Egyházmegyei szerveződés Somogyban és Zalában a türelmi rendelet előtt

A 16. század közepén az egyöntetű lelkészi működés biztosítása, a hitvitákban való egységes fellépés, a fokozódó támadások elleni védekezés és egymás testvéri erősítésének igénye tette szükségessé az egyházközségek szervezkedését. Ennek gyakorlati megvalósításához az egyházközségek és a gyülekezetek fraternitásokat (testvéri közösségeket) vagy seniorátusokat (egy-egy idősebb, tiszteltebb lelkész vezetésével egyesüléseket) hoztak létre. Ebben példaként szolgáltak a római katolikus esperességek – természetesen a rájuk jellemző hierarchikus rendszer nélkül – és a külföldi protestánsok által kialakított közösségi formák.
.
Kemenesalja gyülekezeteinek esperessége, amelyhez a zalai gyülekezetek egy része is csatlakozhatott, feltehetően már a 16. században létezett. Egyházi iratainkban azonban csak az 1603. évi iváni zsinaton említik „ecclesiae Kemenesallyenses” néven. Akkor a sárvári főesperesség alá tartozott. Később a rábaközi esperességhez került. Nagyobb „önállósághoz” azonban csak 1635-ben jutott. Önálló élete 1646-ban kezdődött, amikor esperese Újvári András (1646–1649) ostffyasszonyfai lelkész lett. 1649-től Szentivánfalvi Benedek ikervári lelkész főesperesként vezette az egyházmegyét. 1652-től Bejczi György lelkész (Alsóság) személyében ismét csak alesperese volt Kemenesaljának. A főesperes Horváth Benedek sárvári lelkész volt. 1657-től azonban már Zvonarics Sámuel ismét főesperesként állt Kemenesalja élén, de akkor már bizonyítottan hozzá tartoztak Veszprém és Zala megye egyes gyülekezetei is. Az alesperesi tisztséget Joós György vázsonyi lelkész viselte.

A történelmi Zala megye területén korán kialakultak az evangélikus gyülekezetek, és csatlakoztak a dunántúli kerülethez is. Bizonyság erre az is, hogy a kerület legrégebbi hivatalos nevében Vas és Sopron mellett Zala megye szerepel. A gyülekezetek közül azonban sok elpusztult a török háború idején (pl. Sárkánysziget), mások pedig az ellenreformáció áldozatai lettek. Gyülekezetei az esperességek kialakulásakor több egyházmegyéhez kerültek. Kezdetben a Vas megyei esperességekhez tartoztak. Ez abból következett, hogy már a 16–17. században kialakult központok és a gyülekezetek elhelyezkedését is a szétszórtság jellemezte. Ez utóbbi különösen Nagykanizsa környékén tűnik fel, de szembeötlő Zala megye északnyugati részén egykor fennállt és mai gyülekezeteinél is. Muraköz és a Balatonmellék ugyancsak különálló volt, de gyülekezetei között nem volt nagy a távolság.

Nincs adatunk arról, hogy Somogy és Zala vármegye gyülekezetei mikor szerveződtek először egyházmegyébe, de valószínűsíthető, hogy a 17. század elején alakult egyházmegyénk, amely a legtöbb – akkor fennálló – gyülekezetet magába foglalta.

Bizonyos, hogy 1624-től 1639-ig Ládonyi Ferenc volt a légrádi egyházmegyét alkotó somogyi és zalai – úgynevezett – maradékgyülekezetek esperese. Mellette már 1632-ben – Kanizsa vidékén, a hódoltsági területen – Csillagh Dávid gelsei lelkész alesperesként segítette az egyházmegye munkáját.
Valószínű, hogy Ládonyi Ferenc halála után a somogyi gyülekezetek egy ideig a muraszombati (vend) esperességhez tartoztak. A légrádiak ugyanis 1643-ban Szvetics Gergely muraszombati lelkészen keresztül kértek papot a kerülettől, majd 1645-ben Semptei Benedek egy helyi ügy megoldásához Terbócs (Terbocz) János felsőlendvai esperestől kért segítséget. Terbócs János 1625 és 1646 között állt a muraszombati esperesség élén.

Semptei Benedeket 1644. január 14-én avatta fel légrádi lelkésszé Kis Bertalan püspök. 1646-ban már ő a zalai és somogyi gyülekezeteket összefogó légrádi egyházmegye esperese. Tisztségének időtartama nem ismert, de nem kizárt, hogy légrádi működésének további teljes idejét (1646–1650) átfogta.

Semptei Benedek távozása után ismét a muraszombati egyházmegyével alkottak közösséget gyülekezeteink. A szeniori tisztséget Krizsán (Krisán) Tamás muraszombati lelkész viselte.

