Új egyházkerület

Ahogyan zsinat kellett a „születéshez”, évszázadokon át a fennmaradáshoz, még a megszüntetéshez is, ugyanúgy zsinatra volt szükség az újra létrehozáshoz is. Ez a kerület az 1952-ben megszüntetett dunántúli kerület eszmei folytatójának tekinti magát. Sőt a hosszú, bonyolult vitákban a létrejött kerületre sokan mint az egyház megújulásának jelére gondoltak.

2000-ben zsinatunk új törvényeket alkotott:
1.§. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának az egyházi törvényeink egységes szerkezetben történő megjelentetésével kapcsolatos feladatokról szóló 1/2000. (V. 26.) számú határozatban felállított munkacsoport által elkészített formában egységes szerkezetben elfogadja a Magyarországi Evangélikus Egyház törvényeinek hatályos szövegét, melyet e törvény melléklete tartalmaz.
2.§ Az egységes szerkezetben megjelentetett számozása az eredeti marad.
3.§ E törvény 2001. január 1. napján lép életbe.
Budapest, 2000. november 18.

A 2000 évi IV. tv. melléklete:

A Magyarországi Evangélikus Egyház egyházkerületei 2000. október 16. napjától:

Északi Egyházkerület, amelyhez a Borsod-Hevesi, a Budai, az Észak-Pest megyei, a Dél- Pest megyei, a Hajdú-Szabolcsi és a Nógrádi egyházmegye tartozik.

Déli Egyházkerület, amelyhez a Bács-Kiskun, a Kelet-Békési, a Nyugat-Békési, a Pesti és a Tolna-Baranyai egyházmegye tartozik.

Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, amelyhez a Fejér-Komáromi, a Győr-Soproni, a Somogy-Zalai, a Vasi és a Veszprémi egyházmegye tartozik.

A zsinat az egyház megújulásának egyik fontos eszközeként éppen az egyházigazgatás területi és szerkezeti átalakítását tartotta

Ez nem ment vita, sőt vélemények ütközése nélkül. Erről tanúskodik a zsinat 1997. február 22-i 4 ülésszakának 83 oldalas jegyzőkönyve Bizonyára sok más forrásból is lehetne idézni. S még valószínűbb, hogy a vita nemcsak a zsinaton folyt, hanem egész egyházunkban. Most mégis elégedjünk meg ezzel – mint talán a leghitelesebb – dokumentummal.

A strukturális bizottság elnöke indította a vitát. „Területi kérdéssel zsinatunk már többször foglalkozott. Sőt mondhatjuk azt, hogy bizonyos elképzelések és utak, amelyek korábbi határozataink voltak, pont a területi kérdések miatt változtak meg. Hisz a zsinat egy korábbi szakaszában egy négyszintű egyházszervezeti modellben állapodtunk meg egymással. Ezen haladtunk végig egészen addig, amíg területi kérdések nem kerültek elő. A területi kérdésnek a patt helyzete, hogy tudniillik két vagy három kerület legyen, ennek a vitájában akadt meg, és került át egy új helyzetbe ez a kérdés, és azóta tárgyaltunk a háromszintes egyházszervezetről.” Magyarázatul talán annyit kell mondanunk, hogy a „négyszintű” egyházi szervezet: a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és országos vezetés. De a „szintek” meghatározása attól függött: hány egyházkerület legyen egyházunkban? Ebben a kérdésben voltak eltérők, sőt egymással ütközők a vélemények.

Sok vita után 2006-tól így épültek fel a sokat vitatott és említett egyházkormányzati szintek:

A gyülekezetben az elnökséget a lelkész és felügyelő tölti be. A presbitériumnak előkészítő és javaslatot tevő szerepe van (3000 lelken felüli gyülekezetekben képviselő-testület is van), a döntő egyházkormányzati szerv itt az egyházközségi közgyűlés.

Az egyházmegyei elnökség tagjai az esperes és az egyházmegyei felügyelő. Előkészítő és javaslatot tevő szerepe van az egyházmegyei presbitériumnak, a döntő szó itt is az egyházmegyei közgyűlésé.

Az egyházkerületben megszűnt a presbitérium szolgálata, az elnökség tagjai a püspök és az egyházkerületi felügyelő. Ezen a szinten is a döntés az egyházkerületi közgyűlés tiszte.

