A Veszprémi Egyházmegye újjáalakulása

1786. évi nemesdömölki egyházkerületi gyűlés 13 egyházmegyét alakított, köztük a veszprémi felső egyházmegyét, melynek seniora Tompos Balázs gergelyi lelkész (ide tartoztak: Gergelyi, Pápa, Dabrony, Nagyalásony, Nagyszőllős, Kerta, Homokbödöge, Vanyola, Tamási, Ajka, Vecse, Kamond, Vat, Nemesszalók, Szörtsök, Pusztamiske, Csékút, Galsa), és a veszprémi alsót, melynek conseniora (társesperese) Kutsány István palotai lelkész (ide tartoztak: Palota, (Bakony)Szombathely, Tés, Szentlászló, Öskü, Súr, Csernye, Sikátor).

Az 1787-ben tartott egyházmegyei gyűlésről már van jegyzőkönyvünk. Ezen az ülésen Szakonyi Józsefet választották conseniorrá. Az egyházmegyei levéltár szerint a következő gyülekezetek rendelkeztek nyilvános vallásgyakorlattal: Gergelyi, Bödöge, Szentlászló, (Bakony)Szombathely, Csernye, Palota, Öskü, Ajka, Nagyszőllős, Kerta, Nagyalásony, Dabrony. Magán-vallásgyakorlattal rendelkeztek: Pápa,Vanyola, Tamási, Sikátor, Súr, Tés.

1812-ben nagy jelentőségű egyházmegyei közgyűlést tartottak. Jegyzőkönyvbe foglalták: „Közakarattal az határoztatott meg, hogy az egész Veszprém Megyében való Gyülekezeteinknek összekapcsolásuknak szükséges megerősítése a jövő kerületbeli gyűlés alkalmatosságával kérettessék, és a Megyebéli Gyülekezeteknek akármi szín alatt leendő elosztása jövőre meggátoltassék.” Kimondták, hogy az esperesi gyűlések ne vándorolhassanak gyülekezetről gyülekezetre, hanem felváltva Palotán és Pápán tartassanak. Elfogadták, hogy „ezentúl az egyházi hivataloskodók hat évre választassanak.”

A reformáció 300. évfordulóját erős császári és katolikus nyomás alatt ünnepelhették 1817-ben. Berke Mihály pápai lelkész, az immár egységes veszprémi egyházmegye esperese így ír erről: „Midőn a Vallásbéli szabadságnak Innepét szenteltük, Luther Márton lelkével nem beszélhettünk, nem tehettük, szorosan az uniformitáshoz lévén kapcsoltatva, úgy annyira, hogy az egy prédikáláson kívül semmi nem engedtetett.”

Az egyházmegye elé különböző egyházfegyelmi ügyek is kerültek ebben az időszakban. A varsányi hívek erőszakkal elvették tanítójuktól a templom kulcsát. A vétkeseket az egyházmegyei gyűlés botbüntetésre ítélte, a fellebbezés elutasítása után a gyűlés felszólította az esperest, hogy az ítéletet hajtassa végre. A másik eset: egy nagyalásonyi asszony panaszt tett férje ellen, hogy nem tud vele együtt élni. Az egyházmegye az esperest és a felügyelőt küldi ki az eset kivizsgálására.

Az 1825. évi gyűlés pénztárost választ az egyházmegyei pénzek beszedésére. Addig ezt az esperes szedte be. 1826-ban az iskolák megvizsgálására dékánokat választottak, akiknek „joga legyen bármely iskolát többször is meglátogatni.

1832-ben foglalkoztak a szlovák anyanyelvű gyülekezetek és iskolák ügyével. A jegyzőkönyv kimondja: „Kötelezik a tót gyülekezetekben való minden oskolatanító, hivatal vezetése alatt, minden nap egy órát nemzeti magyar nyelv tanítására fordítani, melyben, ha maga jártas nem volna (ami szégyen és fel sem tételezik tanult embertől), azon szomorú esetben tartozik praeceptort e végre felvenni, vagy hivatalát abbahagyni. A tisztán tót gyülekezetekben most is legalább minden negyedik vasárnapon magyar prédikációk tartassanak.”