A következő ismert esperes a már 1654-től Légrádon szolgáló Deselvics István volt. Esperessé választásának ideje nem ismert ugyan, de Musay Gergely 1660. évi püspöki meghívójában már esperesként említi. Musay püspök 1661-ben kiadott jegyzékében pedig kifejezetten a somogyi és a zalai maradékgyülekezeteket magába foglaló légrádi egyházmegye espereseként szerepel.

Deselvics István távozását követően gyülekezeteink ismét a muraszombati vend egyházmegyéhez kerültek. Lehetséges, hogy közben más lelkészek is töltöttek be esperesi tisztséget ezen a területen, de nevükről nincs tudomásunk.

Musay püspök jegyzéket készített az 1661. évben még fennállt és a korábban elvett gyülekezetekről. A Nemeskéren 1661. április 1-jén kelt „regestuma” (jegyzéke) már csak 9 egyházmegyét tartalmaz: a fertőmellékit, a kőszegit – amely a régi csepregi egyházmegye örökébe lépett –, a sopronvidéki német esperességet, a kőszegvidéki német esperességet (a Batthyány-uradalomból megmaradt gyülekezetek tartoztak hozzá), a kemenesaljai esperességet (ehhez tartoztak a Veszprém megyei egyházak és Zala megye balatonmelléki egyházai is) Zvonarics Sámuel szentivánfai lelkész vezetésével, a Regini Márton által vezetett sárvári esperességet (ez a hegyháti és rábamenti gyülekezeteket is magába foglalta, de Nádasdy Ferenc katolizálása miatt már nem tartalmazta Sárvárt és Saárt), a rábaközi esperességet (ehhez tartoztak a Győr, Moson, Veszprém, Komárom és Fejér megyei gyülekezetek is), a muraszombati (vend) esperességet, és a légrádi esperességet – Deselvics István légrádi lelkész vezetésével –, amelyhez a somogyi és a zalai gyülekezetek egy része tartozott. (Az utóbbiakat zalai „maradékgyülekezetek” néven említi Payr Sándor.) A kilenc esperességhez 224 anyagyülekezet és közel félszáz filia tartozott. E jegyzékében Somogy és Zala vármegye gyülekezetei három egyházmegyébe soroltan jelennek meg. Zalai gyülekezet mind a három esperességben található (V., VI., IX.), a somogyi egyházak csak egyben (IX.) szerepelnek.

„V. In senioratu Reverendi Domini Samuelis Zvonarics: 1. Ostfi-Asszonyfalva. 2. Sitke. 3. Simonyi. 4. Mihályfalva. 5. Vönöck. 6. Kenyeri. 7. Gencs. 8. Magasi. 9. Hőgyész. 10. Szergény. 11. Vatt. 12. Dobron. 13. Saágh. 14. Szent-Márton. 15. Kocs-Boba. 16. Köcsk. 17. Miske. 18. Nőghér. 19 Peresztegh. 20. Kis-Somlyó. 21. Jánosháza. 22. Varsány. 23. Véghed. 24. Aranyad. 25. Szent-Grót. 26. Szent-György. 27. Kis-Görbő. 28. Nagy-Görbő. 29. Hosztót. 30. Ukk. 31. Kerta. 32. Nagy-Szőlős. 33. Doba. 34. Devecser. 35. Koppán. 36. Ajka. 37. Vázsony (Nagy-). 38. Mencsel. 39. Kapolcs. 40. Dörgicse. 41. Kővágó-Eőrs. 42. Hegymagas. 43. Söjtör.”

„VI. Sub senioratu Domini Reverendi Martini Regini: 1. Guar. 2. Szent-György. 3. Hegyfalu. 4. Séden. 5. Niczk, Vámos-Család. 6. Szent-Ivánfalva. 7. Terstyénfalva. 8. Patty. 9. Eölbő. 10. Semjén. 11. Csenge. 12. Ikervár. 13. Péczel. 14. Kovácsi. 15. Sennye. 16. Kolta. 17. Szent-Lenárd. 18. Szent-Tamás. 19. Hidvég. 20. Szent-Király. 21. Rába-szent-Mihály. 22. Gyarmath. 23. Nádasd. 24. Szőcze. 25. Háshágy. 26. Szala-Szent-Georg. 27. Ollár. 28. Vámos-Család.”

A kemenesaljai egyházmegyénél jegyzett Aranyad (Aranyod), Szent-Grót (Zalaszentgrót), Véghed (Zalavég), Kis-Görbő és Nagy-Görbő, Söjtör*, valamint a sárvári esperességnél olvasható Háshágy (Zalaháshágy), Szala-Szent-Georg (Zalaszentgyörgy) és Ollár (Kemendollár) ma Zala megyéhez tartozik.

„IX. Sub senioratu Reverendi Domoni Stephani Deselvics (Min. Légrádiensis): 1. Légrád. 2. Surd. 3. Zákány. 4. Szent-Király. 5. Udvarhely. 6. Berény. 7. Tarány. 8. Eötvös. 9. Gerse. 10. Hahót. 11. Söjtör*. 12. Nemesapáti. 13. Pácza (Pacsa). 14. Eszterény. 15. Becze.”