Országos egyházi szinten 2 főből áll szintén az elnökség: az elnök-püspök és az országos felügyelő a tagjai. Az országos presbitérium itt is előkészíti a terveket és javaslatokat. Az országos közgyűlés szerepét a zsinat vette át.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem annyira egyháztörténeti, mint egyházigazgatási kérdés, de talán érdemes ezeket is rögzíteni a későbbi egyháztörténet részére.

Ennél is élesebb volt a vita (még 1997-ben) az egyházkerületek számát illetően. Itt voltaképpen arról volt szó, hogy egyházunk maradjon a régi, állam által meghatározott formájában, vagy kezdődjék új a kerületi rendezés ügyében is.

Voltak, akik az egy kerületet is elképzelhetőnek tartották. „Ne növeljük a püspökök számát.” Sőt: „a csökkenést én elképzelhetőnek tartanám (…) az evangélikus egyház jövője nem elsősorban azon múlik, hogy hány püspök van. Hanem elsősorban azon, hogy mi történik a gyülekezetekben” Dr. Andorka Rudolf, a zsinat világi elnöke hivatkozott felszólalásában a társadalmi elvárásokra is: „Hiába van az, hogy mi rengeteg sok kitűnő törvényt hoztunk gyülekezetről, iskoláról, diakóniai munkáról. Nem ezt fogják észrevenni azok, akik nem nagyon barátságosak velünk szemben, hanem azt, hogy hat évi kemény munkával egy harmadik püspököt kreáltunk.”

Előkerült ennek ellenkezője: még a négykerületes elképzelés is. „Én javasoltam a négykerületes megoldást” – mondotta egy zsinati tag, Magyar László lelkész, amikor megvádolták azzal, hogy „Trianon előtti állapotot” akar visszahozni. De így folytatta: „ha egy püspökséget csinálnánk, az egy minőségi leépülés lenne (…) egy nyilvános beismerése annak, hogy egyházunk feladta missziói lendületét. Ha három püspökséget csinálunk, az kifejezése annak is, hogy az evangélikus egyház missziói lendületét tovább akarja vinni, és érzi felelősségét.”

A döntő vitakérdés tehát az volt: maradjon-e a két kerület, vagy új kerület felállításával egyházunk három kerületből álljon. Volt, aki a strukturális bizottság háromkerületes javaslatát „kényszerítésnek” nevezte, sőt kimondta: „túlzásnak, pénzpocsékolásnak tartanám a három kerületes modell bevezetését.”

Dr. Harmati Béla, a déli kerület püspöke a fennálló modell mellett állt ki. „Valakik valamiért valahol összekapcsolták a három szintet a három kerülettel, ami nem teljesen magától értetődő és tiszta”. Hivatkozott külföldi példákra, ahol sokkal nagyobb kerületei vannak a püspököknek, és a területi kérdésben a zsinati anyag előkészítetlenségére. „Összefoglalva: nem javaslom a három kerületet, nem javaslom a zsinat számára a mamut országos közgyűlést, hanem e helyett javaslom a kisebb országos közgyűlést, a megfelelő lerövidítését ezeknek a dolgoknak és több bizalmat ezekben a testületekben és a zsinatban is.”

D. Szebik Imre, az északi kerület püspöke is azzal kezdte: „itt árukapcsolás folyik, találkoztak a három püspökséget vallók azokkal, akik a három szintet kívánták bevezetni (…) ha egyházunk zsinata úgy képzeli el a jövőt, hogy egy püspökség felé kíván tendálni, akkor a három szint vállalható. Amennyiben azonban a három püspökség felé kíván menni, (...) akkor ez így együtt organizatórikus (szervezeti) felépítettségben egyszerűen lehetetlen (…) Én el tudom fogadni, ha a zsinat azt mondja, hogy legyen három püspökség. De csak úgy tudom elképzelni, hogy ha ennek a három püspökségnek korrekt kiépítettsége működik.” S hozzátette: „a három püspökségben világos, hogy egynek kell Budapesten lenni, kettőnek pedig vidéken.”

Hosszas, olykor szenvedélyes és személyeskedő vita és sokak hozzászólása után a zsinat 2000-es bevezetéssel negyven igen és tizenkilenc nem (összesen ötvenkilenc) szavazattal megszavazta a négyszintes és háromkerületes egyházszervezeti modellt. Ezzel a lépéssel egyházunk kimozdult a régi rákényszerített keretekből, és lehetőséget kapott, hogy új útra induljon.