Mivel az egyházmegyei gyűlések alkalmával a napirenden szereplő sok tárgypont miatt a számadások átvizsgálása sokszor elmaradt, azért az 1835. évi gyűlés számvevőt választott, aki négy tagból álló számvizsgálóbizottság elé terjeszti észrevételeit. 1837-ben választott az egyházmegye rendes, állandó törvényszéket. Addig esetről esetre választottak bírákat.

Az 1840-es évekre esik nemzeti irodalmunk új életre ébredése, a nemzet erőinek a kultúra szolgálatába állítására irányuló törekvés. Ennek visszhangja megjelent az egyházmegyében is. Az 1844. évi gyűlésen László János karakószörcsöki (később kiskamondi) tanító indítványozta, hogy állítsanak fel egyházmegyei könyvtárt. Az indítványt örömmel támogatták. 1845-ben az alapszabályokat is meghatározták. A gyülekezetek egymástól való nagy távolsága miatt azonban a kezdeményezés gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult.

Az 1846. évi gyűlés tárgyalta dr. Székács József budapesti lelkész indítványát, amelyben ő egyházmegyei, kerületi és egyetemes papi konferenciákat javasolt. Az egyházmegye az indítványt elfogadta azzal, hogy az egyházmegyében az iskolavizsgáló felosztás szerint három kört alakít, s az értekezleteken szívesen látna nem lelkészeket is.

Az 1848. évi egyházmegyei gyűlés örvendezéssel köszönti a kihirdetett törvényeket, „melyek vallásunknak is egyenlőséget és teljes viszonosságot szereztek, bő lelkesedéssel emlékezett azon nemes indulatú hazafiakra is, kik nemzetünk dicső átalakulását összetett vállakkal kivívták.” A szabadságharc bukása után csak „országfejedelmi biztos” jelenlétében gyűlésezhettek az egyházmegyék is: a gyűlés helyét és a tárgysorozatot előre be kellett jelenteni a főszolgabírói hivatalnál.

Az 1859. évi közgyűlés első nyomtatott jegyzőkönyve szerint ez évben ismét esperesi egyházlátogatás volt, a gyűlés elrendelte az egyházmegyében az iskolatanítói értekezletek tartását, a megjelenést kötelezővé tette.

1860-ban az esperes kijelentette: „Ma már nincs ellenőrködő biztos körünkben, intézkedhetünk egyházi ügyeinkben régi autonóm szokásaink és törvényeink szerint.” „E gyűlésen jelentik, hogy a korábbi vallást szabályozó pátens félrevezetett négy gyülekezetet: Csernye, Súr, Tés és Öskü nyilatkozatot adott be: „csak az összetartás és egyetértés nyújt szilárd alapot, s nekik nem volt szándékuk az evangéliumi vallást összetartó históriai kapcsokat széttörni, ezért magukat ezen autonóm téren maradt egyházba ismét bekebeleztetni óhajtják.” Az önkormányzati téren megmaradt 18 egyházmegyei gyülekezet őket „örömmel visszaveszi és bekebelezi.”

Mivel az összes ügyek, különösen az iskolavizsgálati jelentések tárgyalására nem szokott elég idő maradni, ezért 1866-ban határozatba adták, hogy ezentúl az egyházmegyei közgyűlés két napig tartson.

Szedenits György halála után Tatay Sámuel bakonytamási lelkész lett az esperes, Szakonyi István egyházmegyei felügyelő után pedig Matkovich Tivadar töltötte be ezt a tisztet. 1870-ben Karsay Sándor püspök egyházlátogatást végzett az egyházmegyében.

