„Ennek kedig az vallásnak őrizésére és Isten után való oltalmazására s az egész anyaszentegyháznak itt az ti Uraságtok tartományában való igazgatására választotta Superintendensül amaz tudós és istenfélő Zegedi Matthe praedicatort, ki megemlékezvén tisztiről, gondot is viselt, edgyességben és nagy békességben tartotta az ő tiszti alatt való anyaszentegyházakat. S minekutána ebbeli szorgalmatosságában tisztességes vénséget ért, sok vigyázási és fáradozási után ebből az siralomnak völgyébűl (a margón: Anno 1585) az örök anyaszentegyháznak társaságára vitetött.”

A választás időpontjáról és körülményeiről ezt olvassuk: „Itt az mi hazánkban is, hogy az Evangéliom hirdetésének és terjedésének az ördög eszközi által akadékja ne lenne, akkorbeli körösztyén tanítók gondolták, hogy egy bizonyos megíratott vallást követnének, mely szerént az ő tanétásukban foglalatoskodhatnának. S mivelhogy az Augustana Confessio Istennek az Evangeliom hirdetésére bizonyos választatott szömélytől az Szentírásnak folyása szerént írattatott volt és sok főfő népektől s istenfélő Herczegektől jovallattatott: űk sem választottanak (a margón: Anno 1576) más Confessiot, hanem azt bevévén, az szerént tanétottanak egyebeket is és abban való állhatatos megmaradásukról mind Isten előtt s mind az ű anyaszentegyháza előtt tudományt töttenek.”

Így történt, hogy 1576-ban „az ti Uraságtok tartományában” – „Augustana Confessio” alapján választották meg a gyülekezetek Szegedi Máté prédikátort püspökké. Ezek a tények.

A közvetlen körülményekről, előzményekről és háttérről pedig kissé bővebben is vannak adataink: „A dunántúli részen legkorábban Sopron vett tudomást a reformáczióról. Itt már 1522 óta nem csak a családokban, hanem nyilvános helyeken is olvasták Luther iratait. A mohácsi vész után pedig szélesebb és állandó alapot az evangélikus egyháznak Nádasdy Tamás vetett, akinek Sopron, Vas, Zala, Somogy, Veszprém és Győr megyében voltak nagyobb kiterjedésű birtokai. 1534-ben vette át a dunántúli uradalmakat mint neje hozományát. Ez évben jő hozzá Újszigetre Erdősi Silvester, a következő évben pedig Dévai van az udvarában Sárvárott.

Az 1534. évvel kezdődik tehát Dunántúl reformálásának rendszeresebb munkája. Sárvár és Csepreg voltak a központok, Nádasdyn kívül különösen az enyingi Török, Batthyány, Dersfy, Ostffy, Széchy, Bánfy és Zrinyi családok, továbbá a városok közül Sopron, Kőszeg, Pápa, Győr és Komárom védték és támogatták az első lelkészek és tanítók reformátori munkásságát.

Gyülekezeteink mintegy az első pünkösdnek varázshatalma alatt szaporodtak napról-napra. Az egyházkerületi szervezkedés azonban hosszabb időt vett igénybe.”

Ez volt tehát röviden az a mintegy bő fél évszázad (1522–1576) amelyben a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület megszületett. Ez a könyv ennek a ténynek akar emléket állítani, de nemcsak a kerület születésére, hanem további történetére is emlékezünk. Nem egyszerűen azért, mert a másik két kerület már összeállította történetét, bár ez is ösztönzőleg hatott, de saját kerületünk megbecsülése is indított, „mert a nyugati kerület – 112 gyülekezettel – a legnagyobb, történetére nézve a legősibb. Gyökereinkhez tartozik a Római Birodalom Pannóniájának kereszténysége is. A 16. században itt indult a reformáció, hiszen a 16. században mintegy 40-50 dunántúli gyülekezetről tudunk, amikor másutt még nem, vagy alig voltak gyülekezetek. Története is minden bizonnyal a legizgalmasabb, hiszen ezt a kerületet halálra ítélték az ötvenes években, de feltámadt a legújabb időben.”

Ha azonban a történetét szeretnénk megírni, akkor azt nem a születésétől kell kezdeni. Minden születésnek előtörténete is van. Erre utalt az előbbi mondat, amiben a kerületek közül a dunántúlit a „legősibb” jelzővel illettük. Ha tehát a dunántúli kerület születésére és történetére emlékezünk, akkor ezt lehetetlen megtenni az előzményekre, a gyökerekre való emlékezés nélkül. Tekintsük át röviden először mindazt, ami a dunántúli keresztyénség és reformáció ügyében a kerület születése előtt történt. Ez is hosszú és izgalmas történet.