Vagyis újraszületett, újra térképre került a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, csak a Dunántúlon fekvő Tolna-Baranyai Egyházmegye került át innen, illetve maradt a Déli Egyházkerületnél. A kerület központja, pontosabban püspöki székhelye Győrbe került (szóba jött Sopron is). Igaz, hogy sok kicsiny gyülekezete van a kerületnek, de számra a legtöbb (112), ezért a lelkészek száma is nagyobb a többi kerületben szolgálónál. Amint látni fogjuk, intézményekben is „gazdag”.

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület „újjászületéséről” 1997. február 23-án hozott döntést a zsinat. Az alakulás feladatai természetesen ezután következtek. Elsősorban ki kellett írni a választásokat, és azok határidejét megjelölni. Fel kellett kérni a jelölteket az alább idézett bemutatkozások megírására, azokat közzé kellett tenni. Az egyházkerületnek két püspökjelölje volt: Ittzés János kőszegi és Smidéliusz Zoltán gyékényesi és nemespátrói lelkész. 2000. május 10-én volt a szavazatbontás. A kerület gyülekezetei nagy többséggel Ittzés János kőszegi lelkészre adták szavazataikat.

Ittzés Jánosnak Győrbe kellett költöznie. Győri lelkészi beiktatása augusztus 20-án történt meg az Öregtemplomban. A kerület püspökét: Ittzés Jánost és felügyelőjét: dr. Weltler János veszprémi gyógyszerészt (a másik jelölt dr. Schmidt János győri villamosmérnök volt) 2000. szeptember 23-án iktatták hivatalukba a győri Öregtemplomban nagy gyülekezet közösségében. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület alakuló közgyűlése pedig 2000. október 7-én zajlott le. Ezen választották meg a kerület következő tisztségviselőit:

Püspökhelyettes: Smidéliusz Zoltán gyékényesi és nemespátrói lelkész
Kerületi másodfelügyelő: Sztruhár András bokodi nem lelkészi egyházi munkás, a zsinat ügyrendi bizottságának elnöke
Püspöki titkár: Menyes Gyula lelkész
Hivatalvezető: Dombi Éva
Missziói lelkész: Baranyay Csaba siófoki lelkész
Amikor ő Pécsre távozott, utódja: Verasztó János répcelaki lelkész
A Gusztáv Adolf (régebben Gyülekezeti) Segély előadója: Béres László beledi lelkész
Kerületi ügyész: dr. Hidas János, majd dr. Tölli Zoltán (2004-től)

Vezetőinkről a jelenben más formában olvashatunk, mint eddig. Mivel bemutatkozásukat és programjaikat maguk fogalmazták meg, ezért a bemutatkozásukat és programnyilatkozataikat közöljük.

Ittzés János püspök bemutatkozása: 1944. június 18-án születtem Ittzés Mihály győri püspöki másodlelkész és Balikó Erzsébet ötödik gyermekeként – a győri bombázások miatt Csornán. A csornai gyülekezet templomában keresztelt meg anyai nagyapám, Balikó Lajos, akkori protestáns tábori főesperes. Édesapánk 1950-ben egy influenza szövődményeként kialakult heveny lefolyású gennyes agyhártyagyulladásban 45 éves korában meghalt. Róla személyesen (akkori életkoromból adódóan) csak emlékfoszlányokat őrzök. A bennem élő apaképet elsősorban nem a családtagok beszámolói, hanem édesapám volt tanítványainak emlékezései formálták. Családunk életkörülményeit édesapánk elvesztése mellett az ötvenes évek viszonyai határozták meg.

A győri Öregtemplomban konfirmáltam 1957-ben. Életem későbbi fontos stációin mind a mai napig meghatározó jelentőségűnek, vigasztalást és bátorítást adónak bizonyult konfirmációi igém a „körülmények” hatalmánál erősebb, az övéit megtartó Úrról: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Általános és középiskolai tanulmányaimat Győrött végeztem. 1962-ben érettségiztem kitűnő eredménnyel. Középiskolás éveim alatt – a kiváltó hatásra nem emlékszem már – intenzív, de nem tartós, romantikus érdeklődésem támadt a külmissziói szolgálat iránt. Ezután a lelkészi és az orvosi hivatás került érdeklődésem középpontjába. Felvételiztem is a pécsi orvosi egyetemen, de meg sem várva a felvétellel kapcsolatos értesítést, jelentkeztem egyházunk Teológiai Akadémiájára. (Egyébként a pécsi egyetemre „helyhiány miatt” nem is vettek fel. Ez számomra egyértelmű igazolása volt teológiai jelentkezésemnek.)