1879-ben Purgly Sándor, az új egyházmegyei felügyelő a lelkészözvegyek gyámolítására 150 forint összegű alapítványt tett, amelyhez 1882-ben Ajkay Imre ugyanilyen összeggel járult hozzá, 1877-ben ehhez csatolták a Mozgay testvérek alapítványát is. Az egyházmegyei „Gyámolda” alapszabályát az 1890. évi egyházmegyei jegyzőkönyv függelékében találhatjuk.

Az 1879. évi gyűlés az iskolavizsgálati jegyzőkönyvek alapján kiemeli, hogy „leginkább kimagaslik a pápai felsőbb osztály, mely Gyurátz Ferenc vezetése alatt csakugyan olyan színvonalra emelkedett, hogy bármely magasabb tanintézet jól vezetett növendékeinek is követendő például szolgálhat. Taníttatik itt különösen a magyar irodalommal egybekötött népművelődés történet, mely Gyurátz Ferenc úr által szerkesztetik.”

Az 1883. évi közgyűlés megköszönte a „klosterneuburgi apát és apátság azon páratlan nagylelkűségét, amely felülemelkedve a felekezeti szűkkeblűségen, a súri evang. gyülekezet, s annak iskolája és lelkésze segélyezésére 600 forintra rúgó összeget áldozott.” Az előző évben a bakonytamási gyülekezet mérsékelt áron téglát és cserépzsindelyt rendelt a szentmártoni (pannonhalmi) főapátságtól, a kérvény azonban ezzel a hátirattal érkezett vissza: „A kath. Nevelési alapok nem arra valók, hogy abból más felekezetek tanügye segélyeztessék.”

1893-ban meghalt Tatay Sámuel, helyére az egyházmegye bizalma ritka egyetértéssel (az összes 22 jogérvényes szavazattal) Gyurátz Ferenc pápai lelkészt ültette az esperesi székbe. Gyurátz 1893-ban és 1895-ben egyházlátogatást végzett, amely alkalmakon főleg nőegyletek alakítására s az iskolaügy fontosságára terelte a gyülekezetek figyelmét. Minél több hívét kívánta személyesen megismerni, és a helyszínen akart a valósággal szembesülni. Amikor 1895-ben püspökké választották, az esperesi tisztségbe Szalay Ferenc várpalotai lelkész lépett, utána Hofbauer Pál bakonyszombathelyi, majd Szalay László somlószőlősi lelkész következett. Az egyházmegye lélekszáma az összes gyülekezetben 1917-ben 25 216 fő volt.

A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye gyülekezetei 1917-ben: (A=anyagyülekezet, L=leánygyülekezet, F=fiókgyülekezet). Pápa (A), Berhida (missziói), Nagyacsád (F), Fehérvácsurgó (A), Mezőlak (L), Várpalota (A), Békás (L), Öskü (A), Takácsi (F, anyásítás folyamatban), Lajoskomárom (A), Homokbögöde (A), Enying (missziói), Nagygyimót (L), Veszprém (A), Tapolcafő (L), Ajka (A), Vanyola (A), Csékút (L), Csót (L), Pusztamiske (L), Gecse (A), Devecser (F), Szerecseny (L), Halimba (L), Bakonytamási (A), Zalagalsa (L), Bakonyszentlászló (A), Rigács (L), Zirc (F), Nemeshany (L), Sikátor (A), Ukk (L), Veszprémvarsány (F), Sümeg (F), Magyarszombathely (A), Kerta (A), Ászár (L), Kiskamond (A), Hánta (A), Karakószörcsök (A), Súr (A), Nagy- és Kispirit (F), Bakonycsernye (A), Somlószőlős (A), Tés (A), Somlóvecse (A), Noszlop (L), Nemesszalók (A), Nagyalásony (A) Csögle (L), Nemesvid (A), Marcalgergelyi (A), Dabrony (A), Külsővat (A).

A közigazgatási besorolás alapján nem tartozott az egyházmegyéhez mai gyülekezetei közül: Zánka, Szentantalfa, Nagyvázsony, Mencshely, Balatonfüred, Dörgicse, Csikvánd, Kővágóörs, Kapolcs, Révfülöp, Kemeneshőgyész, Magyargencs, Szergény, Lovászpatona, Malomsok.

