 1635-ben Baranyai Máté miskei lelkész az esperes, amikor az egyházmegye különvált a Rábaköztől, és ekkor Kemenesalja új esperest kapott Újvári András ostffyasszonyfai lelkész személyében. 1657-től a kemenesalji esperességhez a Rábaköz mellett zalai és veszprémi gyülekezetek is tartoztak.