Különleges és ismereteim szerint a hazai lelkészképzés történetében páratlan helyzetben végeztem teológiai tanulmányaimat. A helyzet páratlanságát az jelentette, hogy évfolyamomon én voltam az egyetlen hallgató. A sok tekintetben a lelkészképzés legnehezebb időszakát jelentő hatvanas években, 1962-től 1967-ig, voltam a Teológiai Akadémia hallgatója.

Gondolkodásomat, magatartásomat jelentősen befolyásolta az akkori egyházi, egyházpolitikai helyzet, amelynek meghatározó tényezője volt az 1956-os forradalom után konszolidálódó pártállami diktatúra árnyékában kiteljesedő, a diakóniai teológia ideológiai alapján álló diktatórikus egyházkormányzás. Belső ellenkezésem ezzel az erővel szemben akkor elsősorban morális alapokon formálódott.

Teológiai tanulmányaimat 1967-ben jeles rendű szigorlattal fejeztem be. Mivel lelkiismereti okokból nem tudtam személyes hűségesküt tenni az akkori egyházvezetésnek, ezért nem avattak lelkésszé. Ez az életemre jelentős hatást gyakorló döntés minden tekintetben jogtalan és embertelen volt. Azóta is fokozottan kritikus vagyok az egyházunk életében sajnos mind a mai napig meglévő törvénytelenségekkel szemben. Az ezután következő három évben, mivel más helyen nem tudtam elhelyezkedni, egy budapesti építőipari gyárban segédmunkásként dolgoztam, ill. közben kétéves sorkatonai szolgálatot is letöltöttem egy ún. polgárvédelmi, gyakorlatilag munkaszolgálatos alakulatnál. Végül 1970. szeptember 20-án avatott lelkésszé Ottlyk Ernő püspök a győr-nádorvárosi templomban, ahol édesapám a halála előtti két évben gyülekezeti lelkészként szolgált. Lelkészavatási igém Zsid 4,12–13 volt: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál…” – Isten ezt az igét is felhasználta életemben, és a lelkészi munkámnak mindig is súlypontját jelentő igehirdetői szolgálatom egyik alapjává tette.

1970. szeptember 16-án kötöttem házasságot Balázsi Anna Réka frissen diplomázott középiskolai tanárral, aki lelkészfeleségként hosszú ideig nem dolgozhatott hivatásában. Két fiunk van. (...)

1970 szeptemberétől 1971 novemberéig id. Szabó Lajos lelkészsége, illetve esperessége idején gyülekezeti és vasi egyházmegyei segédlelkész voltam Kőszegen. Ezután a Takácsi–Gecsei Társgyülekezet szervező lelkésze lettem. Ezt a gyülekezetet a lelkészhiány miatt kellett a két korábban önálló gyülekezetből megalakítani. A nagy kiterjedésű társgyülekezetben töltött közel tíz esztendő alatt mi is megismerhettük az akkori falusi lelkészéletet és a kis falusi gyülekezetek gondjait. Majd – elődöm, volt principálisom nyugdíjba menetelekor – a kőszegi gyülekezet hívott vissza lelkészéül 1981 elején. Így lettem anyai nagyapám, Balikó Lajos (1910-től 1923-ig kőszegi lelkész) ötödik utóda a kőszegi lelkészi szolgálatban. Nyilván az ő egykori szolgálatának is nagy része volt abban, hogy gyülekezetünkben olyan nagy szeretettel fogadtak és vesznek körül azóta is bennünket.

Az Ordass Lajos Baráti Kör alapító tagja vagyok. Tagja vagyok a baráti kör lapja, a Keresztyén Igazság szerkesztőbizottságának is.

Bár gyülekezeti lelkészi munkámban nyugodtan tölthettem a közel három évtizedet, közegyházi helyzetünk mindig is aggodalommal és nyugtalansággal töltött el. A teológiai hallgató koromtól formálódó, ellenzékinek mondott gondolkodásom az évek során a morális szempontok mellett egyre inkább teológiai megalapozást is kapott. Ebben sokat tanultam azoktól a testvérektől, talán mondhatom őket harcostársaknak is, akik nagyon világosan látták és kimondták, hogy egyházunkban a korábbi időszak teológiai örökségének kritikai feldolgozása még nem történt meg, és még mindig nem vontuk le a társadalmi rendszerváltozásban Istentől kapott lehetőség következtetéseit. A radikális megújulást célul kitűző szándékok újra és újra hajótörést szenvedtek az egyházunk megújulásától félő és az azt ellenző erők és személyek miatt. Ez az oka annak is, hogy a felemás helyzetben nem tudtam közegyházi szolgálatot vállalni, leszámítva a lemondással végződött, rövid ideig tartó zsinati póttagságomat és az egyházmegyei presbiteri tisztséget, amelyet 1999 eleje óta viselek. Ez volt az oka annak is, hogy az Északi Egyházkerületben 1989-ben megrendezett püspökválasztás előtt kapott néhány javaslat ellenére akkor nem vállaltam a jelöltséget.