A légrádi esperességnél felsorolt gyülekezetek közül Surd, Zákány, Szentkirály (Porrogszentkirály), Udvarhely (Somogyudvarhely), Berény (Iharosberény), Tarány (Tarany), Eötvös (Ötvös), valamint Légrád nyugat-somogyi, Gerse (Gelse), Hahót, Söjtör, Nemesapáti, Pácza (Pacsa), Eszterény (Eszteregnye) és Becze (Becsehely) zalai gyülekezet volt.

(*Söjtör besorolása időközben változhatott, mert mind a sárvári, mind a légrádi esperességnél szerepel!)
Deselvics István esperes 1636-ban Wittenbergben tanult, rövid ideig Murányban lelkészkedett, majd visszajött a Dunántúlra. 1646 és 1650 között Szentgrót prédikátora volt (Payr Sándor szerint valószínűleg már 1641-től). 1650-ben részt vett a Németgencsen tartott egyházlátogatáson. Az 1650-es évek közepétől Légrád papja, hamarosan esperese a vidéknek. Kiváló papi voltát jelzi, hogy az 1669. évi büki zsinaton a dunántúli egyházkerület püspökének is jelölték, sőt Fekete István ‏– az akkor megválasztott püspök – is őrá szavazott.

A protestáns egyházkerületek nagy része az I. Lipót- (1657−1705) és a Szelepcsényi György-féle kegyetlen egyházüldözés alatt megszűnt. A protestantizmus felszámolását célul tűző Kollonich Lipótnak sikerült az evangélikus egyházi szervezetek csaknem tökéletes szétbomlasztása a 17. század végére, és csak II. Rákóczi Ferenc szabadságharca kapcsán volt lehetőség (1704) átmenetileg a szuperintendenciák megszervezésére, illetve fenntartására.

Az 1734. október 20-án kiadott Carolina Resolutio secunda (Károly-féle második rendelet) a kért és történelmileg kialakult öt evangélikus egyházkerület helyett csak négyet engedett. Beosztásuk véglegesítése 1735-ben történt. Így jött létre a dunántúli, a dunáninneni, a bányai és a tiszai egyházkerület.

A légrádi esperességet alkotó somogyi és a zalai maradékgyülekezetek a kemenesaljai egyházmegyéhez kerültek, amelyet az 1695. évi kemenesmihályfai gyűlésen újjászervezett „kemenesaljai tractus” cím alatt említenek.

Változás csupán 1720 körül történt. A török kiűzése után elnéptelenedett és pusztává vált területekre letelepedett szlovák, német és magyar evangélikusok összefogását Szeniczei Bárány György sárszentlőrinci lelkész végezte el, akit a Nagyvázsonyból érkező magyar telepesek hoztak magukkal. Bárány György megszervezte a tolna-baranyai egyházmegyét, és a Somogy megye északkeleti részén lévő gyülekezetek – Tab, Kötcse (Köttse), Bábony – hamarosan e közelebb fekvő új egyházmegyéhez csatlakoztak.

Fábri Gergely püspök 1750-ben készített gyülekezeti névjegyzékében Somogy megyéből Surd, Pátró, Iharosberény, Vése, Tab (!), Gyékényes, Szob (Somogyszob) és Légrád neve található Kemenesaljánál. (Pátrót Surd filiájaként említi.)

A kemenesaljai egyházmegye espereseként irányította gyülekezeteinket: Asbóth János (1695–1704), Aáchs Mihály (1706–1708), Lénárt Benedek (1708–1713), Hegyfalusi György (1713−1716), Király Máté (1716–1725), Csereti Mihály (1725–1743), Miskey (Miskei) Ádám (1743–1774), Farkas Mátyás (1774–?), Tompos Balázs (?–1786).

Ebben az evangélikus szempontból szomorú korszakban a hitükben megmaradt, szórványsorsba kényszerített hívek csak családi otthonaikban végezhették mindennapos vallásgyakorlatukat. A Zala megye északnyugati részén élőknek (pl. Zalaistvánd, Zalaszentgrót, később Pusztaszentlászló, Kerecseny, Barlahida evangélikusainak) nyilvánosan erre legközelebb csak a nemesdömölki (ma Celldömölk része) artikuláris helyen volt lehetőségük. Itt gyűlt össze a nagyobb ünnepeken fél Vas vármegye és fél Zala vármegye evangélikussága istentiszteletre, amelyen legtöbbször három – magyar, német, vend – nyelven hirdették az igét, szolgáltatták ki az úrvacsorát. A Zala déli területein élők és a Somogy megyeiek Iharosberénybe és Surdra jártak, ahol ugyancsak lehetőség volt arra, hogy a magyar nyelvű híveken kívül a vend és német ajkúak is anyanyelvükön gyakorolják vallásukat.