A kerület megszületésének előzményei

Pannónia keresztyénsége

„Régészeti leletek bizonyítják, hogy Dunántúlon már a római korban jelentős számú keresztény élt. Nemcsak egyénileg, hanem közösségi szinten is volt lehetőség a keresztény hit megvallására.”

Hogy ezt a mondatot kibontsuk, tisztáznunk kell röviden: mit is takar a Pannónia elnevezés. „Pannónia földrajztörténeti szempontból nem egész Magyarországot jelentette (mint később a humanistáknál), nem is egyszerűen hazánk dunántúli részét, még csak az sem mondható, hogy minden időben ugyanegy területet jelezne.”

Octavianus (a későbbi Augustus császár, Kr. e. 24–Kr. u. 18.) Kr. e. 35-ben szállta meg Sisciát (Sziszek) és Sirmiumot (Mitrovica). Ez a Dunától és Szávától délre Makedóniáig és az Adriai-tengerig terjedő terület az Illyricum nevet kapta a megszállás után. A Dunántúl megszállása nyugat felől indult, de Sopron (Scarbantia) és Szombathely (Savaria) vidéke kezdetben nem az előbbihez, hanem Noricumhoz tartoztak Vindobonával (Bécs) és Carnuntummal (Petronell), amely provincia nagyjából a mai Ausztriának felel meg. Ezt a részt a 69-től uralkodó Vespasianus császár szakította el Noricumtól, és egyesítette a déli Pannóniával.

Traianus (98–117) Felső-Pannóniára (P. Superior) és Alsó-Pannóniára osztja (P. Inferior). Diocletianus (284–304) később négy kerületre tagolja: P. Prima – P. Savia – P. Valeria – P. Secunda. A Dunántúl északnyugati része (Savaria központtal) tehát P. Primához, a Duna–Dráva–Balaton szöge (tehát a Dunántúl déli része) pedig P. Valeriához tartozott, de ennek katonai parancsnoka Aquincumban (Óbudán) lakott. Mondhatnánk, hogy a Balaton vonala választotta ketté a „két Pannóniát”: egy délnyugatról északkelet felé haladó vonal.

„Amilyen türelmes volt a római imperium a nyelv szempontjából, úgy hagyta szabadjára a vallás ügyeit is. A hivatalos római vallás: az istenített császár kultusza mellett megfértek a capitoliumok istenei, az egyiptomi és szíriai istenségek és a materialista hitetlenek bölcselkedései, a bennszülöttek ősi vallásos szokásai.”

Ezen a színes palettán hamarosan megjelenik a keresztyénség is. „Az egyházatyák tanúsága szerint Illyricum határain, tehát Pannóniában is a keresztyénség első magvait Szent Pál és az apostolok tanítványai hintették el.” „Jeruzsálemtől egészen Illíriáig mindenfelé elvégeztem a Krisztus evangéliumának hirdetését” (Róm 15,19) – írja Pál apostol. Nem valószínű, hogy ez a kijelentés Pannóniát is jelentette volna. Viszont a Római levélben olvasunk egy üdvözletet: „Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek az apostolok körében” (Róm 16,8). Andronikoszt egyes források Pannónia püspökének (episcopus Pannoniae) is nevezik. „Föltehetjük tehát, hogy Pannónia első hithirdető püspöke Szent Andronicus volt.” Palesztinából került Rómán keresztül Pannóniába. Ezen a területen már az 1. század a magvetés kora volt.

A 2. századból nincsenek konkrét adataink arról, hogy itt éltek volna keresztyének. Hogy viszont jártak itt, arról dokumentumunk van. Marcus Aurelius (161–180) császár idejében a germán quádok és markomannok törtek be Pannónia területére. A császár serege verte vissza őket. Az ellenség a forrásokat megszállta, a rómaiak vízhiányban szenvedtek. Egyszerre azonban nagy eső támadt. A rómaiak ettől felüdültek, az ellenség viszont a vihartól megrémült és szétzilálódott. A keresztyén írók szerint ez az eső a római hadseregben lévő keresztyén katonák imádságára támadt. De nemcsak az írók szólnak erről. A császár tiszteletére Rómában emlékoszlop készült. Ezen „két katona olyan testtartással van ábrázolva, amit egyenesen imádkozásnak kell magyaráznunk, és az eseményre vonatkozó keresztény hagyomány bizonyítékául kell elfogadnunk.”

A pannóniai keresztyénség történetének van egy „szomorúan fényes” szakasza. A pannóniai szentek sorában sok vértanúról tudunk. Túlnyomó részük a már említett Diocletianus császár üldözése miatt halt meg. Az első Montanus presbiter volt 303-ban, majd Synerotas (Serenus) követte őt Sirmiumban 306-ban. A mártírok aktája összesen mintegy 163 neves és név nélküli keresztyént tart számon, akik életüket áldozták hitükért.

Van egy „szomorú, fényesség nélküli” szakasz is. Ez pedig a pannóniai arianizmus terjedése. Erre az időre esett a nagy Krisztus-kérdés, illetve vita, amit röviden így lehetne összefoglalni: Krisztus Istennek örökkévaló Fia, vagy pedig a teremtmények sorába illeszthető. Istennel „egylényegű”, vagy csak Istenhez „hasonló”, lényegében ember Istentől kapott erővel, felruházással és küldetéssel. A niceai zsinat (325) Ariust elítélte, és Illyricumba száműzte. Híveinek száma szaporodott, és a pannóniai keresztyének közül sokan követték tanítását. Ennek dokumentuma a sirmiumi hitvita jegyzőkönyve.

Ettől a vitától és tévtanítástól függetlenül erre az időre Pannóniában már kialakult a keresztyén egyház ünnepi és mindennapi élete is, amiről sírfeliratok, szép tárgyak is sokat elárulnak. S hogy az egyház nem tűnt el, azt a következő idők is tanúsítják.