Egyházunk zsinata hosszas viták után, jelentős erők ellenkezése ellenére, mégiscsak megalkotta a háromkerületes struktúrát. Ez – jó esetben – keretet biztosíthat annak a létfontosságú megújulási folyamatnak, amelynek halogatása vagy elmaradása minden bizonnyal végzetes hatású lenne egyházunkra nézve. Az a tény, hogy az újonnan felállítandó Nyugati/Dunántúli Egyházkerületben esedékes püspökválasztás kapcsán – ahogy erről értesültem – nem kevesen gondoltak rám is, most már kikerülhetetlenül azt a lelkiismereti terhet rótta rám, hogy nem térhetek ki a jelöltség elől. Jelöltségem Istentől elém adott feladatot jelent a számomra, és mutatja azt is, hogy a jelöléseket adó lelkésztestvérek és testületek bizonyos várakozással fordultak felém bizalmukkal. Ezt a bizalmat köszönöm.

Ezek után röviden sorra veszem azokat a súlypontokat, amelyeket – személytől függetlenül – a megválasztandó püspök szolgálatában nagyon fontosnak látok:

1.) Meg kell szabadulni az elmúlt évtizedek alatt kialakult püspökképtől, és az Istentől neki adott ajándékok mértéke szerint törekednie kell, hogy a rábízottaknak testvére és pásztora legyen.
2.) Különösen is figyelni kell arra, hogy egyházunk hitvallásos reformátori teológiai öröksége visszakapja az őt megillető helyet a lelkészek gondolkodásában, szolgálatában, gyülekezeteink hitéletében. Szükséges e cél érdekében új tanulmányi programot indítani. Mihamarabb meg kell kezdeni az elmúlt évtizedek örökségének, a diakóniai teológiának kritikai értékelését. Ennek eredményét egyházunkban közkinccsé is kell tenni.
3.) A püspöknek jó példával kell elöl járnia egyházunk törvényeinek tiszteletében. Egyházunk törvényes jogrendjét elsősorban magára nézve tartsa kötelezőnek, magát fölé ne helyezze, és minden körülmények között jogkövető magatartással vezesse egyházkerületét.
4.) Minden tekintetben – és itt elsősorban egyházunk pénzügyeire gondolok – törekednie kell az „átláthatóságra”. A püspök hivatali tekintélyétől és személyétől érzelmileg is leválasztva, illetékes testületek hatáskörébe kell utalni a közpénzek kezelését, a gyülekezetek mindenfajta segélyezésének ügyét.
5.) Lelkészeink igeszolgálatának megerősítése sürgős feladat. Nem menthető állapot az, ha a sokféle munkával leterhelt lelkészek éppen az igeszolgálatot hanyagolják el és végzik igénytelenül. Itt gyülekezeteink létéről, a ránk bízottak üdvösségéről van szó!
6.) A sokszor magányosan küszködő lelkészeket mihamarabb és minél hatékonyabban segíteni kell szolgálatukban. Szükség lenne többek között jól használható és lehetőleg olcsó hitoktatási anyagokra. Fel kellene újítani a belmissziói munkaprogram készítésnek korábban oly sok áldást jelentő szolgálatát.
7.) Újra végig kellene gondolni a lelkészi fizetések központosításának ügyét, a gyülekezetek életének egyéb anyagi vonatkozásaival (egyházfenntartás, áldozatkészség stb.) együtt.
8.) Biztatni és támogatni kellene az egymáshoz közel lévő gyülekezeteket olyan munkatárs alkalmazásában, aki pl. az építkezési, renoválási stb. feladatokban az illetékes presbitériumok, egyházközségi elnökségek fennhatósága alatt ellátja e munkák szervezési, irányítási feladatait, levéve ezzel nem kevés terhet a lelkésztestvérek válláról, hogy ők a szolgálat legfontosabb feladataira összpontosíthassanak.
9.) Megoldást kellene találni arra, hogy fiatal lelkésztestvéreink valóban segédlelkészként kezdhessék szolgálatukat. Hosszabb távon a még mindig meglévő lelkészhiány ellenére sem jó az, hogy azonnal „mély vízbe”, önálló gyülekezeti munkakörbe kerülnek a teológiai tanulmányukat éppen befejezett testvéreink.
10.) Megköszönve és felhasználva a soproni Líceum tiszteletre méltó kezdeményezését, a Nyugati/Dunántúli Egyházkerület néplapjává kellene tenni a (Dunántúli) Harangszót.