Érdekesség: négy megye (Zala, Vas, Győr, Veszprém) közös határpontja Marcaltő községnél volt. Ennek emlékét egy négy gömbön álló oszlop ma is őrzi. Ötödik megyeként – amely egyházmegyénket érinti – Fejér megyét is figyelembe kell vennünk.

Az esperesi tisztet 1913-tól Takács Elek töltötte be, egészen 1948-ig marad pozíciójában. 1915-ben elhunyt Belák István egyházmegyei felügyelő (a haláláról megemlékező jegyzőkönyvi bejegyzés, mint az „egyház világi papjáról” emlékezik meg róla). Utóda Dr. Kluge Endre pápai ügyvéd lett, akit 1921-ben Belák Lajos pápai főszolgabíró követett a poszton. Tisztségét 1925-ben bekövetkezett haláláig viselte, amikor is Mihály Sándort választották meg az egyházmegye felügyelőjének. (1926-tól Purgly Pál nagyesztergári nagybirtokos „tiszteletbeli” felügyelő lett.)

1917-ben az egyházmegyében is megünnepelték a reformáció jubileumi évét A megemlékezésekre azonban erőteljesen rányomták bélyegüket az első világháború nehézségei és borzalmai. A háború idején az egyházmegye több lelkésze is harcolt a frontokon, és életét adta Magyarországért. Nagy gondot okozott a harctéren küzdő tanítók helyettesítése. Osztály-összevonásokkal, helyettes tanítók alkalmazásával, illetve a lelkészeknek az oktatásba történő bevonásával sikerült azonban úrrá lenni a nehézségeken.

1920-ban Kapi Béla püspök látogatást tett az egyházmegyében. A húszas években számos anyagi természetű probléma merült fel az állam és az egyház viszonylatában. (Lelkészek korpótlékának, a kongruának, az államsegélyeknek stb. kérdése). A pénzhiány miatt némelyik gyülekezet, illetve iskola súlyos helyzetbe került, sőt az egyházmegye vezetőiben fölmerült az a gondolat is, hogy néhány iskolát államosítani kellene. Végül azonban, ha súlyos nehézségek árán is, de sikerült biztosítani az iskolák működését.

1917-es adatok szerint az egyházmegyében a hívek lélekszáma 25 216 fő volt, 1928-ban pedig 26 662 evangélikus hívő élt az egyházmegyében. Ugyanebben az esztendőben 11 501 evangélikus élt úrvacsorával, vagyis a hívek 43%-a. (5004 férfi és 6497 nő.) 1929-ben ünnepségekkel emlékeztek meg a speyeri birodalmi gyűlés 400. évfordulójáról.

A világválság kitörését, vagyis az 1929-es évet követően az államsegélyek összegét tovább csökkentette a kormányzat, amely valóságos „vészhelyzetet” idézett elő egyes gyülekezetek körében. Ennek következtében az egyházmegye vezetői komoly takarékossági intézkedéseket voltak kénytelenek életbe léptetni.

1932 novemberében az ajkai nő- és leányegyesület kezdeményezésére egyházmegyei leánykonferenciát tartottak. 1933-ban ünnepelték az egyházmegyében Luther Márton születésének 450. évfordulóját. Komoly tevékenységet fejtett ki az egyházmegyében a belmissziói egyesület is. Az egyházi élet elmélyülését mutatja, hogy 1935-ben 18 gyülekezetben működött gyámintézet, egyházi énekkar 10 helyen, ifjúsági egyesület viszont 38 településen létezett. A nőegyletek száma 43, a diákszövetségek száma pedig kettő volt ebben az esztendőben.

A felekezetek között komolyabb súrlódásra nem került sor a két világháború közötti korszakban, habár Takács Elek esperes általában gyakran panaszkodott a katolikus egyház „túlzott” hatalmi törekvéseire. Némi nehézséget okozott azonban bizonyos szekták térhódítása főként Bakonycsernyén és Öskün. A református és az evangélikus felekezet kapcsolata kifejezetten harmonikus volt, habár az egyházmegye vezetői rendszeresen sürgették a „viszony további javítását”.