Egyéb területeket és problémákat (oktatási intézményeink, ökumenikus és nemzetközi egyházi kapcsolatok, hazai közéletünk kérdései, társadalmunk életének problémái, a kormányzati tényezőkhöz való viszony stb.) most külön nem említek. Elsősorban azért, mert nem szeretném terhelni az elgondolásaimmal ismerkedni akaró testvéreket. Másrészt azért, mert úgy vélem, hogy eltérések, ha lesznek a jelöltek programjai között, azok éppen a fenti pontokban felsorolt témákban mutatkoznak meg. Így ezek összevetése adhat a Hittestvéreknek támpontot döntésükhöz, amikor az egyházközségi közgyűléseken a püspök személyére szavazatukat adják.

Egyházunk életére Urunk áldását kérve szeretettel köszönti Testvéreit:

Ittzés János, Kőszeg, 1999. december 27.

Dr. Weltler János egyházkerületi felügyelő bemutatkozása: 1941. május 2-án születtem Rajkán, ahol édesapám evangélikus lelkészként szolgált. Édesanyám háztartásbeliként dolgozott. Három testvérem közül öcsém lelkész, egyik húgom orvos, a másik gyógyszerész.

Tanulmányaimat Sopronban folytattam és a Széchenyi I. Gimnáziumban érettségiztem 1959-ben. Még ebben az évben felvételt nyertem a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára, ahol 1964-ben szereztem diplomát, 1969-ben pedig gyógyszerészdoktori címet.

1964-ben megnősültem, feleségem Dobos Mária szintén gyógyszerész. Három gyermekünk és hat unokánk van.

1971-ig Sopronban, 1979-ig Békéscsabán dolgoztam gyógyszerészként, különböző munkakörökben. Ekkor pályázat útján elnyertem a Veszprém Megyei Tanács Gyógyszertári Központja főgyógyszerészi állását.

A rendszerváltás után előbb a Gyógyszertári Központ igazgatója, majd az abból alakult részvénytársaság vezetője lettem. A privatizáció után, 1996 novemberétől az ország egyik legnagyobb gyógyszer-nagykereskedelmi cégénél dolgozom, az Észak- és Nyugat-Dunántúl ellátásáért felelős veszprémi kereskedő- és raktárház vezetőjeként.

Pártnak, tömegszervezetnek soha nem voltam tagja. Szakmai, tudományos és érdek- képviseleti szervezetek – Gyógyszerészeti Társaság, Gyógyszerész Kamara – munkájában tevékenykedtem.

A gyülekezeti munkába már gyermekkoromban bekapcsolódtam. A 40-es évek végén a kántortanítók félreállítását követően alig 8 évesen kezdtem el a kántori szolgálatot Rajkán, amit Ágfalván folytattam 1959-ig. Az egyetemi éveim alatt nagybátyám, D. Weltler Jenő és Trajtler Gábor tanítottak orgonálni, akiket gyakran helyettesítettem a Deák téri templomban. 1963-tól ismét Ágfalván kántorizáltam.

Békéscsabán elköltözésünkig presbiter voltam, Veszprémben pedig 15 éve vagyok a gyülekezet felügyelője, és több éve végzem a kántori szolgálatot is. Ez idő alatt – egy cikluson keresztül – zsinati tagként tevékenykedtem, és részt vettem a gazdasági bizottság munkájában. Jelenleg zsinati póttag vagyok.

Minden egyházi, gyülekezeti tisztséget elvállalok, amire felkérnek vagy amire megválasztanak. Így vagyok az egyházkerületi felügyelő-jelöltséggel is. A megtisztelő jelölést azért sem utasítottam vissza, mivel úgy érzem, segítségére tudok lenni az új püspöknek az újonnan szervezett egyházkerületben jelentkező feladatok megoldásában, és minden olyan kérdésben, amelyeket egyházunk törvényei az egyházkerületi felügyelő feladatává tesznek.
Szeretnék segíteni abban, hogy a lelkészek idejük és energiájuk nagy részét a valóban lelkészi feladatok ellátására fordíthassák. Ha a helyi – gyülekezeten belüli – adottságok nem megfelelőek, legyen lehetőségük megyei vagy kerületi szakértők igénybevételére.

Segíti a lelkészek munkáját az is, ha a munkavégzésük feltételeit javítjuk. Ebbe pedig beletartozik többek között a lelkészi hivatal felszereltségén kívül a lelkészlakás állapota, a megfelelő fizetés, a rendszeres továbbképzési lehetőség is.
A kántori szolgálattal kapcsolatban kettős feladatot látok. Egyrészt az orgonajáték és az énekvezetés terén tartom szükségesnek a továbbképzést, másrészt fiatalok, pedagógusok bevonásával biztosítani kellene, hogy gyülekezetenként legalább két olyan egyháztaggal rendelkezzünk, akik el tudják végezni ezt a szolgálatot.

Kiemelt jelentőséget tulajdonítok a gyülekezetépítő munkának, ezen belül is az óvodás- és iskoláskorúak nevelésének. Úgy érzem, a családok itt szorulnak leginkább a gyülekezetek támogatására.

Fontosnak tartom az egyház pénzügyeinek tisztaságát és átláthatóságát, a törvény adta lehetőségek maximális kihasználását alapítványok, pályázatok, befektetési lehetőségek stb. terén.

Hiszem és vallom, hogy Isten mindenkit, még engem is alkalmassá tud tenni a szolgálatra. Tud erőt adni a munkához, és bölcsességet a helyes döntések meghozatalához.
Bízom abban, hogy az új egyházkerület – a megválasztásra kerülő tisztségviselők személyétől függetlenül – jól fogja szolgálni Isten ügyét és a gyülekezeteket, igazolni fogja a zsinat döntésének időszerűségét és helyességét.
Veszprém, 2000. február 22. dr. Weltler János

A 2006-os esztendő az egyházkerületben is az új választások éve volt. Törvényeink szerint püspökválasztásra nem került sor, mert a püspököt a nyugdíjkorhatárig választják meg a gyülekezetek. Ezért a kerület püspöke továbbra is Ittzés János maradt. Változás történt abban a vonatkozásban, hogy a 2006. október 24–25-i zsinat őt választotta meg elnök-püspöknek.

Weltler János felügyelő betegség miatt nem vállalta tovább a kerületi felügyelői tisztet. A kerületi felügyelői tisztre hárman vállalták a jelöltséget, végül ketten maradtak: Szabó György és Vincze Csaba, akik régóta több egyházi tisztséget is betöltöttek már. A második forduló eredményeként a kerületi felügyelő Szabó György lett.

Szabó György egyházkerületi felügyelő bemutatkozása:

Győrött születtem 1951-ben evangélikus szülők gyermekeként. Középiskolába a Révai Miklós Gimnáziumba jártam. Ezt követően építész-üzemmérnöki, majd épületfelújítási szakmérnöki diplomát szereztem. Műszaki ellenőrként, majd a műemléki belváros rehabilitációjának szervezésén, később pedig a lakásiroda vezetőjeként dolgoztam. 1995-től magánvállalkozásban építési piacelemzést és építési információközvetítést végzek.

Családi életem rendezett, négy gyermekünk van, két felnőtt és két iskoláskorú. 1990-ben Győrújbaráton egyházközségi, majd 1995-ben, 2000-ben és 2006-ban egyházmegyei felügyelővé választottak. Részt vettem a győri Péterfy Sándor evangélikus iskola vissza-igénylését követő feladatokban. Szakmai munkásságomnak egyik szép emléke a kerületi székház építése, aminek előkészítésében és lebonyolításában térítésmentesen vállaltam a közreműködést. A megépítést követően kaptam megbízást az épület gondnoki feladatainak ellátására. Az egyházmegyén belül több egyházi épület felújításánál tudtam tanácsadással segítséget nyújtani. (...)

A kerületi felügyelői jelöltség nagy megtiszteltetés számomra. Fő feladatomnak azt tartom, hogy a püspök munkáját segítsem. Szükség esetén közvetítsem azokat a felvetéseket, megoldási lehetőségeket, amik a kerület működését javítják. Igen súlyos problémának tartom hazánk és azon belül egyházunk demográfiai helyzetét, ami létszámcsökkenéssel, a templomba járók megfogyatkozásával párosul. A helyi egyházközségekben számos helyen nincs közösségi élet. Hiányzik a rövid, közép- és hosszú távú missziói cél. Sajnos az elanyagiasodó világban a tárgyi életfeltételekkel szemben a lelki épülésre csökkenő igény van. Szeretnék egy „ébredési” időben akár segédmunkási feladatot is vállalni ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk.