1939-es adatok szerint az egyházmegye híveinek a lélekszáma már 25 448 fő volt. A második világháború kitörése után ismét gondoskodni kellett a bevonult tanítók helyettesítéséről. Több iskolát katona-és leventeoktatás céljára foglaltak le. A lelkészek jelentéseikben ugyanakkor arról számolnak be, hogy a háború idején a valláserkölcsi élet elmélyülésének jeleit lehet tapasztalni. Igen sok evangélikus lelkész, tanító, tanár és hívő áldozta életét a hazáért a háborúban. Közvetlenül a háború után a megrongálódott lelkészlakások, iskolák és más egyházi intézmények újjáépítése az evangélikusság jelentős energiáit emésztette fel.

A kommunista hatalomátvétel súlyos nehézségek elé állította az evangélikus egyházat is, elvesztette földjeit, ingatlanait, iskoláit és más intézményeit. Személycsere is bekövetkezett az egyházmegye élén: 1948-ban Hering Jánost választották esperessé Takács Elek helyett. Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő megőrizte pozícióját. És míg korábban a magyarság és a keresztyénség sorskérdései álltak a megyei közgyűlések résztvevői figyelmének középpontjában, 1948-tól kezdve a „béke megőrzése” és a „szocializmus építése” lesz az evangélikusok előtt álló „legfontosabb feladat”.

1950-es adatok szerint az egyházmegyének 27 anyagyülekezete, 26 leánygyülekezete, 21 fiókegyháza, 72 nagyobb és 95 kisebb szórványa van. A hívek lélekszáma 25 798 fő. (174-gyel több, mint az 1939-es lélekszám.) 1950-ben az egyházmegyében 7838 alkalommal hirdettek igét, ami igen jelentős számnak nevezhető. A kommunista rendszer körülményei között is összesen 2646 gyermek jelentkezett hitoktatásra (közülük 2597 az általános iskolákban, 48 fő pedig a gimnáziumokban.) Igaz, a hitoktatás megkezdésére az engedélyt csak október végén adták meg az illetékes megyei tanácsok ügyosztályai, mindamellett a hitoktatás, ha késve is, de elkezdődhetett. Gondot jelentett viszont, hogy több gyülekezetben nem állt rendelkezésre megfelelő tankönyv, nem volt elegendő Biblia és énekeskönyv sem. A hitoktatást 30 lelkész és 4 diakonissza végezte.

Az 1951–1989 közötti időben az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal) „bábáskodott” egyházunk felett. Ebben az időben egyházmegyénk vezetői – kik lojálisan, kik karakteresen – igyekeztek vezetni egyházmegyénket, és Isten segítségével sikerült azt „átmenteni”. Különös időszak volt, amikor 1952–2000 között egyházmegyénk az Északi Egyházkerülethez tartozott, amíg 2000-ben a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet újra fel nem állították.

Az egyházmegye egyházközségei 2011-ben: Ajka, Bakonyszentlászló, Bakonytamási, Balatonfüred–Dörgicse, Csikvánd, Csögle, Gecse, Homokbögöde, Kemeneshőgyész–Magyargencs, Kerta–Veszprémgalsa, Kővágóörs–Révfülöp–Kapolcs, Lovászpatona, Malomsok, Marcalgergelyi–Szergény, Mencshely–Nagyvázsony–Szentantalfa−Zánka, Mezőlak−Mihályháza−Nagyacsád, Nagyalásony–Dabrony–Nemesszalók, Öskü, Pápa, Sikátor, Somlószőlős, Takácsi, Tés, Vanyola, Várpalota, Veszprém. Összesen 13 014 nyilvántartott lélek (2002-ben) és 19 250 magát evangélikusnak valló személy a 2001. évi KSH (népszámlálási) adatok szerint.