Megválasztásom esetén a gondnoki és az egyházmegyei felügyelő tisztségemről lemondok.

A kerületi közgyűlés a következő kerületi tisztségviselőket választotta meg:

Püspökhelyettes: Vető István alsósági lelkész, volt vasi egyházmegyei esperes
Kerületi másodfelügyelő: Kissné Kárász Rózsa
Püspöki titkár: Menyes Gyula lelkész
Hivatalvezető: Fekete-Dombi Éva – 2007 óta gyesen, helyette Bedecs Márta
Missziói előadó: Verasztó János répcelaki lelkész
GAS-előadó: Béres László beledi lelkész
Kerületi ügyész: dr. Tölli Zoltán

A kerület életében néhány változás is történt. Még az elmúlt ciklusban határozat született arra nézve, hogy a 2006-tól kezdődő szakaszban a Győr-Soproni Egyházmegye kettéválik: Győr-Mosoni és Soproni Egyházmegyére. Így a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület most hat egyházmegyéből áll.

A kerület életét bemutató néhány adat:

Püspökeink (vezetőink) székhelyei

Kezdet: Sztárai Mihály Tolna

Szegedi Máté Sárvár
Beythe István Németújvár
Szeniorok Reczés (Réczés) János Hegyfalu
Magyari István Sárvár („supremus senior”)
Klaszekovics Mihály Sárvár (supremus senior)
Zvonarics Mihály Sárvár (supremus senior)

Ellenreformáció idején: Kis Bertalan Sárvár
Musay Gergely Nemeskér
Fisztrovits György Kőszeg
Szenczi Fekete István Kőszeg

(70 év püspök nélkül)

Újraszervezés Tóth-Sipkovits János Tét
Perlaki József Nemeskér
Fábri Gergely Vadosfa
Németh Sámuel Tét
Szeniczei Bárány János Felpéc
Balogh Ádám Nemeskér
Perlaki Gábor Nemesdömölk
Hrabovszky Sámuel Nemesdömölk
Nagy István Sárszentlőrinc
Kis János Sopron

Idáig, ahol szolgálnak lelkészként.

Innen Gyurátz kivételével Győr.

19−20. század: Haubner Máté Győr (Eddig hivatalosan „szuperintendensek”)

Karsay Sándor Győr (Innen hivatalosan püspökök)
Gyurátz Ferenc Pápa
Kapi Béla (Szombathely) Győr
Túróczy Zoltán (Nyíregyháza)
Győr
(Budapest)

Északiak Vető Lajos Budapest
Túróczy Zoltán Budapest
Vető Lajos Budapest
Ottlyk Ernő Budapest
Nagy Gyula Budapest
Szebik Imre Budapest

Újra Nyugati (Dunántúli) Kerület

Ittzés János Győr

A gyülekezetekről:

Fejér-Komárom 18
Győr-Moson 15
Somogy-Zala 18
Sopron 11
Vas 23
Veszprém 25
összesen 110

A lélekszámok:

egyházmegyék - népszámlálás adatai - gyülekezeti tagok száma választói névjegyzék

Fejér-Komárom 14 568- 9 649 - 5 225
Győr-Moson 16 960 - 14 407 - 9 362
Somogy-Zala 13 390 - 10 040 - 7 322
Sopron 9 348 - 8 050 - 5 942
Vas 23 780 - 17 612 - 11 387
Veszprém 19 331 - 13 409 - 9 485

Osszesen 97 977 - 73 167 - 48 723

A kerületben szolgálókról:

egyházmegyék - lelkészek gyülekezeti/helyettes - beosztott lelkészek - intézményi lelkészek - gyül. munkatársak/hitoktatók

Fejér-Komárom 14/1 - 3 - 0 - 1/5
Győr-Moson 12/3 - 0 - 3 - 1/5
Somogy-Zala 14/1 - 0 - 0 - 3/7
Sopron 12/1 - 0 - 3 - 1/4
Vas 22/2 - 2 - 1 - 0/8
Veszprém 15/3 - 2 - 0 - 1/6

Összesen 89/11 - 7 - 7 - 7/35

Summázva: a kerületben 112 gyülekezetben 73 167 lelket tartunk számon és összesen 156-an végzik a különböző szolgálatokat, a 2010-es statisztikai adatok szerint.